Egy korábbi cikkemben már pedzegettem, milyennek is láthatja a környezete az egyetemistákat, mik azok az életérzések, amik először eszébe jutnak egy olyan embernek rólunk, aki esetleg nem, vagy már régebben, más körülmények között járt egyetemre. Azt is érdekes megfigyelni, hogy amikor másokkal beszélgetünk az egyetemről, mik azok a mondatok, kérdések, amelyek esetleg több embernek is elhagyták már a száját. Ebben a cikkemben is ilyeneket hoztam el nektek – 3 olyan tipikus megszólalást, amit szinte minden egyetemista hallhatott már.
„Ezek életed legszebb évei!”
Azt hiszem, ezt a mondatot sokan megkaptuk már a családunktól, barátainktól, ismerőseinktől. Hogy ez egy milyen szuper időszak, amiben megalapozhatjuk a jövőnket, miközben jól is szórakozunk, új kapcsolatokat építhetünk, és úgy általában, elkezdhetjük a felnőtt életünket és önmagunk megvalósítását. Ugyanakkor persze – ahogy azért ez sejthető is – mégsem mindig minden olyan tökéletes a valóságban. Hiszen ez, bár másféle felelősség, mint amilyet egy munkahelyen vagy a családunk felé tanúsítunk, de ugyanúgy egy komoly felelősség, és nekünk fiatal felnőttként olykor nehézségeket okozhat helyt állni. Ráadásul ezzel a mondattal, bár csupa jó szándékot és pozitivitást próbál sugározni, egyfajta ’nyomást’ is érezhetünk magunkon, hogy nekünk ebben az időszakban mindenáron jól „kell” éreznünk magunkat, szórakoznunk és fesztelennek ’kell’ lennünk, ami persze egy jó feladat, de például aki dolgozik egyetem mellett, vagy csak simán sok plusz tevékenységet vállal, annak nem mindig olyan könnyű ezt ’teljesíteni’, és van, aki egyetemistaként sem feltétlenül a sok buliban teljesedik ki, hanem egyszerűen csak szeret tanulni és jól megvan pár barátja társaságában. Arról nem is beszélve, mikor jönnek a kérdések, hogy hogy vagyunk, mit csinálunk, például az örök klasszikus: „na, és van már barátod/barátnőd?”
„Időd, mint a tenger… hiszen neked „csak” tanulni kell!”
Nos igen, többségünknek nincs 8-tól 4-ig munkahelye (bár munkahelye sokaknak még egyetem mellett is van!), de attól még nagyon is be vagyunk táblázva, ami azt illeti. A heti óraszámok valahol egy részmunkaidő és egy teljes munkaidő heti időtartama közé is eshetnek talán, és akkor mellette még otthon is le kell ülni tanulni – nem is keveset. Így nem feltétlenül mondhatnánk – főleg egy magas óraszámú szak mellett, sok vizsgával – hogy olyan rengeteg időnk lenne. Inkább olyan ez, mintha egy mini-vállalkozás lenne: nagyrészt mi döntjük el, mikor és mennyit „dolgozunk” (bár azért meg kell jegyezni azt is, hogy számos órán, különösen szemináriumokon és gyakorlatokon eleve a megjelenés is elvárt a teljesítéshez); ugyanakkor mi is felelünk az eredményeinkért, és hogy mindenünk meglegyen. Persze igyekszünk azért bulizni, barátkozni, szórakozni és szociális életet élni, de nyilván az elsődleges dolgunk, hogy tanuljunk és diplomát szerezzünk, amiért sokszor a barátokat, bulikat, rosszabb esetben a családdal töltött vagy önmagunkra fordított időt, és néha még az elegendő alvást is fel kell áldozni.
„És hol fogsz ezzel elhelyezkedni?”
Egy olyan kérdés, amivel szerintem bármelyik egyetemistát az őrületbe lehet kergetni. Továbbá ami a megdöbbentő, hogy szinte bármilyen szakra járó egyetemistának neki tudják szegezni. Persze egyik szak esetében sem megalapozott olyan szempontból, hogy ne lenne létjogosultsága a szaknak, mindössze mondjuk egy anglisztika vagy alkalmazott közgazdaságtan szak esetében reálisabb, hogy nem minden ember tudja elképzelni, hogy mit is csinál egy ilyen végzettségű ember, de igazán meglepő, amikor mondjuk egy jogásznak, orvosnak vagy tanárnak készülő hallgatót is megtalálnak egy ilyen kérdéssel, hiszen az ő munkájuk sokunk mindennapi életébe is gyakran begyűrűzik. A gond sokszor az, hogy sokan egyfajta hitetlenkedéssel teszik fel ezt a kérdést, megkérdőjelezve azt, hogy egyáltalán érdemes-e egyetemre járni. Nyilván minden szakkal mások az elhelyezkedési és pénzkereseti lehetőségek, de véleményem szerint ha megtaláljuk azt a szakot, ami nekünk tetszik, a megfelelő készségekkel és igyekezettel párosítva mindenképp hasznunkra válhat az egyetemen szerzett képesítés és az itt töltött évek – amelyek, noha két zárthelyi előtti éjszakázás között égnek áll a hajunk a sokat emlegetett mondattól, de be kell ismernem, hogy valóban talán az egyik legszebb évek közé tartoznak.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
