A Föld napja április 22-én van. Világszerte különféle eseményekkel készülnek, hogy felhívják a figyelmet a Föld természeti és környezeti megóvására. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjává” nyilvánította.
A Föld napja „mozgalom” egyik jelmondata így hangzik: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”A történeti áttekintése egészen az UNESCO konferenciáig ered, ugyanis John McConnel vetette fel, hogy védelembe részesítse a Földet és megalapította a Föld Napja Hálózatot. Az általa kezdeményezett mozgalom azóta több milliárd embert megindított, rengeteg szervezet működik a világon. 2013-ban részt vettem egy nemzetközi rövidfilmfesztiválon, ahol a fő téma a Föld Napja volt. Szeretném megosztani a kisfilmem, A Föld Napja alkalmából. A 24 órás ” játékfilm” lényege abból állt, hogy 24 óra alatt kellett leforgatni, megvágni és feltölteni a YouTube megosztó oldalra a kisfilmet, melynek a következő feltételei voltak: Előre nem lehetett leforgatni, ugyanis a játék időpontjában, azaz reggel 10 órakor elhangzottak a fő szempontok (milyen kulcs jeleneteket kell „megjeleníteni”), illetve a film időtartama nem lehetett több, mint 1 perc. Az 1 perces kisfilmemben, arra törekedtem, hogy megmutassam azt, hogy az élet szép, a Föld kerek, a jövő generáció hisz és bizakodik abban, hogy ezt a „gömböt” meg tudják óvni és védeni. Ilyen egyszerű, de hangsúlyos kis képkockákon keresztül mutattam be „kis” világunk képeit. Ezzel elnyertem a „Legösszetettebb üzenet” című díjat. A Zsűri tagjai: Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező, Professor Karl Bardosh New York University Film School, Sandeep Marwah director of Asian Academy of Film and TV (India).
A Media Iuris csapata sok szeretettel ajánlja nektek Dölles Linda díj nyertes kis filmjét!

Sziasztok! Dölles Linda vagyok Szekszárdról a pécsi jogi kar joghallgatója. A mai rohanó világban, ahol a technika hatalmas léptekkel fejlődik, alig vesszük észre azokat a dolgokat, amit akár a kommunikáció vagy a mozgókép nyújt nekünk. A média, mint tantárgy már nem része az iskolarendszernek, de úgy gondolom a Media Iuris egy olyan platform és közösség, mely lehetőséget nyújt e „tantárgy” további fenntartásához. Úgy vélem, főleg a jövőt illetően, hogy a jog és a média elválaszthatatlan ága lesz egymásnak, és kijelenthetjük azt, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Cikkeimet főleg pszichológiai témákból merítem, melyeket szeretek filmekkel együtt prezentálni.