November 11-én a he7edik című filmmel folytatjuk a Krimi Hétfő Filmklubot! A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. A befejezés azonban olyan csavart tartogat, amihez foghatót csak a legjobb Hitchcock-filmekben láthattunk.
A filmvetítést követő beszélgetésen szó lesz az intuíció szerepéről a nyomozásban, a személyiségzavarokról, valamint a filmhez kötődően érintjük a vallási kérdéseket is. Mindebben segítségül hívjuk Prof. Dr. Tényi Tamás egyetemi tanárt, MTA doktora, a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatóját, Dr. Tamás Roland teológus, katolikus lelkipásztor, tanszékvezető főiskolai docenst, valamint Dr. Angyal Miklós r.orvos ezredes igazságügyi orvosszakértőt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozóját!
A részvétel ingyenes!
A Krimi Hétfő Filmklubról Horváth Orsolyával a szervezővel készítettünk interjút, amit egy korábbi cikkünkben olvashattok!
Bővebb információk: https://www.facebook.com/krimihetfofilmklub/

Androvics K. Balázs vagyok a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkoromtól kezdve vonzott a média világa, ezért is ragadok olykor klaviatúrát és vetem gondolataimat szövegdobozokba itt a mediaiuris weboldalán vagy a saját platformjaimon. Nem ígérem, hogy mindig mindenki egyetért majd írásaimmal, videóimmal, témáimmal, de ettől szép a világ – nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk egyformán! C’est la vie!