A Halloween valószínűleg az év egyik legjobban várt ünnepe, amelynek alkalmával szinte már hagyomány jelmezekbe bújni, egymást ijesztgetni, és nem mellesleg házról-házra járni és hangoztatni, hogy „Csokit vagy csalunk”. Ilyenkor minél több apróságot vagy édességet érdemes összegyűjteni, mert az növeli e játék sikerességét. Az ünnepi hangulatot azonban ezek mellett családi összejövetelekkel, partikkal is érdemes gazdagítani, amikor az asztalra ünnepélyes fogások és sütemények is kerülnek, emelve a kialakult hangulatot. Ebben a cikkemben néhány kifejezetten halloweeni estére szánt, bárki által elkészíthető desszert receptjét mutatom meg, amiket érdemes az asztalra tenni.
Halloween
A receptek előtt fontosnak tartom kiemelni, hogy a Halloween a kelták egyik legszebb, legrégibb ünnepe, amelyhez számos szertartás kapcsolódott abból a célból, hogy távol tartsák a szellemeket. A hiedelmek szerint ugyanis az eltávozott lelkek október utolsó napján útra kelnek és megpróbálnak visszatérni az élők világába. Az emberek annak céljából, hogy megtévesszék a szellemeket, különféle jelmezekbe öltöztek és felvonulással, tánccal ütötték el az időt. Napjainkra a jelmez viselése továbbra is nagy népszerűségnek örvend, sokan feldíszítik házaikat, az ünnep jellegzetessége a faragott tök, illetve a töklámpás elengedhetetlen kellék. A partikon pedig általában különféle játékokkal szórakoztatják egymást a résztvevők, és nem hiányozhatnak a hagyományos ételek, italok és desszertek sem.
Boszorkányujjak
Az első recept a híres nevezetes boszi ujjak, amelyek erősen kapcsolódnak Halloween ünnepéhez.
Hozzávalók:
23 dkg vaj
2,5 dl porcukor
1 db tojás
1kvk sütőpor
6,75 dl liszt
vaníliás cukor
mandula , só, lekvár
Elkészítés: Egy tálban összekeverjük a vajat, a cukrot, a tojást, az őrölt mandulát és a vanilíás cukrot. A liszthez hozzáadjuk a sütőport és a sót, majd a két keveréket összegyúrjuk. 30 perces pihentetés után a tésztából kis hengereket készítünk, majd az egyik végébe mandulaszemet teszünk, ami a boszorkány körmét fejezi ki. Két helyen enyhén benyomjuk a tésztát, majd késsel 2-2 bevágást készítünk, ami az ujjhajlatot jelképezi. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és körülbelül 15-20 perc alatt készre sütjük. Pár perc várakozás után lekvárral „ véresre” festjük az ujjakat.
Omlós töklámpás kekszek
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor
1 db tojássárgája
15 dkg sárgabaracklekvár
Elkészítés: A lisztben elmorzsoljuk a hideg, kockákra vágott vajat vagy margarint. Hozzáadjuk a kétféle cukrot és tojássárgáját és tésztává gyúrjuk, majd 30 percre hűtőbe tesszük. Ezt követően lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát és kiszaggatunk kb. 24 darab tökformát. A formák felébe sima, vékony pengéjű késsel szemeket és szájat vágunk. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 Celsius fokra előmelegített sütőben kb. 14-16 perc alatt készre sütjük. A tepsin hagyjuk kihűlni a kész kekszeket. Miután kihűlt, 2-2-t összeragasztunk sárgabaracklekvárral és tálaljuk.
Sütőtökös kókuszgolyó
Hozzávalók:
1 db sütőtök
1 csipet fahéj
3 dkg darált keksz
Elkészítés: A sütőtököt félbevágjuk, előmelegített 190 fokos sütőben, kevés vízzel meglocsolva puhulásig sütjük, ami kb. egy órát vesz igénybe. Miután kihűlt, lehúzzuk róla a héjat, majd egy tálba tesszük és villával összenyomkodjuk. Fahéjjal és a fokozatosan hozzáadott darált keksszel összekeverjük, végül vizes kézzel golyókat formázunk belőle. A forgatáshoz kókuszreszelék javasolt, ami nemcsak a minőséget, de az ízélményt is növeli.
Szörnyecskés pohárdesszert
Hozzávalók:
1 tasak vaníliás pudingpor
5 dl tej
10 dkg porcukor
12 dkg Mascarpone
20 dkg porcukor
25 dkg túró
5 dkg tejföl
1 tasak vaníliás cukor
20 dkg sárgabaracklekvár
Díszítéshez:
8 db fehér pillecukor
16 db dekor cukor szem
Elkészítés: A pudingporból, a tejből és a cukorból hagyományos módon pudingot főzünk. Amikor elkészült lehúzzuk a tűzről, lefedjük frissentartó fóliával és hagyjuk kihűlni. Ezután habverővel hozzákeverjük a mascarponét. A túrót áttörjük, majd összekeverjük a tejföllel, a porcukorral és a vaníliás cukorral. 4 desszertes pohár aljában szétosztjuk a pudingos krémet, rákanalazzuk a túrókrémet, majd elosztjuk a tetejükön a baracklekvárt is. A pillecukorra ráragasztjuk a szemeket a dekortollal, illetve rajzolhatunk a szörnyeknek e tollal szájat is. Végül a szörnyeket a pohárdesszertek tetejére ültetjük.
A halloweeni ünnepi asztal számos édességgel, desszerttel gazdagítható, internetes oldalakon keresve megannyi receptötletet találhatunk az összejövetelek, partik színesítéséhez.
Neked melyik a kedvenc halloweeni desszerted?
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3, 4

Sziasztok! Németh Mátyás vagyok, a PTE ÁJK jogász szakos hallgatója és a Media Iuris egyik szerkesztője. Az írás már régebb óta egyik kedvenc időtöltésemnek számít, a Media Iurisnál pedig úgy érzem, ezt a készséget
fejleszteni tudom és egy erős összetartó közösség tagja lehetek. Érdeklődési köröm elég tág, így valószínűleg különböző témákból olvashattok tőlem cikkeket.