A szólások, közmondások behálózzák az életünket. Már kicsi korunktól kezdve megtanuljuk őket a versekből, mesékből, de a családban vagy egyéb közösségekben is továbbadhatják őket – hiszen ezek akár már évszázadok óta élhetnek a köztudatban. Általában tanító, nevelő célzattal jönnek létre, és nyilván nem rossz szándékból – ugyanakkor a lélektan fejlődésével és az általános vélekedés változásával könnyen lehet, hogy az egykor bölcs életigazságoknak tűnő gondolatok túlhaladottá válnak. Nézzünk is erre néhány példát!
„Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján.”
Ez egy viszonylag elterjedt közmondás; emlékszem, még én is sokat hallottam ezt, főleg gyerekkoromban. Persze vannak olyan helyzetek az életben, ahol tényleg érdemes körülnézni, és nem elkövetni azokat a hibákat, amiket mások már igen. Hiszen nyilván vannak olyan dolgok, amik minden ember számára egyformán nem tanácsosak – nem szabad például egy veszélyes állatot megközelíteni, a kocsi elé kiszaladni vagy a forró edényt megérinteni. Ugyanakkor léteznek olyan területei is az életnek – sőt, talán ez a több – ahol nem feltétlenül jó referencia az, hogy másoknak hogyan vált be egy bizonyos döntés vagy szokás.
Már csak a saját életemből kiindulva is, volt sokszor olyan eset, hogy valaki le akart beszélni egy bizonyos tervről, mivel ő is megvalósította, és neki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nekem viszont mégis működött az a megoldás. Előfordulhat ez a kisebb súlyú ügyektől kezdve, például hogy egy étel másnak nem ízlett, nekem viszont igen; egészen komoly helyzetekig, mint hogy valaki megbánt mondjuk egy iskolaválasztást, nekem viszont életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Ugyanakkor persze a fordítottja is igaz: jártam már úgy, hogy valaki nagyon javasolt nekem egy ruhát, hogy vegyem fel és vegyem meg, mert szerinte az nagyon jól fog kinézni, végül nekem mégsem állt jól; vagy hogy a szaktársaim meggyőztek, hogy vegyek fel egy válaszható tárgyat, mert szerintük könnyen teljesíthető lesz, és míg ők valóban nagyobb erőfeszítések nélkül megcsinálták 4-esre vagy 5-ösre, nekem valahogy nem állt össze és csak nagyon nehezen tudtam megcsinálni. És ezek a történetek nem feltétlenül arra utalnak, hogy a körülöttünk lévő emberek rosszat akarnak nekünk, mindössze arról van itt szó, hogy ami az egyik embernek beválik, az a másiknak nem feltétlenül. És nincs is ebben semmi rossz, de ettől máris megkérdőjelezhetjük ennek a közmondásnak az érvényességét…
Emellett pedig még akkor sem feltétlenül igaz, ha valóban a jótanácsok ellenére mégis elkövetjük a hibát, és rosszul választunk. Hiszen a hibáiból tanul az ember és azok visznek előre, és aki így vagy úgy, de tanul ezekből, véleményem szerint már nem egy buta ember. Illetve sok dolgot amíg megpróbálunk, nem tudhatjuk, hogy helyes döntés-e, vagy nem.
„Aki nem dolgozik, ne is egyék!”
Ez a bibliai eredetű közmondás szintén elég széles körben látható és hallható, számos mesének és történetnek is ez az alapja. Mint a legtöbb ilyen szólás-mondásnak, ennek is megvan a reális alapja, hiszen alapvetően jogos elképzelés az, hogy aki csak teheti, dolgozzon meg a megélhetéséért, mert az úgy tisztességes. Ugyanakkor itt is van egy DE; hiszen nem mindenki lustaságból nem dolgozik: ez a mondás például kifejezetten sértő lehet a betegekre vagy az álláskeresőkre, de a GYES/GYED-en lévő kismamákra vagy a nyugdíjasokra sincs semmi értelme használni. Illetve mi, egyetemisták is egy igencsak speciális helyzetben vagyunk ezen a téren: míg persze vannak, akik becsületre méltóan még az egyetem mellett dolgoznak is; van, akinek egyszerűen nem fér bele az időbe, vagy nincs már rá energiája, míg van, akinek szerencsére nincs rá olyan nagy szüksége, mert a családja támogatja addig, amíg talpra tud majd állni. Mégis néha érezhető a társadalmon, hogy ferde szemmel néznek az egyetemistákra, pedig – aki jár egyetemre, az már csak igazán tudja – hogy ez korántsem csak a láblógatásról és a bulizásról szól. Ráadásul ez az idő tekinthető egy befektetésnek is, hiszen azért tanulunk, hogy egy nap a munkánkkal majd hasznot hozzunk a társadalomnak.
„Kettőn áll a vásár.”
Az alapkoncepciója ennek is egy olyan gondolat, amivel sok esetben lehet azonosulni: egy konfliktus sokszor mind a két félen múlik, és valószínűleg mindkét embernek megvan a maga hibája. Ugyanakkor nem feltétlenül mindig igaz ez, például vannak olyan helyzetek, ahol az egyik fél kiszolgáltatott, „ártatlan” fél – például egy tanár-diák, szülő-gyermek, orvos beteg viszony, és még naphosszat lehetne sorolni – vagy van, hogy egyáltalán nem kell, hogy az egyik fél ’hibás’ legyen, mert a másik a hatalmával, erejével stb. visszaélve kvázi ok nélkül is bánthatja a másikat. Persze ezekben az esetekben is meg lehet vizsgálni, és valószínűleg találni egy okot, ami kiválthatta, vagy elősegíthette a másik fél magatartását, de ezt ok-okozati összefüggésbe hozni már az áldozathibáztatás témakörébe is eshet, ennek a közmondásnak használata ilyenkor pedig mindössze a hibás, bántalmazó fél mentegetése.
Te milyen közmondásokat ismersz, és használsz a mindennapokban? Vannak esetleg olyanok, amelyeknek a tartalmával nem értesz egyet?
Képek forrása: pexels.com
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
