Ciao Tutti! Ahogy ígértük korábbi bejegyzésünkben, ezúttal eddigi kirándulásunkról írunk néhány sort és osztunk meg, annál több képet Veletek!
Itt Olaszország déli részén gyakorlatilag ajándékba jár még egy-másfél hónap nyár szeptembertől kezdve, így igyekeztünk a lehető legteljesebben kiélvezni ezt a lehetőséget. 😉
Mint azt már említettük, Foggia az Olaszcsizma sarkantyúja előtt helyezkedik el, 30 kilométerre a legközelebbi tengerparttól. Habár ez a terület kevésbé ismert az északi nagyvárosokhoz képest, mégis rengeteg apró helyet mutattak nekünk és fedeztünk fel, amelyek láttán sokszor még a szavunk is elakadt. Október elején számolgattunk, és nagy boldogsággal konstatáltuk, hogy abban az egy hónapban 6 különböző tengerpartra is eljutottunk, amelyek mind-mind gyönyörűek voltuk a maguk nemében. Nehezen tudnánk megmondani melyik is a kedvencünk. Mindegyikben van valami egyedülálló, mindegyik máshogy szép, de mindegyik egyformán elbűvölt minket. Számunkra az teszi különlegessé ezeket a helyeket, hogy nem azok a szokványos, turistákkal és éttermekkel telezsúfolt tengerpartok – nem akarván kicsinyíteni ezek értékét sem-, hanem igazi mesébe illő, természet-közeli helyek. Sok partszakasz a hegyek lábánál terül el, szinte az erdőből kisétálva érkezel meg a tengerhez, ami egyébként még októberben is kifejezetten kellemes hőmérsékletű, ráadásul alig van, akivel osztozni kellene rajta. Szerencsére homokos tengerpartokból sincs hiány, a hozzánk legközelebb eső part is ilyen, ez Manfredoniában található, Foggiától fél órára busszal. Azonban itt szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, aki közlekedni tervez valamelyik dél-olaszországi kisvárosban, hogy soha ne bízzon meg a kihelyezett menetrendekben! Mi ugyanis majdnem hajléktalanként töltöttünk egy éjszakát a manfredoniai tengerparton, mivel, mint az később kiderült, a tábla, ahol a buszok menetrendjét ellenőriztük, és amiben vakon megbíztunk 11 éve volt utoljára aktuális. Ezzel kapcsolatban a rossz hír, hogy az internet sem túl naprakész az itteni közlekedés szempontjából, viszont egy kocsma-cukrászdában sikerült megtalálnunk a 2019-ben is hatályos menetrendet. Tanulság: elsősorban mindig a helyiektől kell kérdezősködni!
MANFREDONIA
Ez a tengerparti város van legközelebb hozzánk, így itt sokszor jártunk. Az oda vezető pálmafákkal körülvett út, a homokos part, a parton levő családias kis étterem és fagyizó eddig sosem okozott csalódást. Szeretjük ezt a helyet. Kíváncsiak vagyunk arra, milyen lesz majd télen a tengerparti táj, már most úgy hiányzik nekünk, hogy ha tudunk fürdeni, ha nem, vissza fogunk még látogatni oda!
MATTINATA
Mattinata egy kicsit messzebb fekszik Foggiától, nagyjából 1,5 órát kellett buszoznunk, majd még 3 kilométert sétálnunk, de minden perce megérte. Az itteni tengerpart a nyugalom és béke „szigete”. Ez volt az első alkalom, hogy eljutottunk a tengerre Olaszországban, és hatalmas erővel ütött belénk a boldogság, hogy mennyire szerencsések vagyunk, amiért itt lehetünk. Igazi olasz ételeket ettünk a parton lévő kis étteremben, úsztunk, feküdtünk a meleg köveken a lábunkkal a tengerben, kártyáztunk, beszélgettünk, igazi szabadság érzés volt.
VIGNANOTICA
Erre a helyre egy, az ESN (Erasmus Student Network) által szervezett kirándulás keretében jutottunk el, egyébként valószínűleg sosem találtunk volna el ide. Mielőtt a partra megérkeztünk volna, át kellett sétálnunk a hegyen, ami körbeveszi azt. Ez egy nagyjából 40 perces séta volt és minden egyes métere gyönyörű kilátást nyújtott a tengerre. A part pedig lenyűgöző volt. Türkizkék tenger, magas fehér sziklákkal szegélyezve, kis vitorlás hajókkal a távolban. A Mamma mia! c. film egy jelenetében éreztük magunkat ezen a helyen. Itt a tengerben úszva olyan, mintha te lennél a legszabadabb ember a Földön.
PESCHICI
Ha valaki azt mondja tipikus olasz tengerparti kisváros, akkor nagyjából ez a kép lebeg az ember szeme előtt. Sziklára épült kis fehér házak, szűk macskaköves utcákkal, apró éttermekkel és kávézókkal, homokos tengerparttal és hosszú, sziklás mólóval, ahonnan rálátni a tengerbe benyúló hegyre, amelyen a lakott rész elhelyezkedik. A város maga nagyjából egy óra alatt bejárható, de mindenképp érdemes ellátogatni ide. Minket rabul ejtett. Látatlanban egyébként Foggiát is ilyennek képzeltük el. Hát, ez túl szép lett volna, hogy igaz legyen, de már az is szerencse, hogy láthattunk és bejárhattunk egy hamisítatlan, filmbe illő dél-olasz kisvárost.
VIESTE
Sajnos picit rosszabb idő volt, amikor itt jártunk, bár a bátrabbak így sem hagyták ki a tengerben fürdés lehetőségét. Itt kicsit haragosabb kedvében is megismerhettük a tengert, hatalmas élmény volt, és, mint megtudtuk, a tengerben a part közelében álló hatalmas magányos sziklához, a Pizzomunnohoz külön legenda kapcsolódik.
„Élt e városban egy szerelmespár, Pizzomunno a halászlegény és szerelmese, a szépséges Cristalda. Pizzomunno nap mint nap kihajózott a tengerre, s az egyik napon szirének bukkantak fel a habokból, énekükkel csábítgatva a halászlegényt, de annak oly nagy volt vonzalma Cristalda iránt, hogy visszautasította a szirének közeledését, akik még víz alatti birodalmuk királyi trónját is felajánlották neki. Aztán egy éjszaka, mikor a szerelmespár egy parthoz közeli szigetecskén találkozott, a szirének féltékenységükben szörnyű tettet követtek el. Magukkal ragadták a tenger mélyére Cristaldát. Pizzomunno utánuk eredt, de nem lelt kedvesére. Pizzomunnot másnap hajnalban halászok találták meg, bánatában kősziklává válva a tengerparton, mely kőszikla azóta nevét viseli.” A legenda azt is kimondja, hogy ha kívánsz valamit, majd körbesétálod a sziklát, Pizzomuno valóra váltja a kívánságod.
RÓMA
A tengerparti városok után, egy kis kultúr-programot is szerveztünk. Róma talán nem igényel különösebb leírást. Ennek a városnak olyan atmoszférája van, ami magával ragad. Szinte úgy érezni, hogy visszarepülünk az időben és a múltban sétálunk. Az itt töltött 4 nap folyamán bejártunk mindent, amit tudtunk, többek között a Vatikánt, a Colosseumot, a Forum Romanumot, a Capitoliumot, dobtunk egy érmét a Trevi szökőkútba, megnéztük a Négy folyó szökőkutat a csodás Piazza Navolán és persze jó turistákhoz illően mindennap pizzát vagy pastát ettünk valahol, ami után nem maradhatott el a fagyi sem. Ha a lépésszámláló nem hazudik, több mint napi 12 kilométert sétáltunk. Felejthetetlen és szuper volt az Örök Város hangulatát 4 napon át magunkba szívni. Róma minden csodájára csak az borított egy kis árnyékot, hogy – valószínűleg – a város lefurcsább szállását sikerült kiválasztanunk hosszas keresgélés után. A “Hostel” egy társasházban található kis több szobából álló lakás volt, ahol a recepciós megérkezésünkkor éppen a pult mellett levő kanapén aludt (ami ezután egyébként minden éjjel ugyanígy zajlott), de szegényt felébresztettük a kopogásunkkal, így kénytelen volt átmenni a recepcióra a fogadni minket. Miután kellemesen elcsevegtünk vele a fürdőből áradó rohadó törölközőszag aromájaban, a cuccainkat letéve kisebb sokk kíséretében vettük észre, hogy a másik dolgozó egy szekrény mögötti matracon alussza éppen az igazak álmát. De ekkor még lelkesen, az egész éjszakás buszutat követően alig vártuk, hogy átöltözve neki vághassunk Rómának. Azonban azt nem gondoltuk, hogy ez csak egy kisebb megpróbáltatás árán valósulhat meg, ugyanis túl korán érkeztünk a szállásra, így a szobánkat még nem foglalhattuk el, ezért a szállásadóink a közös fürdőszobát ajánlották fel, mondván ott nyugodtan átöltözhetünk. Ezzel csak annyi probléma akadt, hogy a 155 centis (!) barátnőnk is csak nagy nehézségek árán tudta magát ebbe a bizonyos „fürdőszobába” bepréselni. Az sem javított a hangulaton, hogy ekkor, utólag elolvastuk a szívderítő internetes értékeléseket, amelyek azt részletezték hogyan raboltak ki egyeseket a szálláson (dolgozók), így nyilván mondanunk sem kell milyen szívesen hagytuk ott minden cuccunkat egy napi megőrzésre. (tipp mindenkinek, aki nem olyan topa, mint mi: mindig olvassatok értékeléséket MIELŐTT szállást foglaltok!!) Azt hiszem nem véletlenül kötöttünk ki aznap a Vatikánban valamilyen felsőbb segítségben bízva. A jó hír, hogy minden cuccunk épségben megúszta, és már csak annyi negatívumot tudtunk hozzácsapni a listához, hogy 3 napig nem volt melegvíz, és hogy a konyhafiókokból bogarak potyogtak. Jaj, és egyik reggel egy madár volt a konyhában. Kalandosnak kalandos volt.
OTTHON ❤️
A legutolsó utazás pedig amiről beszámolhatunk haza vezetett. Egy hetet töltöttünk otthon és elmondhatjuk, hogy bármennyire is fantasztikus dolog világot látni és új élményekkel gazdagodni, azért hazaérni mindig a legnagyobb érték marad.
Hamarosan újra jelentkezünk!
Barbi és Olívia 💖
A Media Iuris a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magazinja. A pécsi jogi kar hallgatói lapja, mely online formában jelenik meg a mediaiuris.hu weboldalon.
