Egy korábbi cikkemben bemutattam Nektek az olasz konyha néhány gyöngyszemét, illetve arra is adtam 1-2 tippet, hogy hogyan lehet a jól megszokott ételeken kívül új elképzeléseket is megvalósítani. Ebben a cikkben tovább kalauzollak Titeket a tészták világában, már csak azért is, mert ezek igencsak egyetemista barát ételek – ha ügyesen szerezzük be a hozzávalókat, akkor a pénztárcát is kímélik, és az időnket sem rabolják jobban, mint muszáj. Úgyhogy vágjunk is bele!
Ravioli
A ravioli egy töltött tésztafajta, amihez a töltelékeket és a szószokat is lehet variálni. Előbbi lehet például darált hús, de akár sajt vagy paradicsom is, utóbbinak pedig legnépszerűbb talán a tejfölös-fokhagymás szósz, de itt is számos változat elképzelhető. Ez a töltött tészta készen is kapható a boltokban, de a legbátrabbak akár saját maguknak is elkészíthetik – bár ez már valamivel nyilván időigényesebb.
Tortellini
A tortellini is egy népszerű töltött tészta, de míg a raviolinak egyszerűen a két „fele” közé kerül a töltelék, addig ez egy gyűrűsebb alakot vesz fel. A töltelékek terén itt is nagy a változatosság, a klasszikus egy húsos-sajtos fajta, és szintén kapható boltokban, de ha magunknak készítjük, itt is teljesen szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. A szósz pedig szintén lehet bármilyen – paradicsomos, vagy akár tejfölös/tejszínes alapú.
Fusilli (orsótészta)
Ez a tésztafajta (is) nagyon népszerű hazánkban, mind a sima, mind a színes (pl. zöld – spenótos) változata. Ennek olyasmi kinézete van, mint egy csavar, innen is a neve. A feltéte lehet akár csirke, gomba vagy zöldségek, egy kis tejszínes szósszal, de szívesen készítenek ebből a fajtából édes tésztákat is, például mákkal vagy dióval – bár persze ezeket számos más fajtából is szokták, illetve itt is érvényes az aranyszabály, hogy nyugodtan engedjük szabadjára a képzeletünket az édes feltétek terén is – használhatunk akár lekvárt, kakaót, nutellát vagy bármit, amit úgy érzünk, hogy szívesen megennénk.
Rigatoni (csőtészta)
Ez a tészta némileg hasonlít a korábban bemutatott pennéhez, azzal a kis különbséggel, hogy ennek egyenesen vannak elvágva a végei. Ez a típus azért igazán jó, mert jól fel tudja venni a szószokat, hiszen egy különleges „bordázott” felülettel rendelkezik. Így ehhez is bátran tehetünk feltéteket, a szilárdabb húsoktól kezdve a sűrű paradicsompürén át a folyósabb, krémesebb besameles jellegű szószokig.
A korábbi, illetve a mostani cikkemben a teljesség igénye nélkül bemutattam Nektek néhány olasz tésztafajtát. Nekem máris megjött a kedvem a főzőcskézéshez – remélem Nektek is!

Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
1 thought on “Híres olasz tésztaételek – 2. rész”
Comments are closed.