„A kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, a fekete mágia professzora, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény – Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan – csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról.
Egy életen át „megtűrve”
Kijevben született 1891. május 15-én, apja a teológiai akadémia professzora volt. Heten voltak testvérek, Mihail volt a legidősebb a három fiú közül. Már gyerekkorában is színdarabok írásával szórakoztatta magát és a családot: a darabokat a testvérei adták elő. Majd orvosi egyetemre ment és az I. Világháború kitörésekor önkéntesnek jelentkezett a Vöröskeresztbe. Orvosként rögtön a frontra küldték, ahol legalább két alkalommal megsebesült. Az itt szerzett sérülések utóhatása évekig kísértette: a folyamatos fájdalom miatt morfiuminjekcióval kezelte magát. A szer használatát azonban nem sikerült kordában tartania, függővé vált. Végül 1918-ban letette a drogot, de tapasztalatairól megírta az 1926-ban megjelent Morfium című kisregényt.
Az 1917-es forradalmak után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott, amibe kis híján belehalt. 1920 elején az immár vörösök uralta Vlagyikavkazban leszerelték. Amikor a francia és a német kormány felajánlotta az orvosoknak, hogy csatlakozzanak hozzájuk, Bulgakov épp a tífusz miatt nem kapott engedélyt arra, hogy elhagyja Oroszországot. Ekkor látta utoljára a családja jó részét, a rokonai ugyanis Párizsba emigráltak a polgárháború és a szovjetek hatalomra kerülése miatt.
Orvosi pályájának végleg búcsút intett és az írásnak szentelte magát. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták.
Írói sorsa 1925 és 1930 között elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben Menekülés című darabját Sztálin szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát.
Egy év múlva már minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát nem talált, rendkívül szűkös körülmények között élt.Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levelében azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel telefonon és dramaturgi állást kapott a Művész Színházban. Élete utolsó éveiben betegségével küszködve írt egy darabot Sztálinról, amelyet azonban a cenzúra elutasított. A Mester és Margarita című regényét már súlyos betegen fejezte be, ezután állapota rohamosan romlott. Látását szinte teljesen elvesztette, 1940. március 10-én moszkvai otthonában halt meg vesezsugorban.
A végzet asszonya
Bulgakov háromszor nősült, első felesége szerint házasságuk alatt folyamatosan azt mondogatta, hogy háromszor kell nősülnie, mintha ez lenne az irodalmi pályához vezető egyetlen üdvözítő út. Első feleségét, Tatyjana Nyikolajevna Lappát (1892-1982) 1913-ban vette el és 1925-ben vált el az asszonytól. Állítólag róla mintázta Anna Kirillovnát a Morfium című művében. A nő élete legkeményebb éveit töltötte Bulgakovval: a forradalom és a háború mellett a férfi morfiumfüggőségével is meg kellett küzdeniük. A nőnek több abortusza is volt az évek alatt.
Ljubov Jevgenyjevna Belozerszkaját, második feleségét (1895-1987) 1925-ben vezette oltár elé és 1932-ben mondták ki a válásukat. A nő később könyvet írt ex-férjéről, Bulgakovról. Harmadik és egyben utolsó feleségét még az előző házassága alatt ismerte meg, sőt a két nő össze is barátkozott. Jelena Szergejevna Silovszkaja (1893-1970) maga is férjnél volt, mikor találkozott az íróval. Az affér kitudódása után Bulgakov és Jelena 15 hónapig nem látták egymást, azonban amikor újra találkoztak, rájöttek, hogy még mindig szerelmesek, így mindketten elváltak és – egy nappal a férfi válásának kimondása után – 1932-ben összekötötték az életüket. Ez utóbbit az asszony több szempontból is komolyan gondolta: férje 1940-ben bekövetkezett halála után nem ment újra férjhez, életében pedig mindenben segítette a férfi munkáját.
Egy évvel a házasságkötésük után Bulgakov megkérte a feleségét, hogy vezessen naplót, amelyet az asszony hét éven keresztül, az író utolsó napjaiig meg is tett. A naplót olvasva szembetűnő, hogy ez idő alatt a párnak egyetlen veszekedése sem volt, bár nagyon nehéz körülmények között éltek. Jelena egyszerre volt az író barátja, szeretője, múzsája, titkárnője, életrajzírója és elkötelezett alkalmazottja.
Neki diktálta a kéziratait, amelyeket aztán a nő legépelt, megszerkesztett és eljuttatott a színházakhoz, felkutatva a megfelelő embereket és kialkudva a lehető legkedvezőbb feltételeket. Neki köszönhető, hogy Bulgakov teljes életműve megmaradt, minden megjelent művéből megőrzött egy példányt. Munkája a szeretett férj halálával sem ért véget: számos kötet posztumusz látott napvilágot a tevékenysége eredményeként, többek közt A Mester és Margarita is, amelynek címszereplőjét, Margaritát Bulgakov róla mintázta a fáma szerint.
Milyen cigarattát kíván?
Az ominózus kérdés nemcsak Bulgakov művében, hanem az arra nagy hatással bíró Goethe egyik főművében is elhangzik. Faust alakjának legalább olyan meghatározó szerepe lett az irodalomban, mint amilyen karaktert Bulgakov Woland professzor személyével kívánt megteremteni. Az életpályát lezáró A Mester és Margarita című filozofikus-szatirikus műben Bulgakov lemondott az időrendiségről, több síkra helyezte a cselekményt. Az egyik sík a harmincas évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete, egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua (Jézus) összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól.
Részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…
A regény hosszú évekig kéziratban hevert, állítólag a moszkvai irodalmi körökben pletyka szinten terjedt a fantasztikus regény híre, majd suttyomban maga a mű is. Csak 1966-ban és 1967-ben jelentették meg a Moszkva című irodalmi folyóiratban. Ebből a változatból a cenzorok mintegy 14 ezer szót kihúztak, a hiányzó részek szamizdatban terjedtek, a csonkítatlan, a kézirathoz hű kiadás csak 1973-ban látott napvilágot.
Bulgakov posztumusz rehabilitációja a hatvanas évek elején, az úgynevezett olvadás idején, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa után kezdődött meg. Kiadták néhány elbeszélését, drámáját, de a nagy művek teljes megjelenésére az orosz közönségnek a nyolcvanas évekig várnia kellett. Az író több művét is megfilmesítették (Fehér gárda, Kutyaszív, A Mester és Margarita), darabjai közül többet Magyarországon is bemutattak. Nevét egy 1982-ben felfedezett aszteroida is viseli.
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
