A koronavírus járvány megjelenése után huzamosabb ideig gyakorlatilag az egész életünket online éltük. Bár az internet térhódítása már a pandémia előtt is jelentős volt, és valószínűleg a járvány bekövetkezte nélkül is egyre több dolgot csinálnánk a virtuális térben, ez a helyzet most még inkább elősegítette a digitalizálódást. És bár az utóbbi hónapokban mérséklődött a veszély, és – noha nem tudjuk, mit tartogat még a jövő – de óvatosan kijelenthetjük, hogy kezdünk visszatérni az online világból a „való életbe”, már nem ugyanolyan minden, mint volt, és a folytonos digitalizáció így is jelentős része maradt a mindennapjainknak. Ami viszont biztos, hogy ennek a kényelem és a gyorsaság mellett sok nehézsége is van. Többek között az, hogy az internet és az elektronikus eszközök, amelyek életünknek mondhatjuk, hogy létfontosságú eszközei, a sok előny mellett számos veszélyt is tartogatnak magukban.
Adatok
Az adatok sokasága, és az adatok mennyiségének folyamatos növekedése is napjaink velejárója. Régebben sokkal kevesebb kép készült, de a leírt üzenetekkel, az internetes keresésünkkel, illetve egyéb tevékenységeinkkel hagyott „lábnyomunk” is mind-mind árulkodó jelek lehetnek arról, hogy hogyan éljük az életünket, mit csinálunk, mit gondolunk. Bár van, akinek önmagában az is zavaró lehet, hogy ennyi mindent „tudnak rólunk”, a legtöbb ember nem foglalkozik ezzel, egészen addig, amíg valami kellemetlensége nem származik abból, hogy esetleg túl sokat osztott meg magáról.
Mit tehetünk?
Elsősorban azt, hogy rendkívül körültekintőek vagyunk azt illetően, hogy mit, kivel és hogyan osztunk meg. Bár evidensnek tűnhet, mégis rengeteg áldozata van annak, hogy valaki esetleg megoszt valami olyat, amit nem kellene. Ilyen például az, hogy ha valamilyen személyes adatunk kerül ki a világhálóra – itt nem feltétlenül csak a jelszavakra vagy a bankkártya-adatokra lehet gondolni, bár természetesen ezeket is fokozott biztonságban kell tartani, de akár a lakó- vagy tartózkodási helyünk is eszünkbe juthat, az, hogy mondjuk kiteszünk egy képet a házunkról, az utcánkról. Bár ez még önmagában nem tűnhet veszélyesnek, de gondoljunk csak bele, hogy akár betörés célpontjaivá is válhatunk ezzel, különösen akkor, ha ezt kombináljuk egy-két nyaralós fotóval, vagy bármi olyannal, ami arra utal, hogy esetleg hosszabb időre elhagytuk a lakásunkat – így érdemes vigyázni, és legfeljebb egy olyan ismerősi körrel megosztani az ilyen képeinket, adatainkat, akikben tényleg megbízunk.
Akiknek ez a világ még ismeretlen…
Vitatott kérdés az, hogy egy gyereket mennyi idős korától szabad a digitális eszközök, telefon, tablet, laptop közelébe engedni. Van, aki szerint az is rendben van, ha már kisebb korban elkezdenek megbarátkozni azokkal az eszközökkel, amik végül is a későbbi életüknek úgyis szerves részét képezik majd, míg mások szerint érdemes inkább várni még egy pár évet, nehogy a gyermeknek hátrányt okozzon valamilyen téren. Erre a kérdésre nem hiszem, hogy egzakt választ lehetne adni, és nyilván minden szülőnek a maga felelőssége kialakítani a gyermekének a rutinját az elektronikus eszközök használatában, de tény, hogy a digitális világ árnyoldala a gyermekre is leselkedik – sőt, még jobban, mint ránk, hiszen ők kevésbé tapasztaltabbak, jobban ki vannak téve a támadásoknak, veszélyeknek, így rájuk fokozottan oda kell figyelnünk, amikor használatba veszik ezeket az eszközöket.
De nem csak a legfiatalabbak lehetnek veszélyben. Azok az emberek, akik úgy nőttek fel, hogy ezek az eszközök nem voltak a részei az életüknek, és csak felnőttként, vagy akár már idősként találkoznak először a technika vívmányaival, természetes, hogy némiképp tartanak ettől a világtól. Van, aki csak egyszerűen fél az ismeretlentől, de egy kis segítség, és tanítás után már bátran használni meri ezeket az eszközöket, azonban van, akinek tényleg több nehézséget okoz elsajátítani ezeket az ismereteket, és ők segítség nélkül veszélyben is lehetnek. Számos olyan csaló van, akár csoportba szerveződve is, akik kifejezetten ezt a helyzetet kihasználva okoznak kárt az idősebb embereknek, általában pénzt csikarnak ki tőlük. Ezért – természetesen amellett, hogy a saját dolgainkra is odafigyelünk – fordítsunk kiemelt figyelmet a szeretteinkre is, hogy a digitálisan zajló életben ők is minél nagyobb biztonságban legyenek.
És hogy magunkért mit tehetünk? Mert bizony, az internetet gyakran használó felnőttek, fiatal felnőttek is belefuthatnak „csapdákba” vagy kellemetlen szituációkba. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit osztunk meg magunkról, még akkor is, ha az nem feltétlenül közvetlenül „veszélyes” ránk nézve – biztos, hogy ezt mindenkinek tudnia kell? Biztos, hogy meg akarom ezt osztani? Na, persze a másik oldalra sem kell átesnünk, hiszen a közösségi média éppen arra való, hogy kommunikáljunk egymással, hogy tudják az ismerőseink, barátaink, hogy mi van velünk. De ha kétségünk, vagy rossz érzésünk van egy-egy üzenet, kép, poszt felől, akkor érdemes kétszer is átgondolni, hiszen tudjuk mind: ami egyszer az internetre kikerül, az már örökre ott marad.
Képek: pexels.com
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
