Az egyetemisták szokásai
A nyár folyamán lezajló egyetemi felvételi eljárások után számos új hallgatót köszönthetünk majd egyetemünkön és
A nyár folyamán lezajló egyetemi felvételi eljárások után számos új hallgatót köszönthetünk majd egyetemünkön és
Következő cikkemben összegyűjtök néhány olyan sorozatot, amelyet a bűnügyi irány felé érdeklődők, és azok is
2018 májusában bemutatott 636. epizódjával rekordot döntött A Simpson család, amely ezzel a televíziózás történetének
Hallottad valaha is azt a kifejezést, hogy „k-drama”? Ha nem cseng ismerősen a koreai drámák
Az Addams család már majdnem 100 éve velünk van, először 1938-ban tűnt fel a galád
A krimi az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb műfaj mai világunkban. Legyen szó könyvről, filmről, vagy sorozatról,
Mit kell tudni a Bridgertonról? Akik esetleg még nem látták, de felkeltettem az érdeklődésüket, vagy
Az ősz egyik legfelkapott Netflix sorozatának számító Monster: The Jeffrey Dahmer Story egy igaz történetet
Bizonyára sok ember úgy tartja, hogy a legtöbb amerikai tinifilm klisés és ugyanúgy végződik. Ez
Talán nem teszünk merész kijelentést azzal, ha azt mondjuk, hogy A Bridgerton család című sorozat