Robert Eggers 2019-es filmje A Világítótorony (The Lighthouse) olyan, mint a magányos ködkürt hangja a kavicsos, hideg tengerparton. Baljós, megborzongat, és még jó ideig a hatása alatt maradsz.
Eggers egyike azoknak a fiatal rendezőknek, akikről a jövőben még sokat fogunk hallani. 1983-ban született és díszletesként kezdte a pályafutását. Első rövidfilmje The Tell-Tale Heart 2008-as, ám 2015-ben robbant be a köztudatba A Boszorkány (The Witch) című horrorfilmjével, amit mind a nézők, mind a kritikusok kitörő örömmel fogadtak egyedi stílusa miatt. Harmadik filmjével, A Világítótoronnyal felülmúlta az elvárásokat és egy új amerikai mítoszt alkotott.
A Világítótorony
A film két világítótorony-őr, az ifjú Winslow és az öreg Thomas (Willem Dafoe és Robert Pattinson) történetét mutatja be. Feladatuk a torony rendben tartása, ám viszonyuk már nehezen indul, mivel Thomas az elején tudatja fiatalabb kollégájával, hogy kinek hol helye. A nappalok kemény munkával, az éjszakák pedig kemény italozással telnek, amíg Winslow frusztráltságában meg nem öl egy sirályt. Thomas szerint ez rossz ómen, mivel a sirályokban halott tengerészek lelkei szállnak meg, ezért sosem szabad bántani őket. Ám ami történt megtörtént, a madár halálától függetlenül, vagy épp amiatt, hatalmas vihar kerekedik a tengeren, minek következtében bizonytalan ideig a kis szigeten ragadnak. Egyre többet (vagy kevesebbet?) tudunk meg az őrök múltjáról, miközben a bezártságtól lassan az őrületbe sodródnak. Az alkoholt felváltja a mézzel kevert benzin, az esték egyre kaotikusabbak, a nappalokról nem is beszélve. A film vége felé nem lehetünk biztosak abban, hogy amit láttunk, az tényleg megtörtént, vagy csak Winslow (vagy Thomas?) elborult elméjének szüleménye. Mi igaz abból, amit láttunk? Hol kezdődik a látomás? Mi van a torony legfelső szintjén? A történet véres katarzisa csak még több kérdést vet fel, mint amit megválaszol.
Épp ezért A Világítótornyot sokféleképpen lehet értelmezni. A fiatal Winslow a torony aljában dolgozik a koszban és alantas feladatokat lát el, míg az idős Thomas kezelheti csak a fényt a torony legtetején. Thomas megtette azt az utat élete során, ami által a „fény” közelében lehet és makacs módon nem engedi fel hozzá az ifjú Winslow-t, aki nem akar ezen az úton végigjárni, hanem most azonnal vágyik a legfelső szint titkaira. Olyan titkokra, amiket mi nézők sem tudhatunk, hiszen Winslow szemszögéből látjuk az eseményeket, ami egy igen torz perspektíva. Thomasnak sem hihetünk, történetei ellentmondanak egymásnak és gyakran félrevezetőek, a film vége felé egy mondattal felborít mindent, amit eddig valóságosnak gondoltunk. Nagy lépést fogok itt tenni, és az mondom A Világítótorony tele van erős szimbólumokkal, melyek a görög mítoszokra emlékeztetnek. Winslow alakja behelyettesíthető Prométheusznak, aki ellopta az istenektől a tüzet (amit itt a torony jelzőtüze szimbolizál), Thomas pedig Próteusznak, a tenger alakváltó öregemberének. Akármilyen szemszögből is tekintünk rá, a film fő témája a dominancia-harc fiatal és öreg közt, aminek vészes következményei vannak mindenkire nézve.
A Világítótorony egyik nagy erőssége az atmoszférája, a megszokott 1.33:1 helyett 1.19:11-es képarányban lett felvéve ami, a színek hiánya mellett, olyan klausztrofóbikus érzést kelt a nézőben, mint ha maga is össze lenne zárva a főszereplőkkel ebben a szűkös térben. Eggers különös gondot fordított arra is, hogy hűen mutassa be az 1890-es évek New England szigeteinek életét. A dialógusok tele vannak abból az időből származó „tengerész zsargonnal” és a díszletek is mind hűek maradnak az időszakhoz. A készítők odáig mentek, hogy külön olyan üvegdobozt faragtattak a jelzőfény számára, ami megfelel az akkoriban használtaknak.
Ajánló
A Világítótorony nem egyszerű film. Nem a megszokott tömegmozi élményét nyújtja, ezért inkább azoknak ajánlom, akik szeretik az elvontabb filmeket és unják a mainstream felhozatalt. Rejtélyes, gyakran lehangoló, mégis akad benne fekete humor a sötétebb fajtából. Aki fogékony az ilyesmire, annak garantáltan tetszeni fog, én minden percét imádtam, ezért a Media Iuris csapata nevében bátran ajánlom nektek is.
„A jelenet amit Eggers kedvenc festménye, Sascha Schneidertől a Hypnosis inspirált.”
Kántor, a leghíresebb magyar nyomozókutya története
Hazai húsvéti szokások régen és napjainkban
Stubby története – Kóbor kutyából őrmester
Amerikai elnökök, akik merényletben vesztették életüket
Interjú az Óriás Nándor Szakkollégium két új alelnökével
Eladó egy hold föld a Marson – közművesítés folyamatban
Mi történt Johnny Deppel?
A Bin Laden hajsza
A kreatív írás gyógyító ereje: Az önreflexió és az érzelmi gyógyulás útja
Sziasztok! Roli vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris technikusa. Általában filmekről, könyvekről írok ajánlókat, vagy bármilyen más témában amik engem érdekelnek
