„Meg kellett tanuljam magamnak beosztani az időmet”, avagy milyen volt a 2022/23-as év elsőévesként? – interjú Sebestyén Noémivel és Őri Tamással
Az első év mindenki számára egy új kezdetét jelenti az egyetemen, hiszen egy sokkal másabb
Az első év mindenki számára egy új kezdetét jelenti az egyetemen, hiszen egy sokkal másabb
Mi az első gondolatod, ha meghallod, hogy záróvizsga? Minden hallgatónak nagy álma már az első
Az Erasmus+ az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, amely több mint 2,7 millió
Pár napja ismét a tanulás vette át sokunk élete felett az irányítást, mivel beköszöntött a
Mindenki (amíg meg nem tudja, milyen az élet a felsőoktatásban) irigyli az egyetemi hallgatókat, hiszen
A jól ismert mondás szerint „annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz”. Az idegen nyelvek ismerete
Sajnos idén is egy szempillantás alatt elrepült a nyár és újra az egyetemé a főszerep.
A vizsgaidőszak közeledtével bizonyára minden diáknak összeszorul a torka és sorra merülnek fel bennünk a
Elérkezett a vizsgaidőszak, ami minden egyetemistának egy fontos, és egyben nehéz időszak évente kétszer. Rengeteg
A vizsgaidőszakban való tanulás nem éppen a legfelemelőbb dolog – és valljuk be – a