[metaslider id="9331"]
reagan

A Reagan elleni merénylet – egy lövés, ami megváltoztathatta volna a történelem menetét, avagy hogyan lett Martin Scorsese világhírű

1981. március 30-án ifjabb John Hinckley, egy műszaki iskolából kibukott, dalszerzői álmokat dédelgető, fegyverek iránt rajongó texasi fiatalember hat golyót lőtt ki az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökére, a hozzá közvetlen közelségben sétáló, mit sem sejtő Ronald Reganre, azonban úgy alakult, hogy csak egyetlen egy lövés találta el. (Hogy ez Hinckley keze remegésén múlott, Reagan mozgásának pályáján, vagy a puszta vakszerencsén, azt sohasem fogjuk megtudni.) Reagan állapota az eset után órákig kritikus volt, az ország legjobb sebészei éppen, hogy csak meg tudták menteni az elnök életét. Ha a pisztolygolyó csak mintegy negyed centivel közelebb jut Reagan szívéhez, ma egy nagyon más világban élnénk.

A merénylő

John Warnock Hinckley Jr. jómódú családban látta meg a napvilágot 1955-ben Oklahomában. Texasba csak később, négy éves korában költöztek. Apja sokáig egy energetikai részvénytársaság vezérigazgatója volt. A fiatalabbik Hinckley érdeklődött a művészetek iránt, szenvedélyesen imádta a rock and roll zenét (akkoriban ki nem…) és arról ábrándozott, hogy egy napon majd ő maga is a zeneiparban helyezkedik el. (Ezt egyébként érdemes összevetni Adolf Hitler festőművészi vagy Ted Bundy írói álmaival.) Szülei azonban komoly pályát, nevezetesen a mérnökit szánták neki; a fiatal Hinckley azzal állt ellen a szülői nyomásnak, hogy rövid úton kibukott a főiskolából. Állítólag ekkor alakultak ki nála a depresszió korai tünetei és ekkor kezdett el antidepresszánsokat szedni. Miután befejezte tanulmányait, hazaköltözött a szüleihez, ideje java részét pedig vagy a lőtéren, vagy a tv előtt töltötte. Ekkoriban látta először Martin Scorsese klasszikusát, a Taxisofőrt, a zseniális filmet, főszerepében Jodie Fosterrel.

Hinckleyt lenyűgözte a film, megnézte vagy tucatszor, rendkívülinek tartotta a történetet az egy szenátort meggyilkolni készülő flepnis veteránról. Még rendkívülibbnek tartotta azonban a film női főszereplőjét, Jodie Fostert. A Hinckleyt később vizsgáló pszichológusok szerint a férfi egyfajta erotomániákus megszállottságot fejlesztett ki magában a színésznő iránt; a következő években számos levelet küldözgetett neki, néha még hívogatni is megpróbálta. Foster azonban hogy, hogy nem, nem viszonozta a férfi közeledését: nemes egyszerűséggel nem válaszolt a megkereséseire. (Nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, nem Hinckley volt az első holdkóros, aki látatlanban udvarolt neki.)

Szegény magányos Hinckley nem tehetett mást, mint hogy ült otthon, nézte a Taxi Drivert, a pisztolyaival gyakorolt, sajnálta magát, szedte az antidepresszánsait és hízott.

Egy idő után aztán – ő megvilágosodásnak, isteni jelnek tartotta – eszébe ötlött a gondolat: a Taxisofőrben Robert de Niro megkísérel megölni egy szenátort, ezzel pedig magára vonja Jodie Foster figyelmét: tehát Hinckleynek nincs is más dolga, mint lelőni egy politikust és álmai nője máris a karjába omlik. (Vagy valami ilyesmi, igazából nem olyan könnyű kiigazodni a terven.) Hinckley azonban hirtelenjében nem tudott az eszébe idézni egyetlen szenátort, vagy más politikust sem; kizárólag az USA elnöke, Ronald Reagan jutott az eszébe.

 

A merénylet

Reagan 1980. március 30-án nyilvános beszédet tartott Washingtonban a szabad ég alatt, hatalmas tömeg előtt. Ne felejtsük el, hogy időben ekkor már jóval Kennedy meggyilkolása után járunk, az amerikai elnököt százszor jobban őrizték; a környező utcákat ellepték a zsaruk, minden fa mögött állt egy állig felfegyverkezett titkosügynök, minden ablakból mesterlövészek fürkészték az utcát. Hinckleyt mégse szúrta ki egyik se, pedig nem volt szó semmilyen mestertervről: a magányos holdkóros nemes egyszerűséggel elrejtette kisméretű maroklőfegyverét viharkabátja ujjában.

Reagan a beszéde után besétált az emberek közé, hogy kezet rázhasson és beszélgethessen velük. (Tudni kell, hogy a titkosszolgálat tanácsai ellenére nem hordott golyóálló mellényt, mivel az idegesítette.) Amikor közvetlenül Hinckley jobbján sétált el, az úgy érezte, nem lesz jobb esélye és guggoló testtartást felvéve hat golyót lőtt ki az elnökre.

És itt jön a dolog érthetetlen része: mert Hinckley, bármennyit gyakorolt is az otthona melletti lőtereken, egyetlen egyszer sem találta el az elnököt. Hinckley lövései helyette egy ügynököt, egy rendőrt és Reagan sajtótitkárát sebesítették meg. Reagan mindössze azért sérült meg, mert az egyik lövedék gellert kapva visszapattant az elnöki limuzinról. Reagant a bal tüdején érte a lövés, de nem okozott neki különösebb fájdalmat – később azt állította, csak egy karcolás az egész.

reagan

Hinckleyt pedig leteperte a felbőszült tömeg: iszonyúan megverték, valószínűleg meg is ölik, ha a rendőrök és a titkosügynökök nem rángatják ki onnan.

Reagant végül felvilágosították az orvosai, hogy sebesülése sajnálatos módon nem csak egy karcolás: ha a golyó csak 25 miliméternyit mélyebbre hatol, Reagan elnöki terminusának gyorsan vége szakad.

 

Az utóhatás

Hinckleyt elítélték gyilkossági kísérletért: 2016-ban engedték szabadon, azóta nem hallatott magáról sokat. Tettei ahhoz vezettek, hogy több államban is megszigorították, illetve eltörölték az elmebetegségre való hivatkozás kifogását bírósági eljárásokban.

A Taxisofőr világhírű lett, Martin Scorsese pedig (jóllehet már akkor is híres volt) valóságos világsztárrá vált az eset után.

Legyen az bármennyire morbid, tragikus és abszurd, a titkosszolgálat kiválóan meg tudta védeni az elnököket bérgyilkosoktól, kommunistáktól, orvlövészektől, mérgezéstől, a későbbiekben akár még drónoktól is; de magányos őrültektől valahogy sose sikerült.

Ja, és Jodie Foster nemigen szeretett bele Hinckleybe.

 

Források: 1, 2, 3

Képek: kiemelt kép, 1

EnglishGermanHungarian