„Jaj, csak görbüljön!”, avagy „A kettesnél nincsen jobb jegy, csak szebb!”! – hallhattad akár már Te is az idősebb társaidtól ezeket az egyetemistákra nézve örök érvényű mondatokat. Az egyetemre kerülve már tényleg csak az a lényeg, hogy sikeresen teljesítsünk minden vizsgát és egyéb kritériumot, ami a diplománk megszerzéséhez szükséges – legalábbis ez az általános vélekedés. A valóság viszont talán kicsit árnyaltabb… Nézzük is meg, hogyan!
Az újdonság ereje
Az egyetemre bekerülve a gólyáknak számos új helyzettel kell megbarátkozniuk. Ezek közül az egyik, különösen ha valaki a középiskolában kiemelkedő, kitűnő tanuló volt – márpedig az egyetemisták között sok ilyen van – hogy itt valószínűleg már nem leszünk kitűnőek. Ami az általános iskolás, vagy akár még a középiskolás években is könnyedén, vagy legalábbis észszerű mennyiségű erőfeszítéssel sikerült, az itt bizony már szinte kivitelezhetetlen. És a nagy többségünk keresztülmegy azon az úton, hogy ezt a gondolatot felismerje, megszokja, elfogadja – kinek könnyebben, kinek nehezebben megy.
Mi az oka?
Az, hogy ki hogyan teljesít egy egyetemen, nagyon sok tényezőből tevődik össze, sokkal többől, mint az, hogy valaki az alap- vagy középfokú oktatásban milyen eredményeket produkált. Mivel a legtöbb tárgyból nincs félévenként több számonkérés, hanem csak 1-2 zárthelyi vagy egy vizsga, így sokkal nagyobbat nyom a latban az aznapi teljesítményünk, amikor éppen a számonkérés van. És erre a megszerzett tudáson és a meglévő képességeken kívül sok más dolog is befolyással lehet, kezdve az egészségi-/vagy kedélyállapotunktól egészen a vakszerencséig…
Emellett pedig az egyetem abban is más, hogy a tematikáját tekintve már valamivel kevésbé szerteágazó, mint mondjuk a gimnáziumi, vagy az érettségire szükséges tananyag, ugyanakkor nyilvánvalóan sokkal mélyebben és alaposabban tárgyalnak itt 1-1 témakört. Ez van, akinek áldás, van, akinek átok, és emiatt nem is mindig lehet a korábbi eredményekből arra következtetni, hogy az egyetem hogy fog menni. Mert lehet, hogy van olyan, aki a középiskolában kitűnő volt, és több tantárgy iránt is megvolt az érdeklődése és a tanulási képessége, de egyetemi szinten nehezebben tud elmélyedni egy-egy dologban jobban. Míg mások lehet, hogy a gimiben küzdöttek a számukra nem olyan kedves tárgyakkal, de van 1-2, amiből viszont annyira kiemelkedőek voltak, hogy ha ilyen irányba tanulnak tovább, az egyetemen szárnyalnak.
Illetve itt már az sem mindegy, hogy miért tanulunk. Bár a tankötelességnek már középiskolás korban vége szakad, ott mégiscsak benne van az emberben, hogy „muszáj” tanulni, és meg kell szerezni a szakmát, érettségit. Egyetemre járni azonban már egyáltalán nem kötelező, ellenben nehéz, így ha nincs elég motivációnk, könnyen romolhat a teljesítményünk. Ezért is fontos, hogy ne csak külső nyomásra menjünk egyetemre, és hogy olyan szakot válasszunk, ami nekünk tetszik – vagy ha időközben kiderül, hogy mégsem tetszik, akkor merjünk váltani minél hamarabb.
„Csak legyen meg”?
Alapvetően persze igaz az az állítás, hogy az egyetemet „csak” el kell végezni, és nem feltétlenül azon fog múlni egy jó állás, hogy egy tárgyból kettesre vagy ötösre vizsgáztunk. Ahol számítanak az egyetemen szerzett jegyek, azok alapvetően pénzügyi kérdések: az ösztöndíjakhoz, kollégiumhoz számíthat a tanulmányi átlag, illetve akinek államilag támogatott helye van, szintén teljesítenie kell egy bizonyos átlagot, hogy ezt a helyét megtarthassa. Így azért mégiscsak számít valamennyire…
A diploma minősítését kevésbé szokták nézni a munkáltatók, de akár olyan helyzet is adódhat, hogy az is számít – különösen igaz ez éppen a jogászok esetében. Hiszen például egy bírósági felvételi eljárás során plusz pontokat ér az, ha nem „csupán” egy ’rite’ minősítésű diplománk van, hanem jobb.
Emellett pedig persze más, belső okai is lehetnek annak, hogy valaki nem elégedett egy eredménnyel. Hiszen nagyon rossz érzés, amikor sokat készülünk valamire, de mégse sikerül jól – ráadásul ez a helyzet azért is duplán nehéz, mert míg aki esetleg megbukik (és nem kell azon dilemmáznia, hogy menjen-e újra, hiszen kvázi ’muszáj’ – ráadásul lehet, hogy másodjára mondjuk ötöst kap, miközben nekünk mondjuk továbbra is egy kettes díszeleg a leckekönyvben), általában a környezetétől jobban támogatásra lel, mint az, aki átment, de mégis szomorú az eredmény miatt.
„Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”
Ha már megvan egy vizsga, akkor természetesen senki nem szeretne – pláne javítási szándékkal – rosszabb, vagy akár sikertelen eredménnyel újravizsgázni. Lehetőség ugyan van később próbálkozni (ennek a pontos szabályairól az egyetemi karok Tanulmányi Osztályai tudnak felvilágosítást adni), ugyanakkor tény, hogy nem veszélytelen vállalkozás, így a döntést komolyan át kell gondolni, ha javításra adjuk a fejünket.
Ebben a helyzetben különösen fontos az, hogy nem szabad túlvállalni magunkat. Ha valamiből úgy érezzük, hogy nem, vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudnánk jobb jegyet szerezni, és fennáll a kockázata a rontásnak is, akkor nem biztos, hogy érdemes újra próbálkozni. Ugyanez érvényes akkor is, ha mondjuk idő szűkében vagyunk, és már vészesen közeleg a vizsgaidőszak vége, és annyi idő alatt már nem lehetne egy újabb vizsgára felkészülni – akkor inkább érdemes elengedni.
Konklúzió
Ezzel a cikkel egyik irányba sem akartam befolyásolni a jövőre nézve azokat, akik esetleg olyan helyzetbe kerülnek, hogy a javítást fontolgatják. Mindössze egy olyan érzést akartam kelteni, hogy ha ilyesmi problémáid vannak, tudd: nem vagy egyedül. Az egyik tanárom mondta egyszer, hogy „Nem fogom azt mondani senkinek, hogy javítson, de azt se, hogy ne javítson.” – vagyis ez tényleg egy saját döntés kell legyen. Az egyetemen már meg kell tanulni megelégedni a ’nem tökéletes’ eredményekkel is, ugyanakkor ha úgy érzed, van benned még több, csak azt tudom mondani: Hajrá!
Képek forrása: kiemelt kép, 1, 2
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
