Irodalmi munkásság, művészeti ág, az emberi lélek esztétikus kifejeződése művészeti célokkal ellátva: költészet, poézis, versművészet. Ennek a világnapját ünnepeljük március 21-én már több, mint 20 éve. Az UNESCO 1999-ben jelölte ki az északi félteke tavaszának első napját „azzal a céllal, hogy költői kifejezés révén támogassa a nyelvi sokféleséget és növelje a veszélyeztetett nyelvek megismerésének lehetőségét”. Korábban Vergilius születésnapján, október 15-én ünnepelték, mely számos országban beitta magát a hagyományokba, és továbbra is ekkor ünneplik a nemzeti vagy a nemzetközi költészet napját. A világnap célja tehát a költészet előmozdítása világszerte, melyet ahány ország, annyiféleképpen ünnepel. A magyar költészet napját hazánkban április 11-én, József Attila születésnapján tartjuk.
„A költészet az, amikor egy érzelem megtalálta a gondolatot, és a gondolat megtalálta rá a szavakat.” – Robert Frost
Ha valaminek az ünneplését világnap keretei között valósítják meg, szinte biztos, hogy értékelendő, fontos, és nem utolsó sorban ismert dologról van szó. A költészet esetében, mint már említettem, régóta fennáll a köztudatban eszmei értéke, melyet muszáj prezerválni, megőrizni az utókor számára. Hogyan lehetne megfogni a költészet lényegét? Mi számít annak, és mi nem? Alapvetően a költészet terméke minden műalkotás, melyeknek közege az emberi beszéd, és célja csak és kizárólag a gyönyörködtetés. Csak művészeti feladata van, gyakorlati nincs. Az ember lelke elé tükröt tartva fedi fel annak legmélyebb titkait, legszebb vonásait és legeszményibb jelentését. Három műneme, azon belül is számos műfaja van egészen a mítosztól a rapszódián át a komédiáig. A költészet a zene mellett egyike a legősibb tevékenységeknek – persze amelyek az ember szellemi szintjén zajlottak. A poézis mondható az irodalom legősibb formájának – a legkorábbi költői emlékek közé tartozik a sumer Gilgames-eposz, a Biblia bizonyos részei, Homérosz Odüsszeiája és Iliásza. Gabriel García Márquez szerint „A költészet az ember létezésének egyetlen konkrét bizonyítéka.”; ez a megfogalmazás talán segíthet megérteni a költészet miértjét.
„Mi az élet költészet nélkül: csontváz, melynek bíbor ajkai, igéző keble lerohadtak, melynek csontüregében a kajánság kígyója lappang.” – Madách Imre
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis miért van szükség a költészetre? Hiszen annyi más művészeti ág van, amely kielégítheti a gyönyörködés iránti vágyunkat. Mint az már az előzőekben írtakból is kiderült, a költészet mint olyan, szinte egyidős a beszéddel, a zenével, az ember szellemi tevékenységének kezdeti kialakulásával, fejlődésének megindulásával. Mindezek alapján – és persze azért, mert az év 365 napjából egy egész napot arra szenteltek, hogy eme művészeti ág előtt tisztelegjenek -, szinte lehetetlennek tartom, hogy valaha is kivesszen a köztudatból. Semmilyen újfajta költészet nem tudja felülírni azt, ami valamikor meg lett alkotva, amit valaha is leírtak, vagy valaha is benne volt az emberi köztudatban. Kiss Judit Ágnes szerint „A költészet életforma. Úszás az anyanyelvben, a ritmusban, a formában, lebegés a magzatvízben – a teljesség élménye.” Amíg az ember képes arra, hogy alkosson, vagy a másik oldalról megközelítve, hogy gyönyörködjön az alkotásokban, illetve minderre megvan az igény, a költészet örök.
„Az a gondolat, hogy a tudomány csak a tudósokra tartozik, olyan tudományellenes, mint amilyen költészetellenes azt állítani, hogy a költészet csak a költőkre tartozik.” – Gabriel García Márquez
És mivel a költészet örökéletű és egyetemes, könnyedén kijelenthető, hogy mindenkinek szól. Egy műalkotás, legyen az egy mese, egy népdal vagy egy vers esetében azon kívül, hogy céljának a gyönyörködtetésnek kell lennie, nem feltétlen kell a nagyközönségnek íródnia. Egy alkotás szolgálhatja a nemzet, a nép, a világ akaratát, de szólhat sokkal kisebb köröknek, sőt, akár magának az alkotónak is, mindenféle egyéb cél nélkül. Kosztolányi Dezső idézete ezt remekül összefoglalja: „Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen.” Mint ahogy az Márquez idézete is állítja, ahhoz, hogy egy költemény szépségében elvesszen az ember, nem szükséges „értőnek” lennie. Tulajdonképpen ez a jó a költészetben; nem feltételez semmiféle szaktudást, előzetes ismeretek elsajátítását. Sőt, sok esetben segít megérteni azt, aminek kifejezésére az embernek nincs meg a képessége, vagy egyszerűen megfogalmazhatatlan számára az érzés. Az egyik legalapvetőbb igényét szolgálja az emberi szellemnek, mégpedig a szépség, esztétikum iránti igényének kiteljesülését, megvalósulását. Éppen ezért, és a lelkek különbözőségének köszönhetően nem lehet különbséget tenni a különféle műalkotások eszmei értéke között. Mint ahogyan azt Kányádi Sándor is mondja, „Nincs kicsiknek meg nagyoknak szóló vers; csak vers van és nem vers.” Ami az egyik számára érték, a megfoghatatlan kifejeződése, lehetséges, hogy a másiknak éppen értéktelen. Ezért szép a költészet.
Törekedjünk arra, hogy minél többször, minél mélyebben merüljünk el a költészet által nyújtotta gyönyörökben, hiszen végső soron ezáltal nyerheti el célját e nemes művészet.
Képek forrása: kiemelt kép, 1
Sziasztok, Soltész Evelin vagyok, A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója. Középiskolában döntöttem el, hogy az egyetem mellett szeretnék írással is foglalkozni, amire tökéletes megoldásnak bizonyult a Media Iuris. Szeretek új kapcsolatokat kialakítani, az interjú készítés nagyon közel áll hozzám. Szinte minden témában otthonosan érzem magam, ezért sokféle cikket fogtok tőlem olvasni; a közélettől kezdve, a gasztronómián át egészen a tudományos cikkekig.
