Dr. Pál Emese, a Közigazgatási Jogi Tanszék egyik oktatója, nemrégiben belekezdett valami újba, pontosabban a coaching szakterületével kezdett el foglalkozni. Mint azt sokan tudjuk, egyetemünkön mentorként is tevékenykedik, így eddig sem állt tőle messze az, hogy másoknak segítsen. Mikor először találkoztam a tanárnő instagram fiókjával, még nem sokat tudtam a coachingról, habár utána néztem, mégsem kaptam tiszta képet róla, így felkerestem a tanárnőt, hogy meséljen egy kicsit arról, hogy mit is csinál egy coach…
A diákok többsége már találkozhatott az újonnan létesült instagram oldalával, a @mesicoaching-al, ahol lényegében motivációs idézetekkel találkozhatunk. Mi ösztönözte arra, hogy ezen a területen is kipróbálja magát?
Dr. Pál Emese: Először is köszönöm szépen, Blanka, a megkeresésed. Nagyon örülök a lehetőségnek, mert szeretném minél több emberrel megismertetni a coachingot, ezt a fantasztikus önismereti és önfejlesztési lehetőséget.
Volt egy nagyon kedves tanárom, aki azt mondta nekem egyszer: „Mesikém, ha te megtalálod a hangod, megállíthatatlan leszel!” Akkor nem igazán értettem, mire céloz. Így utólag inkább úgy vélem, hogy csak nem akartam megérteni. Kényelmesebb volt azt gondolni, ha minden úgy van, ahogy lennie kell, akkor jól is van. Valahonnan a belsőm legmélyéből -inkább tudat alatt- mégis velem volt egy hangocska. Ma már tudom, hogy ez az a bizonyos belső hang. De akkor inkább idegesített, és azt gondoltam, hogy nekem semmi sem jó. Az apró, alig hallható hangocska azonban kitartóan motoszkált továbbra is bennem, mígnem időközben a hangocskából hang lett, aki nem adta fel, hogy engem önmagammá tegyen.
Akkor ott kezdetét vette, és ma is tart életem legfélelmetesebb, de egyúttal legfantasztikusabb utazása is önmagam felé, amelynek első lépését egy egyhónapos külföldi ösztöndíj elnyerése jelentette. Ebben az időszakban vettem észre, milyen sok mindenre képes vagyok egyedül. Mindeközben pedig tudatosult bennem, mennyi csodálatos és támogató ember vesz körül, akik csupán a puszta létezésemért szeretnek, nem kell érte tennem semmit. Az őszinte és nyílt beszélgetések azokkal a barátaimmal, akik -mint a kősziklák a viharban- mindig ott állnak mellettem, mögöttem vagy előttem, ahol lenniük kell, a sok kedves és szívből jövő visszajelzés a munkámban, arra motivált, hogy elkezdjek befelé figyelni. A külső pozitív visszacsatolásokat, belső megerősítésekké változtattam. Nem volt egyszerű, sőt még a mai napig sem az. De a kis hangocskával azóta megismertük egymást. Már nem félek tőle, épp ellenkezőleg, sokszor hívom segítségül. Így jutottam el a coachinghoz, ő súgta nekem, hogy itt az idő, és én életemben először teljesen és feltétlenül hittem neki.
Már régóta tevékenykedik mentorként a pécsi jogi karon. Ennek is volt köze ahhoz, hogy elinduljon ezen az úton?
Dr. Pál Emese: Természetesen. Bár azt érdemes tisztázni, hogy -bár mindkét segítő szakma vonatkozásában közös a részvétel önkéntessége, a bizalomra és a titoktartásra épülő, ítélkezésmentes, eredményorientált munkafolyamat- azért alapvető eltérések is mutatkoznak közöttük. Az én felfogásomban a mentor egy személyes, idősebb és tapasztaltabb kísérő, aki nem csupán egy meghatározott folyamatban nyújt segítséget a mentorált számára, hanem akár egy hosszabb életszakaszában is kíséri. Nálunk ez az egyetemi életszakasz, optimális esetben öt év.
Úgy gondolom, az időintervallum mellett a legfontosabb eltérés a coaching és a mentoring között az, hogy utóbbinál konkrét tanácsokat is adhatunk, sőt bizonyos esetekben (pl. egyetemi szabályzatok, speciális tudáselemek átadása) ezt meg is kell tennünk, míg a coaching esetén ez nem megengedett. A mentoring inkább tanító – okító jellegű tevékenység az én felfogásomban, a coachingban nem alakulhat ilyen kapcsolat a felek között, mivel azok egyenlőek, nincs közöttük hierarchikus viszony, a coach nem viselkedhet dominánsként a folyamatban.
Sokan nem tudják, hogy pontosan mit is takar a coaching, beszélne egy kicsit róla az olvasóknak?
Dr. Pál Emese: Alapvetően két személy, a coach és a hozzá forduló coachee vesz részt ebben a cél-és eredményorientált folyamatban. A coaching során a coacheet hozzásegítjük ahhoz, hogy a jelenlegi állapotból és helyzetből eljusson oda, ahova szeretne a perspektívaváltó kérdésekre adott válaszokon keresztül kapott felismeréseinek köszönhetően. A coachingban ezért elsősorban érzésekkel, gondolatokkal, cselekvési késztetésekkel foglalkozunk.
Itt szeretnék nagyon gyorsan eloszlatni olyan tévképzeteket, amikkel nap mint nap találkozhatunk a különböző internetes platformokon. Nevezetesen „“Te azért lettél coach, mert nem akarod elvégezni a pszichológiát?” vagy “coach = pszichológus akar lenni úgy, hogy megússza az egyetemet” vagy “coach = önjelölt tanácsadó́”. A legfontosabb, hogy coachként nem foglalkozom mentális egyensúlyt vesztett emberekkel, ez nem terápia. Nem is tehetem, mivel erre nem szereztem végzettséget. A hatáskörátlépés nemcsak a jogban, hanem a coachingban is súlyos következményekkel járhat. Márpedig a coachee megbízik bennem, a szaktudásomban és a személyemben. Javasolni persze lehet, hogy keressen fel pl. egy pszichológust, ha úgy érzem, hogy valamely témában már-már terápiás szintig menne a coachee, vagy kezdené elveszíteni a lelki egyensúlyát, mert például a múltjából hoz egy be nem gyógyult sebet. A coachingban nem a múltban lezajlott események feldolgozása a célunk, ugyanis a coacheet a jelenben foglalkoztató témák képezik az alkalmak kiindulópontját, és a fókuszunkban mindig a jövő áll. A különböző élethelyzetek okozta elakadásokban (bár én jobban kedvelem a kihívás szót motiváció szempontjából) segíthetek, egy partneri viszonyon alapuló kreatív beszélgetés során. A coaching nem tarthat évekig, sőt optimális esetben öt alkalommal találkozunk. Ehhez gyorsan hozzátenném, hogy a hozzám fordulóknak fel tudok ajánlani egy másik opciót is, a brief, azaz a rövid, megoldásközpontú coaching igénybevételének a lehetőségét. Nem adok tanácsot, a válaszokat a coachee találja meg. Én csak útmutatóval, figyelemmel és empátiával szolgálhatok.
A középpontban tehát a coachee által meghatározott célok elérése van, a coach ehhez nyújt segítő kezet. Éppen ezért ehhez igazodnak a felelősségi kérdések is. A coach a keretekért, míg a coachee a tartalomért felelős. A jog nyelvén ezt gondossági kötelemnek hívjuk, ami azt jelenti, hogy a szerződést a megbízott akkor teljesíti, ha kellő gondossággal jár el a tevékenység ellátásában. Azaz a coach hatásköre annak biztosítására terjed ki, hogy valóban egy szakmai beszélgetés és ne baráti társalgás vagy terápia történjen. A coachee pedig -mint cselekvőképes egyén- felel a megoldások, az eredmények eléréséért. Ha megengeded nekem, Blanka, akkor a másik nagy szenvedélyem a gasztronómia területéről vett példával szemléltetném ezt. A magam részéről úgy képzelem el ezt a folyamatot, mint amikor palacsintát sütünk. A coachee tölti meg tartalommal azt a tésztát, amelyet a coach készít és hajtogat vagy teker fel, keretek között tartva ezzel a folyamatot, de végső soron az igazi élményt, a célokat, az eredményeket a coachee éri el.
Számomra a coaching egy feltétel nélküli odafordulást, a szívünk és az elménk megnyitását, e kettő összehangolását, a tisztán látásra való képességet adja. Számomra a coaching nem azt jelenti, hogy valakit új emberré varázsolunk. Szerintem nem úgy kell egy problémát vagy elakadást kezelni, hogy a régi énünket törölve új embert alkotunk. Személyes küldetésem, hogy a személyiség új oldalát, az addig rejtett képességeket fedezzük fel. Ettől nem új ember lesz a coachee, mert ezek a személyiségjegyek benne élnek. Csupán megtalálja igazi önmagát. Csak annyit mondok elöljáróban a hozzám fordulóknak, hogy álmodd meg a szíveddel, tervezd meg az elméddel, és valósítsd meg a coaching-gal! Persze, biztosan sokakban felmerül az a kérdés is, hogy akkor mégis milyen témával fordulhatnak a coaching felé. A legtipikusabb coaching témakörök közé tartozik az önismeret, az önbizalom növelés, a stressz-és konfliktuskezelés, a time-managament, a karriertervezés, a munka-magánélet egyensúlya, az én-idő, a nyilvános beszéd, a segítségkérés, az érdekérvényesítés, hogy csak néhányat említsek.
Mi az előfeltétele annak, hogy valaki hivatalosan is coach legyen?
Dr. Pál Emese: Tulajdonképpen képzettség szempontjából csak az érettségi megléte a kurzus megkezdésének a feltétele. Véleményem szerint azonban ahhoz, hogy ne csak egy papírunk legyen arról, hogy coach végzettséggel rendelkezünk, hanem ízig-vérig érezzük ezt a szakmát, a hivatásunkká váljon, rendelkeznünk kell néhány extra kompetenciával is.
Ha a coachingot a jó coach tulajdonságait számba véve kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy a coaching figyelem, empátia, jó kérdések, a jó időben. Nyilvánvalóan ehhez meg kell ismernem és tanulnom a coaching szemléletmódját, a kérdezéstechnikát, a coaching folyamat egyes állomásait, azok tartalmát. Nem árt, ha az ember beszél legalább egy idegen nyelvet, mert a külföldi szakirodalom, gyakorlati technikák, tippek jóval szerteágazóbbak, mint amihez magyarul is hozzá lehet jutni.
Annak érdekében, hogy a jó kérdést a jó időben tudjam feltenni, a különböző kognitív funkciókat állandóan és együttesen kell működtetnem. Az érzékelés, észlelés, emlékezőképesség folyamatos fejlesztése, a tudatos jelenlét képezi az alapját annak a strukturált és analitikus gondolkodásnak, ami ahhoz is hozzásegít, hogy megértsem, vajon miről szól a coachee témája, mi van valójában amögött, amit mond, amiről mesél.
Emellett a coaching folyamatokban az intuíciómra is hagyatkozom. Ezek a belső megérzések sokszor szolgáltak útmutatásként a beszélgetés keretek között tartásához. Ehhez persze szükségem van egy jó adag önismeretre, ezért ajánlott, hogy a coach maga is részt vegyen önismereti tréningeken, vagy akár coachee-ként egy folyamatban. Ahhoz, hogy coachként a leghatékonyabb szakmai segítséget tudjam nyújtani, tisztában kell lennem a saját személyiségem összetevőivel, határaival és lehetőségeivel. Azaz önmagam permanens figyelésével, elemzésével és a környezetemből kapott visszacsatolásokkal törekednem kell az énképem tudatosításra. Véleményem szerint az önismereti képesség egész életünkön át fejleszthető, alakítható.
Elengedhetetlen, hogy segítő szándékkal, nyitottan, elfogadóan és türelmesen álljak a coachee-hoz. Ugyanakkor az együttérzést ne vigyem túlzásba, mert így könnyedén kicsúszhat a beszélgetés kereteinek kontrollálása a kezeim közül. Igyekeznem kell tehát megtalálni az empátia és az érzelmi neutralitás közti arany középutat.
Ezenfelül nem kell mindenáron beszélnem és kérdeznem. Tényleg igaz, hogy “a csend sosem üres, tele van válaszokkal.” (Lori Deschene). A csendnek óriása ereje lehet egy ülés alkalmával. Lehetséges, hogy éppen ez indít el a coachee-ban valamit. Nekem erről mindig a “vihar előtti csend” jut eszembe. Persze, itt a vihar a változás, a cselekvés, az ébredés, az erő szimbóluma.
Egyébként, ha egy szóval kellene válaszolnom a kérdésedre, akkor az egyik kedvenc mesémből vett idézet jut eszembe: „Nem lehet mindenki a konyha művésze, de a művész bárhonnan érkezhet.”
E-mailben már értesültünk arról, hogy a tavaszi szemeszterben kurzust fog indítania “Tanulj meg tanulni” címmel. Maga a kurzus kapcsolódik valamilyen szinten a coaching-hoz?
Dr. Pál Emese: A kurzust dr. Vörös Eszter kolléganőmmel indítjuk, és reméljük, hogy hasonló népszerűségre tesz szert a hallgatók között, mint az immáron 6. szemesztere „teltházas” női szerepek a XXI. században óránk. Biztosan sokan tudják, hogy Eszter épp a pszichológia szakot végzi a BTK-n, vagyis a szakmai segítő tevékenység mindkettőnkhöz közel áll, tehát mind a coaching, mind a pszichológia területén megszerzett tudásunkat igyekszünk majd kamatoztatni a kurzus során. Alapvetően gyakorlatiasabb szemléletűre terveztük az órákat, de sajnos az online tér erre csak korlátozottan ad lehetőséget.
Milyen további tervei vannak a jövőre nézve, miután befejezte a tanfolyamot?
Dr. Pál Emese: Január 20. óta minden nap úgy várom a postást, hogy megérkezzen a tanúsítványom, mint a kisgyerekek a Mikulást.
A vizsgánk egyébként egy írásbeli és egy szóbeli részből állt. Az írásbeli vizsga egy záródolgozat megírását jelentette, de nem csupán a coachinggal kapcsolatos elméleti háttérre voltak kíváncsiak az oktatóink, hanem a személyes megélésünkre, azaz alapvetően egy önreflektív művet vártak tőlünk. Bevallom őszintén, először egy picit megijedtem. A jog világában ugyanis nem jellemzőek az ilyen jellegű írások, legalábbis az eddigi munkám során a tudományos tényekre, bőséges szakirodalomra alapozott publikációkat készítettem, nem igazán kerültek előtérbe a bennem zajló folyamatok. Ez persze nyilván a diszciplína sajátosságából is adódik. De sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Elkezdtem írni, és csak úgy száguldottak a gondolataim, érzéseim, míg végül a 42. oldalon tudtam megálljt parancsolni magamnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bőrömből nem tudtam kibújni, vagyis egy elég alapos kutatómunkát is végeztem, már ami a coaching tudományát illeti. A vizsga szóbeli részét egy, tételhúzást követő szituációs gyakorlat képezte. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a vizsgapartneremmel hasonló személyiségek vagyunk, pörgősek, kommunikatívak, így könnyen felvettük egymás ritmusát, nagyon gördülékenyen ment minden.
Mik a további terveim? Coacholni, coacholni, coacholni… Minél több gyakorlati tudást, empirikus tapasztalatot szerezni, és minél több emberrel megismertetni a coaching lenyűgöző erejét. Egyébként nagyon sok mindent kaptam ettől a tanfolyamtól.
Megérthettem, miért nem működik a kívülről érkező tanács, milyen ereje van a csendnek és mekkora lélektani elköteleződést kíván a coaching mindkét fél részéről. Ráébredtem arra, miért nem vált be az a sok motivációs könyv és videó. Ugyanis mindeközben én is felültem egy képzeletbeli vonatra, amely egy izgalmas belső utazást is tartogatott számomra. A sínek, hol meredek hegyek és völgyek, hol kiegyensúlyozottabb sík terepek közé vezettek, de minden állomás hozzám adott és elvett.
Megtapasztalhattam, hogy egy egyszerű kérdés feltevése a lehető legjobb pillanatban mekkora cselekvési motivációt adhat a coachee-nak. Terry J. Fadem mondja azt, hogy a kérdezési folyamat lineárisan leírható: kérdés + válaszok = siker. Tehát, ha több sikerre vágyunk, kérdezzünk többet! A coachingban ez a fajta siker – véleményem szerint – relatív. A folyamat sikerességének megítélésekor a coacheen kell tartanunk a fókuszt. Ha ő sikeresnek érzi a coachingot, annak bármely szakaszát, az a coach sikere is egyúttal. Személyes kedvenceim a csodaváró kérdések, amelyekkel valóban csodás perspektívaváltás, illetve -nyitás érhető el. Azért is kedvelem ezeket a típusú kérdéseket, mert mindig gyermekkorom kedvenc Disney meséit juttatják eszembe. Különösen az olyanok, mint pl. mit tennél akkor, ha jönne egy jótündér a varázspálcájával, vagy lenne egy csodalámpád, mint Aladdinnak. Ha a coachee-t álmodozásra ösztönözzük, akkor elhiszi, hogy minden lehetséges, minden álma megvalósulhat, ez pedig reális cselekvésre késztetheti. Ahogyan Walt Disney mondja, “ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni”.
Megtanulhattam, hogy akkor is történik valami, ha látszólag nem történik semmi. Az egyes alkalmakon tovább élnek a coachee-ban és bennem is, a válaszokat sok esetben csak később, néha a legváratlanabb helyzetekben találjuk meg.
Remélem, sikerült átadnom egy keveset a coaching szuper világából a kedves olvasóknak. Január 25-től szeretettel várok minden érdeklődőt egy ingyenes konzultációra mind a telefonos (+36304946620), mind az email-es (mesicoaching@gmail.com) elérhetőségeimen. A MesiCoaching megtalálható az instagram mellett, már a facebookon is. Érdemes most figyelni az oldalt, mert hamarosan indul egy nyereményjáték, amelynek a végén egy teljes- azaz öt alkalmas- coaching folyamatot sorsolok ki.
Sziasztok! Ludas Blanka vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Már a kezdetek óta tagja vagyok ennek a közösségnek és akik nyomon követik a munkásságomat, tudhatják, hogy leginkább az egyetemi életről szoktam írni. Ugyan tudományos cikkeket is szoktam publikálni, illetve interjúkat készíteni oktatóinkkal és hallgató társainkkal, mégis fontosnak tartom, hogy a közéleti cikkekre is hangsúlyt fektessünk. Tőlem gyakran olvashattok majd olyan írásokat is, amelyek nem csak a kari életről szólnak, hanem akár Pécs városáról, vagy csak szimplán egy olyan témáról, ami minden korosztályt érint. Ezeken kívül a pszichológia, a kultúra és az irodalom világába szeretnélek titeket “elrepíteni”, hogy egy kis színt vigyek a szürke hétköznapokba.
