Ha valaki a közösségi média felületeinek segítségét veszi igénybe bakancslistájának elkészítéséhez, garantáltan csalódni fog. Főleg abban az esetben, ha az elkészített képeket, videókat közölni is szándékozik. Az utazási irodák, országimázs-központok megrendelésére készített édeni felvételeknek többnyire kevés közük van a valósághoz. Néhány (reményeim szerint hasznos) információval és néhány lehangoló, mégis túlárazott, turistacsemege megemlítésével szeretnék segíteni azoknak, akik szabadidejüket csalódásmentesen kívánják eltölteni.
A potenciális járművek
A célpontot vonattal, autóbusszal, autóval és repülőgéppel tudjuk megközelíteni. A vonat többnyire kényelmes, biztonságos, de körülményes. Az autóbuszos utazás viszonylag lassú, fárasztó, hosszú időre össze vannak zárva az utasok. Ha saját autóval megyünk, akkor az autónak tökéletes műszaki állapotban kell lennie. A fapados légitársaságok kínálata rendkívül széles, viszonylag olcsó, ha sziget a célpontunk, annak elérésére a legjobb választás. A kedvező ár viszont emellett tartogat sok meglepetést is. Ezeket ismertetném most röviden:
- zsúfolt széksorok
- nagyon kevés poggyász van az árban, ha többet vinnénk, fizetnünk kell és nem is keveset
- étel-ital nem jár, venni pedig nem olcsó
- késés esetén az esetleges csatlakozási problémák az utast terhelik
- a beszálláshoz legtöbbször lépcsőt használnak, nem beszálló hidat
- a termináltól általában messze parkoló gépet sok gyaloglással, esetleg busszal érhetjük el
- a beszálló kártyát szinte mindig magunknak kell otthon kinyomtatnunk, ha ezt elmulasztjuk, sokat kell fizetnünk érte
- ha a lefoglalt jegyet másik időpontban akarjuk felhasználni, akkor azt általában már jóval drágábban kell megfizetnünk
- takaró, füldugó, alvómaszk nincs az árban, természetesen jó pénzért ezt is vehetünk
A fapados gépek egyébként nem lélekvesztők, indulás előtt nem szükséges végrendelkezni, az olcsó jegyárak nem rejtenek műszaki igénytelenséget. A „banánköztársaságok” vagy éppen harmadik világbeli országok belföldi, kis utaslétszámú gépeivel kapcsolatosan viszont nem árt az óvatosság.
Rodosz
Egy volt osztálytársam bakancslistáján Rodosz szigete előkelő helyen szerepelt. A fellegvár, a csodálatos strandok és persze a lepkék völgye. Amikor beköltöztek apartmanjukba, azon nem lepődtek meg, hogy az összes külső és belső fal fehérre volt meszelve, azon már inkább, hogy belül a fehér falon több száz szúnyog (turisták vérének megcsapolása utáni) elkenődött teteme díszelgett. Szeptember elején voltak a szigeten, a szúnyogtemető valószínűleg a nyár termése volt.
Reggelente úszni jártak, így láthatták, hogy amit a tenger éjszaka kidobott a partra, az ott is maradt tízig-tizenegyig. Döglött „tenger gyümölcsei”, sörös dobozok és a többi. A fellegvár gyönyörű volt, de a tövében kelet-európai zugárusok nyomultak a hazánkban is jól ismert kínai vacakokkal, „kamu Guccikkal”, akciós Louis Vuitton táskákkal.
A lepkék völgye nem okozott csalódást. Öt euróért lett is csörgedező patak, lettek smaragdzöld bokrok, fák. Lepkék ugyan voltak, de azok nappal inkább a fák törzsein, sziklák oldalain aludtak. Nem meglepő, hiszen éjjeli lepkékről beszélünk, akik csak éjjel aktívak, amikor viszont az embereknek már bezár a bazár.
A nappali turisták síppal, dobbal, nádi hegedűvel persze aktivizálják a lusta (és nem túl díszes) medve lepkéket, de azok továbbra sem erőltetik meg magukat. A Dunakanyarban sokkal szebb pillangók vannak, ezerszínűek, légiesek és ingyenesek. Néhány évtizeddel ezelőtt a turistáknak majdnem sikerült a völgy összes lepkéjét kipusztítani. A hatóság átmenetileg megtiltotta a völgy látogatását, és ezzel sikerült a természet rendjét helyreállítani. Ma újra visszakapták a turisták kedvenc lepkéiket. Persze csak június közepétől szeptember elejéig, előtte és utána a lepkék „szabadságon vannak”.
Trevi-kút
Ha valaki Rómába tervez utazni, a világhírű Trevi-kút meglátogatása jellemzően nem marad le a bakancslistájáról. De arra készüljön fel, hogy ha a lélegzetelállító barokk csoda meghitt romantikáját keresi, azt nemigen fogja megtalálni. Állandó zajt, tömeget, szemetet és néha orrfacsaró bűzt is el kell viselnie.
Gízai piramisok
Háromezer forint körüli összegért megnézhetjük, hétezerért be is mehetünk a legnagyobbikba. Sokszor földig hajolva, néha inkább négykézláb kutathatjuk az ürességet. Ugyanis mindent elraboltak, elhordtak. Az árusok addig nem szállnak le az emberről, amíg nem vesz valami garantáltan felesleges portékát. A tevék tapossák a szeméttel kevert homokot. Mindezen felül szelfizők tömegével kell számolnunk itt is, az egyik legfelkapottabb bakancslistás helyen.
„Álomutazás” a transzszibériai vasúton
A végére hagytam sok bakancslista igazi csemegéjét. Ha valaki végig tudta olvasni Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, akkor ez az utazás neki való. Ha nem, akkor inkább a többit pipálja ki előbb, hátha addig felszedik a síneket.
A Moszkva-Vlagyivosztok teljes szakaszának hossza nagyjából 9300km. Ha ezen végig akarunk robogni, az kb. egy hetünkbe kerül és nagyjából százötvenezer, kétszázezer vagy háromszázezer forintunkba, attól függően, hogy első, másod- vagy harmadosztályon utazunk. A harmadosztály már-már a sztálini időkbe vezet vissza, csak önsanyargatóknak ajánlott.
Ahogy Moszkvát elhagyjuk, bokrokat és fákat láthatunk kb. 2500 kilométeren keresztül. Ez az utazás azon szakasza, amikor sokan arra gondolnak, hogy mit is keresnek ott tulajdonképpen. Amikor már kicsit meguntuk, jönnek a sztyeppék. Aztán ha azt is meguntuk, jönnek dombok is, aztán sivatagos részek és a magasabb hegyláncok.
Az út nagy részét természetesen zakatolás, kattogás, zötyögés kíséri. A közepesen mocskos WC hatvan-hetven éve egészen modernnek számíthatott. A kabinok lyukasak, a pokrócok porosak, valószínűleg csak rázással tisztítják őket.
Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
