A halálbüntetés a legsúlyosabb joghátrány, amelyet alkalmazhatnak az elítélt vádlott ellen, hiszen ez a büntetési forma az emberi élet kioltására szolgál. Napjainkban nem sok országban alkalmazzák ezt a módszert, mint szankciót, hazánkban is eltörölték 1990-ben. Nézzük meg hogyan alakult a története az idők során.
A kezdetek:
Magyarországon, csak úgy, mint Európa más országaiban a kezdetektől fogva létezett a halálbüntetés, mint büntetési forma, s természetesen alkalmazták is. Az uralkodók eltérően alkalmazták a bűncselekménytől függően: Szent István királyunk az emberölést és a rágalmazást, Szent László a lopást, Hunyadi Mátyás az egyházak megszentségtelenítését, a nemesi kúriák fosztogatását, az idegenek pénzek elfogadását és behozatalát és a rablást rendelte büntetni halállal. Werbőczy Tripartitumában az élet kioltásával szankcionálta a tolvajokat, rablókat haramiákat, fosztogatókat, gyilkosokat, nemeseket megsebesítőket vagy megverőket, stb. Azonban tudunk olyanról is a történelem során, amikor a kivégzést tömegesen alkalmazták, gondolok most itt éppen az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés megtorlására, ahol a fővezérek életeinek lángjait oltották ki. Ezekben a korszakokban alakultak ki az egyszerű, illetve a minősített kivégzési módok. Az egyszerűek táborába tartoznak az olyanok, mint a lefejezés, akasztás, vízbefojtás, zsákba kötés, míg a minősítettébe a kerékbetörés, élve megégetés, karóba húzás. Régen ezeket a kivégzéseket ünnepnapokon tartották abból az okból kifolyólag, hogy sok legyen a néző, ugyanis ezzel akarták elsősorban elrettenteni az embereket a bűncselekmények elkövetésétől, viszont szórakozásként is szolgált a bámészkodók számára. Ez egy kicsit morbid, nemde?
Modernkori Magyarország
Mária Terézia uralkodása alatt próbálkozott visszafogni és lecsökkenteni a halálbüntetések számát, emellett rendeletben tiltotta meg a kínzás alkalmazását. II. József, kalapos királyunk 1787-ben bevezette a civil ügyekben a halálbüntetés helyett a hajóvontatást, a katonai kázusokban viszont megmaradt, de ez sem volt olyan hosszú életű, hiszen 1795-ben ismételten visszaállították a mesterséges exitálás intézményét. A halálbüntetés első jelentős kritikusa Szemere Bertalan volt, aki 1841-ben egy pályamunkájában anakronizmusnak nevezte és helyette az „örökfogságot” javasolta. Az 1843-as büntető törvénykönyv javaslat mellőzte a halálbüntetést, azonban nem nyert elfogadást a főrendiház konzervatív tagjai végett. Az első magyar modernkori büntető törvénykönyvünk, az 1878-as Csemegi-kódex szűk körre korlátozta le ezt a büntetési nemet: a király személye elleni felségsértés és a gyilkosság végett alkalmazták, mint szankciót. A kódex hatályba lépése után a bíróságok alig alkalmazták, sőt 1895 és 1900 között egyáltalán nem. A kivégzések „menete” is megváltozott, mert már nem a nagyközönség előtt történtek, hanem zárt helyen, szűk körben.
Az első világháború és az azt követő időszakok:
Mint már említettem a Csemegi-kódex elfogadásával igencsak redukálódott a halálbüntetések száma, 1878-1914 között mindössze 38-at hajtottak végre. Elérkezettnek látszott az eltörlése is, azonban az 1914-ben kirobbant világháború ezt a nézetet, gondolatot némiképp felforgatta, egyre több cselekményt fenyegettek ezzel, valamint a háború lezárása utáni forradalmi időszakokban is sok ember fizetett tettéért az életével. 1923 és 1941 között ismételten csökkent ezen súlyos szankcióval sújtott elkövetők száma, volt olyan év is, amikor egyetlen kivégzést sem hajtottak végre. Következett az 1945 utáni időszak, legfőképpen itt a kommunizmus a kiemelendő, amikor is a halálbüntetés kiszabásának lehetőségét kiterjesztették a politikai, gazdasági és tulajdon elleni bűncselekményekre is. A népbíróságok működése alatt igen sok elkövetőt (vagy akár ártatlan embert) végeztek ki, szám szerint 477 ítélet született, melynek marasztalása halál, ebből pedig 189-et végre is hajtottak. Az 1950. évi Btá. már általános büntetési nemként ismerte el a halálbüntetést. Különösen sok ilyen ítélet született a koncepciós perek folytán, illetve az 1956-os forradalom megtorlásában (bármilyen meglepő is): 1956 és 1961 között 277 embernek „fújták el” életének gyertyáját, amely szám számomra kissé megbotránkoztató, főleg ha belegondolunk abba, hogy ezek az áldozatok között biztosan akadt nem egy ártatlan ember is.
Eltörlése és vita a visszaállításról:
A halálbüntetés eltörlését megelőző időszakban úgyszintén visszaesett a végrehajtott ítélet száma. 1971-1990 között 53 jogerős judíciumról tudunk. Hazánkban a halálbüntetést 1990-ben, a rendszerváltás után törölte el az Alkotmánybíróság 23/1990. AB határozata, melyben alkotmányellenesnek minősítették Magyarország Alkotmányának 8. és 54. cikke alapján, hiszen az Alaptörvény kimondja, hogy minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a halálbüntetés pedig mindkettőt megsemmisíti. Természetesen az eltörlése nem volt vitáktól mentes, s a mai napig sem az. Különösen akkor bódulnak fel az emberek és követelik a visszaállítását, amikor egy igen súlyos és erőszakos bűncselekményt követ el valaki. Ilyen bűncselekmények voltak: a móri mészárlás, Szita Bence meggyilkolása és a veszprémi késelés (azaz a Cozma gyilkosság). Megérthető ugyan egyrészről azoknak az álláspontja, akik azt mondják állítsák vissza, például a szándékos gyilkosságok körében, hiszen egy gyilkos is megsemmisíti áldozatának az élethez és emberi méltósághoz való jogát azzal, hogy megöli. Viszont megérhető azoknak a nézete is, akik azt mondják, ahogy ne állítsák vissza, mert egyrészt embertelen, másrészt nagyobb szenvedés neki az, hogy szinte örök életére elveszíti a szabadságát. Nehéz dolgok ezek, nehéz benne állást foglalni, nekem is mindkét oldalon vannak meggyőző és kevésbe meggyőző érveim. Azonban annyi biztos, hogy míg Magyarország Alaptörvényében szerepelnek ezen cikkek, addig nem lesz visszaállítva a halálbüntetés, azt pedig, hogy ezzel egyetértünk vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
Sziasztok! Kondora Petra vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. Már egészen kiskorom óta nagyon szerettem, és szeretek olvasni, az irodalom mindig is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott. Az írás terén eddig komolyabb közegben sose próbáltam ki magam, mindig csak a fiókom olvasta a papírra vetett gondolataimat. Az, hogy bekerültem a Media Iurisba nem csak annyit adott nekem, hogy belevethetem magam az újságírás kalandjaiba, hanem azt is, hogy egy ilyen összetartó, csoda csapathoz tartozhatok.
1 thought on “A halálbüntetés története hazánkban”
Comments are closed.