Még az ókori görögöktől származik egy mítosz Narkisszoszról, aki egy szépszál férfiú volt; számos nimfa szerelmét elutasította, köztük Ekhóét is. A nimfa Nemeszisztől, a bosszú istennőjétől kért segítséget, eredményesen. Narkissszosz egy vadászat közben megszomjazott, és egy folyó partjához ment inni, de amint meglátta tükörképét, azonnal magába szeretett. Egyfolytában magát nézte, ami végül a veszte lett, mert szomjan halt a folyó mellett: a fiú holttestének a helyén egy sárga nárcisz nőtt ki.
Ez a kis történet remekül magába foglalja a nárcizmus lényegét. Lényegében a nárcisztikus személy túlzott mértékben csak saját magával foglalkozik. A pszichológusok megegyeznek abban, hogy jelenleg az emberiség 1-2%-a szenved ebben a betegségben, és főként a férfiaknál jelenik meg. Már a legelején el kell határolni a nárcisztikus személyiségzavar két típusát: a grandiózust és a sérülékenyt. Mindemellett még létezik ennek a betegségnek egy extrém típusa is, viszont erről ebben a cikkben most nem lesz szó.
A grandiózus nárcizmus a nárcisztikus személyiségzavar gyakoribb, népszerűbb típusa, amelynek legfőbb jellemzői a következők:
Arrogáns és önző viselkedés
Próbálják magabiztosnak mutatni magukat, ezzel is egy falat felállítva, hogy ne látszódjon bizonytalanságuk. Nagyon nehezen képesek elfogadni/elviselni magukat, de természetesen ezt nem mutatják ki, sőt, inkább az ellentétjét mutatják mások felé. Nem akarják, hogy más lássa, mennyire gyengék, sebezhetőek, és nyomorultak valójában. Jellemző rájuk még az ellenséges, zsarnok, bosszúálló, és manipulatív viselkedés is. Ha valami hibát követtek el, azt is szeretik inkább egy másik személyre áthárítani, nehogy azt gondolják róluk az emberek, hogy nem hibátlanok.
Különbnek gondolják magukat másoktól és elvárják a különleges bánásmódot
Felsőbbrendűnek tartják magukat, és elvárják másoktól, hogy ők is úgy tekintsenek rájuk. Úgy gondolják, hogy más hozzájuk hasonlóan tehetséges emberek képesek őket teljesen megérteni. Okosabbnak és tehetségesebbnek gondolják magukat másoktól és nem értik, hogy miért nem kapják meg emiatt a kellő figyelmet és tiszteletet. Emiatt is szeretik magukat körül venni olyan emberekkel, akik felnéznek rájuk és elismerik tehetségüket. Mindig figyelni kell rájuk, egyetérteni velük, és mindig az kell legyen, amit ők mondanak. Ezeknek fényében nagyon rugalmatlanok.
Kihasználás és empátia hiánya
Mint már említettem, a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők rettentően önzőek és csak magukra tudnak gondolni. Képtelenek a másik félre összpontosítani, mert nincs elég energiájuk másokra is oda figyelni. Fontosabb nekik, hogy a saját lelkiűrüket más kitöltse, és akár a másik energiáját elvegyék. Annyira el vannak foglalva a szükségleteikkel, hogy a másik életét szinte megkeserítik és kicsavarják az utolsó életcseppjüket is. Kihasználják a másikat azzal, hogy megkövetelik, hogy csak róluk legyen szó és addig vannak rászorulva a másikra, míg az pozitív élményeket ad nekik.
Irigység
Jellemző rájuk, hogy irigyek másokra. Azt hiszik, hogy amit a másik kapott az élettől, azt meg sem érdemlik, helyette az övéké kéne, hogy legyen. Igazságtalannak tartják, hogy más úgymond elvette az életüket. Érdekes, hogy még is azt hiszik, hogy rájuk irigyek az emberek tökéletességük miatt.
Fantáziálás
Mikor nem kapják meg a kellő figyelmet, úgymond elvonulnak, és saját magukban létre hoznak egy kis világot. Arról fantáziálnak, hogy mennyire sikeresek, híresek, ismertek, gazdagok, stb. Úgy vannak vele, ha már nem kapták meg a való világban, akkor elképzelik maguk ezeket.
A másik típus a sérülékeny nárcisztikus személyek, akik inkább visszafogottabbak és csendesebb emberek. Hasonlóan gondolkodnak, mint a grandiózus nárcisztikusak, mert ők is úgy gondolják, hogy felsőbbrendűek és különlegesebbek, viszont őket könnyebben el is lehet bizonytalanítani.
Senki sem születik nárcizmussal, az emberek azzá válnak életük során. Ez legtöbb esetben még csecsemőkorban kezdődik, mikor az anya háttérbe szorítja a gyermek szükségleteit, és helyette inkább magával kezd el foglalkozni. Ha az anya nem tud kellőképpen jó kapcsolatot kialakítani gyermekével, nem képes figyelmet és szeretetet nyújtani felé, akkor a gyermek ott megáll az érzelmi szinten. Főként az első pár hónap a legfontosabb, mikor leginkább a babára kell összpontosítani, és az anya félre kell hogy rakja saját szükségleteit. Minél korábbi a tapasztalat, annál inkább mélyebbre íródik bele az idegrendszerbe.
Ennek, mint számos más betegségnek is különféle fokozatai vannak, ezért változók a jellemzői. Nagyon nehéz ilyen emberekkel együtt élni, azonban nem lehetetlen. Mindenképpen biztatni kell őket, hogy kérjék egy szakember segítségét. Ennek a betegségnek a megtörése nem egy egyszerű, és gyors folyamat, azonban kellő idővel szét lehet zúzni a falat, amit maguk elé állítottak, és a megkeseredett, alacsony önértékelésüket is helyre lehet állítani. Azonban fontos tudni, hogy nem szabad cikkek alapján diagnosztizálni magunkat és másokat sem. Jó alapot adhatnak, viszont mielőtt bármit is kijelentenénk, érdemes előtte egy szakember véleményét is kikérdezni.
Sziasztok! Gyöngyi Kreszcencia vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója és a Media Iuris egyik szerkesztője. Gyerekkoromban nagy szerettem volna sportriporter vagy sportújságíró lenni, amit most igyekszem egyrészben megvalósítani itt, a Media Iurisban. Remélem tudok nektek érdekes és különleges, főként sporttal kapcsolatos hírekkel szolgálni.
