Március 11-én délután a tanórák után az autóban ülve hallgattam az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját, ahol elhangzott, hogy másnaptól már nem látogathatom az egyetemet. Március 16-tól az általános és középiskolák is átállni kényszerültek a távoktatásra. Túl sok kérdésre túl kevés válasz érkezett, és hirtelen nagy lett a bizonytalanság. Van-e minden tanulónak megfelelő eszköze a digitális tanuláshoz? Meg tudja-e minden család oldani, hogy ne a nagyszülő vigyázzon a gyerekekre, amikor szülő nem tud otthon lenni? El tudja-e mindenki magyarázni az iskolai tananyagot a gyermekének? Kihez fordulhatnak segítségért?
Ezek a kérdések, és még sok másik járt az én fejemben is. Nem szeretek tétlen vagy haszontalan lenni, és bár tudom, hogy nem tanítási szünet van, bőven akad tanulnivalóm, azért nem lehet a nap 24 óráját tanulással tölteni hónapokon keresztül. Egy kicsi ormánsági településen vagyok képviselő, ezért valahol a kötelességemnek is éreztem, hogy amiben tudok, segítsek. Volt idő, amikor szívesen választottam volna a tanári pályát, ezért arra gondoltam, ha van rá igény, én tanítgatnám, korrepetálnám a helyi gyerekeket. Igény volt rá, ezért eltöltöttem némi időt Pécsen teljesen egyedül karanténban, aztán vártam a tanulóimat. Bevallom az első nap kicsit izgultam, mert tudtam, hogy mindenféle korosztályból érkeznek, és féltem, nem tudok majd valamire választ adni, vagy nem fog nekik tetszeni ahogy próbálom megértetni velük az anyagot.
Önkéntesség
A helyet az önkormányzat biztosítja a számunkra, a sors fintora, hogy az épület korábban iskolaként működött. Néhány éve esett át egy felújításon, jelenleg könyvtárként működik, de vannak számítógépek, TV, internet, nyomtató, és tartozik hozzá konyha is. A gyerekek hétköznaponként, egyesével érkeznek, de ahol többen vannak testvérek, jöhetnek párban is.
A legnagyobb problémát az jelenti, és ez úgy gondolom országszerte igaz, hogy a tanulók nem rendelkeznek a megfelelő okos eszközökkel, illetve még internet-hozzáférésük sincs az otthonukban. Vannak tanulóim, akikhez eleinte papíralapon érkeztek a feladatok emiatt. Szerencsére a faluban a polgármester rövid időn belül meg tudta oldani, hogy mindenkinél legyen egy laptop, vagy legalább egy tablet, és be legyen kötve az internet. Egy másik probléma, hogy a szülők nem feltétlenül tudnak minden tantárgynál segíteni, például idegen nyelveknél. Ez természetesen el sem várható tőlük, hiszen akik tanultak is, legtöbben talán néhány orosz kifejezésnél többre nem emlékeznek. Kihívás elé állít mindenkit az is, hogy ne csak a feladatok legyenek megoldva, hanem többszöri átolvasásra, tanulásra legyenek bíztatva a gyerekek.
Igyekeztem felkészülni általánosságban mindenre, hogyan fogok majd fegyelmezni, esetleg jutalmazni stb. Gyorsan rájöttem, hogy pontosan ezekben a dolgokban nem lehet általánosítani, annyira különböznek mindannyian. Valakit a keksz lelkesít, amit az elvégzett feladat után kap, mást inkább az, hogy maradhat 10 perccel többet, és segíthet nekem pakolni, vagy fénymásolni.
Néhány hét elteltével őszintén azt tudom mondani, hogy vannak sikereim, mert látom a fejlődést, látom azt, mennyire várják, hogy jöhessenek egy-egy órára. Mostanra mindenkivel könnyen megértetem magam, a legfegyelmezetlenebb gyerekkel is. Az első áttörést az jelentette, amikor megértették, hogy nem fognak 45 perc után kicsengetni, akkor hagyjuk abba, amikor kész van minden, ezért felesleges kétpercenként vicceket mesélni, és húzni az időt. Örültem amikor azt láttam, nagyon értékelik, hogy foglalkozom velük, és igyekeznek nekem is bizonyítani. Sokan közülük talán soha nem kapnak annyi figyelmet és dicséretet, mint tőlem, úgy érzem ez is motiválja őket.
Egyszer feltettem nekik a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdést, és tényleg szomorú volt azt hallani az egyiküktől, hogy „hát mi, talán közmunkás”. Soha nem néztem le senkit a munkáért, amit végez, a közmunkások is sokat dolgoznak kevésért, de nem szeretném, hogy egy 12 éves gyereknek ez lebegjen a szeme előtt, amikor a jövőjére gondol. Azt mondtam inkább azon gondolkozzanak el, mivel foglalkoznának, ha nem számítanának a jegyeik, az, hogy mi tűnik elérhetőnek, bármit választhatnak – felcsillant a szemük, és máris nagyban eltérő válaszokat adtak.
Átlagosan egy óra jut mindenkire egy nap, testvéreknél kettő, de az igazat megvallva igény szerint maradok, és be sem vallom néha mennyire későn érek haza. Egy nap alatt akár hat különböző tantárggyal is foglalkozunk, és feleltetek is. Olykor olyan gyorsan kész van minden, hogy elcsábulok, és belefér egy kis játék a végén. Szeretném, ha elhinnék, van értelme a tanulásnak, mert ezáltal jutnak lehetőségekhez az életben. A leginkább arra figyelnek amikor a saját példáimat hozom elő, miért volt jó a plusz angol, a plusz magyar, stb, hogy igenis szükség van arra, hallgassanak a tanáraikra, mert a legtöbbször igazuk van. A visszajelzések, amiket kapok sokkal jobbak, mint vártam, mindenki alig várja, hogy jöhessen, és hosszú órákig maradnának még. Valamit ezek szerint jól csinálok!
Akinek lehetősége van rá, a jelenlegi, megfelelő szabályok betartása mellett szerintem bátran vállaljon önkéntes munkát. Számtalan hely van, ahol biztosan örülnének a segítségnek. Bevásárlás idősek számára, fiatalok korrepetálása, hulladék összegyűjtése a környezetünkben stb. Az én generációmra szokták mondani, hogy lusta, nem teszi hasznossá magát. Az ismerőseim között szerencsére alig akad olyan, aki ne segítene a szüleinek, vagy a közvetlen környezetének valamiben most, és máskor is.
Valaki szerint az önkéntesség, vagy az arra való felhívás csak kérkedés mások felé. A Media Iuris bízik benne, hogy ez nem így van, és a legtöbben azért önkénteskedünk rendszeresen, mert jó érzéssel tölt el az, hogy valakinek általunk szebb napja lesz.
Kántor, a leghíresebb magyar nyomozókutya története
Hazai húsvéti szokások régen és napjainkban
Stubby története – Kóbor kutyából őrmester
Amerikai elnökök, akik merényletben vesztették életüket
Interjú az Óriás Nándor Szakkollégium két új alelnökével
Eladó egy hold föld a Marson – közművesítés folyamatban
Mi történt Johnny Deppel?
A Bin Laden hajsza
A kreatív írás gyógyító ereje: Az önreflexió és az érzelmi gyógyulás útja
Brlas Dóri vagyok, a Media Iuris szerkesztője. Főként az aktuális közéleti témák foglalkoztatnak, emellett pedig a legnagyobb szenvedélyemről, az utazásról is szeretem megosztani a véleményemet, gondolataimat, tippjeimet. A célom bemutatni mit rejt Pécs, és a világ! Kérlek, osszátok meg velem Ti is a meglátásaitokat, észrevételeiteket a tartalmakkal kapcsolatban, és kövessetek más platformokon is!
