Néhány nappal ezelőtt, június 4-én elhunyt Moldova György, Kossuth- és (kétszeres) József Attila-díjas magyar író. Arra gondoltam, hogy egyik legolvasottabb kortárs irodalmárunk halála mindenképp megér egy cikket.
Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten Reif György néven, mélyen vallásos zsidó családban, rendkívül szegény körülmények között. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Amikor kitört az ’56-os forradalom (ő egyébként következetesen felkelésnek nevezte) maga is beállt a forradalmárok közé, bár saját bevallása szerint sose ölt meg senkit. A forradalom leverése utáni megtorlásokat szerencsésen átvészelte, „mindössze” annyi negatív következménye volt fegyveres szerepvállalásának, hogy nem engedték lediplomázni. (Diplomáját végül 1986-ban, az enyhülés idején vehette át).
Megpróbáltatásai
Moldova nem keseredett el, hanem nemes egyszerűséggel a főiskolának búcsút intve bányásznak állt. Ezután még több kétkezi munkát is kipróbált, volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő, úgyhogy „alulnézetből” is megismerte az életet. (Számtalan foglalkozása mind-mind visszaköszön későbbi munkáiban). Éppen kazánszerelő volt, amikor egy munkára a filmgyárba küldték, ahol barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet. A Szerelemcsütörtököt egymilliónál is többen tekintették meg, Moldova pedig filmje sikere miatt ott ragadt dramaturgként, csak 1964-ben távozott, hogy szabadúszó lehessen.
Művei
Rendkívül termékeny író volt; első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg, és íróját nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta magából a novellákat, tárcákat, színdarabokat, könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap, illetve a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Kifejezetten kreatív alkotó volt és akkori mércével mérve is jól menő, mai szemmel nézve pedig egyenesen lehengerlően sikeres: ötvennél is több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, tízmilliónál is több általa írt könyv kelt el, valamint több színdarabját is bemutatták.
Korai elbeszéléseinek kedvelt témája a külváros, a szegénynegyed, a proletariátus pezsgő világa volt, későbbi regényeiben morális hevület fűtötte hősök mondják ki a (ma már néhol kissé pátoszos) erkölcsi ítéletét. Alkalomadtán feldolgozott különféle történelmi témákat is, például a Negyven prédikátor a hitükért gályarabságot szenvedő protestáns prédikátorokról, A napló az argentin-kubai forradalmár, Che Guevara életéről szól. Szatíráiban, rövid történeteiben és aforizmaköteteiben a társadalmi fonákságokat és a közélet romlottságát ostorozta, gunyoros oldalról közelítve meg a világ (szerinte) velejéig romlott mivoltát.
Valóságfeltáró szenvedély
Egyes nézetek szerint a legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű alkotásai aratták. (Tegyük halkan hozzá, alapvetően ő maga teremtette meg a magyar szociográfiát, mint műfajt). Ezekhez példátlanul kitartó oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, hónapokat, olykor fél évet is eltöltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a komlói szénbányászok rettenetes körülményeit feldolgozó Tisztelet Komlónak, a MÁV belső viszonyait hasonlóképpen boncolgató Akit a mozdony füstje megcsapott, a modernkori, ipari rabszolgatartásról a leplet lerántó A szent tehén.
Megítélése rendkívül vegyes: sokan a szocialista rendszer kritikusát látták benne, mások – főként utólag – úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, emellett megkérdőjelezik írói, szociológiai módszereit, forráskezelését is; de ma már alapvetően azt se igazán tudják az emberek, hogy ki is volt ő valójában.
Ideológiája, világnézete
Moldova sohasem volt egyetlen politikai pártnak sem tagja, baloldali rokonszenvét azonban nem titkolta. Óriási vihart kavart például Kádár János életéről írt munkája, és határozott, botrányos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori diktátor bűneit, akit még (nem vicc) „proletár szentnek” is nevezett, a pártfőtitkár születésnapján minden évben kijárt koszorúzni annak sírjához (együtt a hazai kommunista szubkultúra másik három tagjával). Saját bevallása szerint egyébként ő volt a világ talán legtöbbet focizó írója, a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, saját szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.
A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (meg ’57-ben is, de akkor még nem rajongott ennyire Kádár apánkért, a kitüntetést így nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett. Később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot. A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek élceiből mára igazi apukaviccek lettek; szavai szerint már életében két utcát is elneveztek róla: a Szép utcát és a Mester utcát.
Képek: kiemelt kép, 1
