Most, hogy lezárult a felvételi eljárási időszak, sok-sok új egyetemistát köszönthetünk majd szeptembertől a pécsi jogi karon. Ilyenkor sokan kíváncsian kérdeznek az idősebbektől, hogy mire számítsanak, ők pedig igyekeznek legjobb tudásuk szerinti tapasztalataikat átadni az újabb évfolyamoknak. Ennélfogva szeretném most megragadni én is az alkalmat, hogy mint volt elsőéves joghallgató bemutassak egy-két dolgot – mégpedig olyan dolgokat, amiket szinte minden egyetemista megfogad, nem csak gólyaként, hanem általában minden év elején. Néha persze nehézkessé válik ezeknek a betartása, amit például számos egyetemistáknak szóló mémoldal is szóvá szokott tenni – de most igyekszem arra is 1-2 indokot adni, hogy miért érdemes mégis nagyjából megtartani az év elején önmagunknak tett „ígéreteinket”.
„Be fogok járni órákra.”
Az egyetemre belépve elfoghat bennünket – a középiskolai évekhez képest – a szabadság érzése. De azért itt is lesznek olyan órák – ezek elsősorban a kisebb csoportokra bontott szemináriumok vagy gyakorlatok – amikre mindenképpen be kell járni. Az előadások tekintetében azonban már általában szabadabban dönthetünk arról, hogy részt veszünk-e rajtuk. Ez egyfajta felelősséget tesz a fiatal hallgatókra, hiszen itt már nem ’muszájból’, hanem a saját érdekünkben érdemes látogatni az órákat. Ezt a hallgatók nagy része nyilvánvalóan fel is ismeri, így sokan megfogadjuk a tanév elején, hogy bizony mi be fogunk járni előadásra – azonban a mindennapokban néha nehéznek bizonyulhat ennek a rendszeres betartása. Persze 1-2 óráról kimaradni valamilyen elintéznivaló, esetleg munka, vagy egy ’jól’ sikerült este miatt még egyáltalán nem a világ vége, de ha sokszor nem megyünk be, azzal a saját dolgunkat nehezítjük meg. Természetesen vannak olyanok, akik viszonylag jól tudnak önállóan is tanulni, de a jelenlét, az aktív részvétel az előadásokon nekik is hasznukra válhat – a tanulás mellett pedig a szociális életbe is segíthet bekapcsolódni, az oktatókkal, valamint a hallgatótársakkal való kapcsolat kialakítását is elősegíti, különösen az első hónapokban.
„Időben elkezdem a tanulást.”
Vagy nem csak a tanulást, hanem úgy általában bármit. A halogatásba nagyon könnyű beleesni, és ez az egyik legnagyobb ellenségünk már fiatal felnőttként is. Ma már számos megoldási tipp van ennek az elkerülésére, de természetesen mindig rajtunk múlik nagyrészt, hogy mennyire úszunk el a dolgainkkal – érdemes listába szedni, hogy milyen feladataink vannak, mind a tanulásban, mind a magánéletünkben, esetleg munkában, stb. Így világosan látjuk, hogy mit kell egyáltalán elintéznünk, és tudunk rangsorolni, hogy mi van közeli határidőhöz kötve, és mi az, ami még várhat. Apropó, határidők! Egyetemistaként talán a létező legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, az a sok-sok határidő. Így ajánlatos – ha eddig nem volt – egy határidőnaplót rendszeresíteni, vagy a telefonunkon vezetni az időpontokat, emlékeztetőket beállítani, mert egy-egy alkalommal nagyon sok múlhat rajta.
„Decemberben/májusban már végzek is a vizsgákkal.”
Az, hogy a szorgalmi időszak végeztével magunknak oszthatjuk be a vizsgáinkat, szintén szabadságot jelent, ugyanakkor felelősséget is. Van, akinek az a célja, hogy már a vizsgaidőszak első hónapjában letudja az összes megmérettetést, míg mások szinte az utolsó pillanatig kihasználják a lehetőségeket. Alapvetően egyikkel sincs baj, és nem is feltétlenül arra buzdítok mindenkit, hogy minél előbb legyen túl mindenen, a minőséget háttérbe szorítva. De nagyon halogatni sem érdemes – amikor még „friss” gólya voltam, nekem azt tanácsolták az idősebb hallgatók, hogy az még rendben van, ha mondjuk 1-1 nappal odébb teszünk egy-egy vizsgát, mert úgy érezzük, hogy még jobban át kell nézni, de például egy héttel már nem érdemes, mert ettől jelentősen felborulhat az előre eltervezett menetrendünk, és kifuthatunk az időből. Én is ezt az elvet követtem az első egyetemi évemben, és eddig minden vizsgámat sikerült teljesítenem, így jó szívvel tudom ajánlani az újonnan belépőknek is. Főleg úgy, hogy az ismerőseim, barátaim láttán, illetve a saját tapasztalataim alapján is azt vettem észre, hogy a vizsgák tologatását sokszor nem is a felkészületlenség, vagy a képességek hiánya, hanem magától a vizsgahelyzettől való félelem, görcsösség váltja ki. Persze a számonkérés reggelén bennünk lakozó érzés valóban nem egy leányálom, de ahogy mondani szokták: „jobb túlesni rajta”, emellett pedig azt is érdemes észben tartani, hogy bár a lehetőségek nem végtelenek, azért lehet hibázni, hiszen már csak egy vizsgaidőszakon belül is van alkalom a javításra. Így ha végszóként csak egy tanácsot mondhatnék, kedves gólyák, akkor az az lenne, hogy: Ne féljetek!
Képek forrása: 1
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
