[metaslider id="9331"]
per

A történelem híres perei III. – Péntek 13 és az Assassin’s Creed: a templomosok pere

1307. október 13-án kora reggel IV. (Szép) Fülöp francia király emberei országszerte rajtaütésszerűen behatoltak a templomosok rendházaiba és letartóztatták lakóikat. Birtokaikat és vagyonukat a király emberei lefoglalták. (Péntek tizenharmadika állítólag emiatt lett szerencsétlen szám). Csak Párizsban 138 lovagrendi tagot fogtak el, mindössze nagyon keveseknek sikerült elmenekülni. (Az ennek nyomán kicsírázott számos urbánus legendából kiindulva seregnyi regény, film, sorozat stb. született, amely eljátszadozik a gondolattal, hogy a templomosok valamilyen módon túlélték felszámolásukat és titokban folytatták-folytatják tevékenységüket; valahol ide tartozik a népszerű videojáték-sorozat, az Assassin’s Creed is.) A lovagrendet a király hatóságai egyik napról a másikra lefejezték. De lássuk, miért kellett ennek megtörténnie!

Előzmények és okok

A templomos lovagrendet (milites templi) 1118-ban, a Szentföldön alapította néhány kereszteslovag. Céljuk a szentföldre zarándoklók védelme volt, azonban hamarosan a muszlim hadak legádázabb ellenfeleivé és a keresztes hadjáratok legfontosabb támogatóivá váltak; ezért a pápa 1139-ben számos kiváltságban részesítette őket, valamint elrendelte, hogy csak a Szentszék fennhatósága alatt álljanak. A későbbiekben a templomos rend kötelékébe tartozni óriási presztízst jelentett. A rend nemsokára számos közel-keleti és európai országban – így Magyarországon is – kolostorokat, rendházakat épített, hogy azok támaszpontjaikként, bázisaikként szolgáljanak. Noha a templomosok szegénységi fogadalmat tettek és ennek megfelelően éltek, (vagy nem) a rend maga óriási vagyont halmozott fel az évtizedek során; hajóflottája volt és óriási birtokai szerte Európában. Jóllehet elsődlegesen lovagrendként voltak ismeretesek, a rend csupán kisebb hányada volt valóban fegyverforgató. Sok volt köztük a pap, illetve a „szolgáló testvér”, akik számos feladatot láttak el. A 14. század elejére számos tag gyakorlatilag bankári feladatokat látott el: Európa-szerte rájuk bízták aranyukat, ezüstjüket és ékszereiket nem csak a nemesurak, egyháziak és kereskedők, de akár az uralkodók is. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a templomosoktól rengetegen vettek fel kölcsönt: ez (természetesen) komoly ellenérzéseket szült irányukban. Gazdagságával együtt hatalmasra duzzadt a rend befolyása is: a keresztény királyok tudták, hogy a templomosok ereje és pénze nélkül újabb keresztes hadjáratot indítaniuk – pláne megnyerniük – esélytelen.

Gazdagságuk legendássá vált; olyannyira, hogy még magának a francia királynak is megfájdult rá a foga. Hatalmuk és befolyások óriásira nőtt; olyannyira, még magának a francia királynak is ráncba szaladt tőle a szemöldöke. Ezzel magyarázható, hogy IV. Szép Fülöp miért bocsátotta ki péntek 13-ai végzetes parancsait.

per

A templomosper

A templomosokat a király inkvizítorai először eretnekséggel, blaszfémiával, démonok és szellemek (név szerint bizonyos Baphomet, a kétarcú sátánkutya) imádásával, homoszexuális praktikákkal (ebben egyébként állítólag volt valami) és egyéb istentelen cselekményekkel vádolták meg: tehát színleg egyházi eretnekségi perrel állunk szemben. (Valójában persze a kimenetel a kezdetektől fogva el volt döntve, a királynak a templomosok vagyonára és birtokaira fájt a foga: a legjobb esetben is politikai, a legrosszabban pedig koncepciós perrel állunk szemben). November 24-ig a borzalmas kínzásoknak (bőrlenyúzás, izzó vassal sütögetés, körömletépés, éheztetés, stb.) köszönhetően 138-ból 134, köztük a vezetőjük, Jacques de Molay nagymester mindent bevallott. (A maradék négy öngyilkos lett). Fülöp úgy érezte, megy minden, mint a karikacsapás; a francia nép fejét a sztálini Szovjetuniót megidéző válogatott propagandával tömték tele, a templomosokat eretnekség s pénzügyi machinációk mellett harácsolással, uzsorakamattal, szodómiával és homoszexualitás orgiákkal, rabszolga-kereskedelemmel, felségárulással vádolták meg; alig akadt Franciaországban, akiknek kicsit is gyanús lett volna az ügy: akinek pedig mégis az volt, az nem mert felszólalni.

Nemzetközi visszhang

A király azonban nem számolt azzal, hogy az ügy milyen komoly nemzetközi visszhangot keltett. Az európai uralkodók nem támogatták Szép Fülöp tevékenységét, jóllehet egyedül Aragónia királya (aki sokat köszönhetett a rendnek a szaracénok elleni harcokban betöltött szerepük miatt) emelt szót érdekükben. Más uralkodók az esetet nem tartották érdemesnek nemzetközi konfliktus kirobbantására, de a menekülteket befogadták: így tett a magyar király is. A pápa pedig – aki talán megsejtette, hogy a vád mögött az anyagi haszonszerzés vágya rejtőzik – úgy döntött, hogy bizottságot állít fel és maga is végére jár az ügynek. Mindennek a tetejébe a francia teológusok is közölték királyukkal, hogy az egyházi vádas, tehát kizárólag egyházi bíráskodásra tartozó ügyekbe nem kellene beavatkoznia.

Fülöp azonban nem adta fel. A francia egyházi testületek tagjai javarészt inkább hozzá, mintsem a szentatyához voltak hűségesek: ezért a király kívülről így is nyomást tudott gyakorolni az ügymenetre. A vádlottakat már javarészt megtörték: önmaguk nyomorult árnyékaivá váltak a király kínzókamráiban, képtelenek voltak védekezni és mindent bevallottak, amit bíráik hallani akartak tőlük. Hiába bíztak tisztességes, tárgyilagos eljárásban, csalódniuk kellett: senki sem mert mellettük szót emelni, további négy évig sínylődtek celláikban egymástól elszigetelve, lelki és fizikai terrorral megterhelve.

Pápai döntéshozatal

1312 márciusában aztán végül V. Kelemen pápa hosszas vizsgálódás és tépelődés után döntött: a vallomások és más bizonyítékok alapján „sérthetetlen és örök érvényű rendelettel” feloszlatta a templomosokat. Értékesebbnek ítélte a francia királlyal fenntartott kapcsolatait az általa is kissé zavaró tényezőnek tartott bankár-lovagrendnél.

Ez azonban nem azt jelentette, hogy a templomosok ügyének vége volna. Voltak még elvarratlan szálak, közük az öreg, megtört Jacques de Molay nagymester, aki továbbra is egy nyirkos párizsi cellában raboskodott. Újabb két évvel később, 1314 márciusában de Molay-t (és három másik magas rangú templomost) a Notre-Dame elé vezették, ahol (a pápa által kinevezett) három bíborosra várt a feladat, hogy ítélkezzen felettük. Az esemény azonban nem úgy zajlott, ahogyan azt előre elképzelték: amikor a bíborosok kihirdették, hogy mind a négy férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, az eddig vallomásáért, rendtársai elárulásáért cserébe szabadon engedéssel, bűnbocsánattal hitegetett nagymesternél elszakadt a cérna: leszaggatta magáról a ruháját és közszemlére tette iszonyatos sebeit, világgá ordította ártatlanságát és azt állította, hogy vallomását kikényszerítették belőle. A rideg IV. Fülöp erre vállat vont és máglyahalálra ítélte a nagymestert. Még aznap megégették a Szajna egyik, mára már elsüllyedt szigetén: a nagymester halálában megátkozta kivégzőit, hogy kövessék őt a Pokolba. V. Kelemen pápa a kivégzés után néhány héttel halt meg betegségben, Szép Fülöp fél évvel később halt meg szélütésben. Egyesek szerint az Úr sújtott le rájuk.

per

Így ért véget a templomos lovagrend: vezetését és tagjainak nagy részét halálba küldte a francia király, maradékuk külföldön (főleg Skóciában és Portugáliában, de Magyarországon is) lelt menedékre. Legendás vagyonuk, hatalmas birtokaik és flottájuk mindenestül a francia királyé lett: befolyásuk és hatalmuk megsemmisült.

Hatása, emlékezete

A templomosper a történelem első minden ízében rekonstruált pere. Az első olyan is, amelyben megjelenik a politikai per összes alkotóeleme: az eljárás és a hatóságok manipulálása, a vádlottak fizikai-pszichikai megfélemlítése, a közvélemény propagandisztikus manipulálása. Nyugodtan kijelenthetjük: a templomosper új szakaszt nyitott a politikai perek történetében.

Források: 1, 2, Maurice Druon: A vaskirály; Partvonal könyvkiadó, 2013, fordította Gyáros Erzsébet 

Képek: Kiemelt, 1, 2

EnglishGermanHungarian