Ha az emberek többsége meghallja a Seychelle-szigetek nevét, rögtön egy álomnyaralás képei ugorhatnak be nekik. Egy távoli, egzotikus sziget, ahol örök nyárban süttethetjük magunkat, miközben mesebeli táj vesz minket körül. A víz kristálytiszta kék és olyan meleg, hogy gond nélkül tudunk csobbanni benne egyet. Nos, el kell mondjam, ez mind igaz, ugyanis volt szerencsém két héten át személyesen is megtapasztalni, milyen a földi paradicsomban lenni.
A Seychelle-i nyaralás első hete: Mahé
2023. október 22-én indult a gépünk Budapestről Dohába az esti órákban. Ugyan itt már gondolhatja a kedves Olvasó, hogy miért nem nyáron utazunk nyaralni. A válasz egyszerű: míg itthon már közelednek a mínuszok, addig a Seychelle-szigeteken a nyár szélmentes időszaka zajlik, kevés csapadékkal – legalábbis ezt mondták, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Budapest-Doha távolság egy bő 5 órába telt, amit mondhatni, kellemesen el lehetett tölteni a Qatar repülőjáratán, hiszen ezalatt az idő alatt sikerült megnéznem egy filmet (A galaxis őrzői 3 – hiába láttam egyszer a moziban, még egyszer is meg kellett néznem), miközben a stewardessek vacsorával kínáltak minket, mellé pedig kaptunk még kis rágcsákat és italt is.
Dohába megérkezve kicsit már melegebb idő fogadott bennünket az itthoniakhoz képest, szóval a pulcsi-kabát-hosszúnadrág hármas nem volt túl biztató, de szerencsére a repülőteret azért elég jól hűtötték. Mivel a Seychelle-i járatunk olyan hajnali 2 fele indult, így volt időnk körülnézni a világ második legszebb repterének kikiáltott helyen. Hogy őszinte legyek, volt itt minden: luxusmárkák boltjai egymás hegyén-hátán (volt olyan márka, amelyiknek nemcsak egy boltja volt), duty free boltok, Apple sarok, valamint még az emeleten egy villamos is közlekedett az épületrészek között. A kedvenc helyünk a C szektorban található trópusi kert lett, amitől tátva maradt a szánk, mikor legelőször megláttuk.
A Doha-Seychelle távolság kicsit kevesebb, mint 5 óra volt, amit hajnalban tettünk meg. A repülőn kaptunk szendvicset, majd olyan 5-6 fele reggelit is, amiből én az omlettet választottam. Mivel a repülő turistaosztályán nem a legkényelmesebb dolog az alvás, így azzal nem is igazán próbálkoztam, helyette inkább megnéztem egy másik filmet (ami most a Halloween Kills lett). A repülőről leszállva a hőmérséklet máris a harminc fokot közelítette, majd egy gyorsnak nem annyira mondható ellenőrzésen és csomagátvételen átesve elindultunk taxival a szálláshelyünkre.
A hotelek mondanom sem kell, hogy mennyire brutálisan drágák, így mi apartmanházban szálltunk meg. Az első hetünket a főszigeten, Mahén töltöttük, ahol az apartmanunk terasza az óceánra nézett. Pár méterre tőlünk volt az egyik strand, az Anse Royale Beach. Hatalmas sziklák, fehérhomok és gyönyörű kék víz. A parton voltak (kóbor) kutyák is, akik nagyon kis aranyosan aludtak a homokban, majd néha odajöttek egy simire. Szintúgy itt volt egy kis bódé, ahol az egyik helyi férfi sütött halat és árult gyümölcsöket is – egyik nap vettünk és meg kell mondanom, hogy istenien finom volt! Ugyan rá kellett jönnöm, hogy a papaja nem tartozik a kedvenc gyümölcseim közé, de a mangot például itt szerettem meg igazán. A kis ebédünkhöz kaptunk még kenyérgyümölcsöt is, amiről előtte még sosem hallottam, viszont boldogan tudatosítottam, hogy nagyon finom ételről van szó, ami kisütve is isteni.
A hét felétől béreltünk autót, hogy más helyekre is el tudjunk menni. Az országban baloldali közlekedés van, amit azért kicsit szokni kellett az elején, de viszonylag könnyedén bele lehetett lendülni. Az utak meglehetősen szűkek voltak, a korlát az ismeretlen volt számukra, hiába voltak néhol szakadékok és árkok, valamint a buszokkal vigyázni kellett, ugyanis meglepően gyors tempóban voltak képesek száguldani.
Első körben több strandot látogattunk meg pár órára, így eljutottunk a Anse A La Mouche-ra, ami egy lapos rész volt, lassan mélyülő vízzel. Ezután átmentünk az Baie Lazare strandra, ahol hatalmas sziklák között fotózkodtunk, fürdeni ugyanis a hullámok miatt nem lehetett igazán. Itt elkapott minket (kétszer is) egy gyors zuhé, szóval úgy döntöttünk, hogy továbbállunk és megnézzük a Takamaka strandot. Sajnos az eső miatt a páratartalom szinte a duplájára nőtt, így volt vagy 50 fok is, ezért csak egy gyors fotó erejéig szálltunk ki az autóból, majd mentünk is tovább az utolsó állomásunkra, az Anse Intendance-ra. Meglepetés: itt is elkapott minket az eső, úgyhogy a napunk nagy részét a pálmafák takarásában töltöttük – mondjuk a Nap előli védekezés miatt is. Szomorúan tapasztaltuk utunk során, hogy nagyon sok helyen zajlott építkezés, olyan helyeken is, ahol régebben gyönyörű zöld terület volt. A munkások szinte száz százaléka indiai származású volt, a cégek pedig főként dubai tulajdonosok kezében voltak.
Csütörtökön bementünk a fővárosba, Victoriaba és meglátogattuk a Victoria Botanical Gardent. A táj gyönyörű zöld volt, a terület pedig különböző részekre volt felosztva, például volt Thai Kert és Kínai Kert is. Kedvencem az óriásteknősök helye lett, ahol a kirakott növényekkel lehetett etetni a kis aranyosokat. A botanikus kert hátulütője egyrészről a rengeteg szúnyog volt és az általuk okozott, megszámlálhatatlan szúnyogcsípés a lábainkon végig, másodrészről pedig a meleg, aminek köszönhetően folyt rólunk a víz séta közben.
A kis programunk után ellátogattunk az északi részére a szigetnek, ahol fürdeni szerettünk volna, azonban az idő megint közbeszólt az esővel és a baljós kinézetű felhőkkel, így inkább beültünk az ottani hotel, a Coral Strand Smart Choice Hotel bárjába inni egy Virgin Coladat és enni egy jó kis tonhalas pizzát. Fun fact: a tonhalas pizza a margherita után a legolcsóbb. Nem vagyok híve az ananásznak, viszont ez a koktél megérte az árát teljes mértékben! Visszafele még megálltunk a La Misere kilátópontnál, ahonnét beláttuk Victoria egy részét, az Eden Islandet, valamint távolabbi kis szigetet is.
A következő nap is partok látogatásával telt: első úticélunk a Surfers Beach volt, ahol a hullámok miatt nem volt lehetőségünk fürdeni, viszont a táj és a part annyira gyönyörű volt, hogy cserébe rengeteg képet készítettünk. Második úticélunk a Police Bay volt, amit kis keringőzés után megtaláltunk, viszont nem éppen arra számítottunk, mint ami fogadott minket. Az első partszakasz szélénél egy tábla jelezte, hogy nagyon veszélyes a fürdés, ugyanis veszélyesek a hullámok és az áramlatok, ami be is bizonyosodott, ugyanis a víz hatalmas csattanással érte el a korallokat. Fotózás közben a papucsomat is elvitte a víz, kicsit meg is ijedtem, ahogyan elkezdtem befutni érte, már-már le is mondtam róla, mondván, hogy azért nem akarok veszélyes manővereket végrehajtani egy ilyen helyen, de szerencsére a következő nagy hullám visszaszolgáltatta elveszett tulajdonomat. Az úton kicsit továbbmenve a strand másik részéhez értünk, ahol szintúgy egy árva lélek sem volt, ismételten az óceán körülményei miatt.
Miután a kötelező fotózásokat letudtuk, visszamentünk a pár napja távolról látott Takamaka Beach-re, ahol az egyik legjobb délutánunkat töltöttük, ugyanis kitűnő volt a víz hőmérséklete, megfelelőek voltak a hullámok és nem is voltak sokan.
A főszigeten töltött időnk ezzel véget is ért és összességében elmondhatom, hogy életem egyik legszebb helyein jártam. Az időnk tökéletes volt, az a pár zápor természetesen egy ilyen helyen belefér. A strandokon nagyon sok rákot láttunk, a piciktől kezdve a nagyobbakig, azonban mindegyik azonnal visszarohant a kis lyukába, amikor valaki közeledni kezdett feléjük, szóval nem kellett attól tartanunk, hogy véletlen rájuk lépünk és megcsípnek. Ha pedig már az állatoknál járunk, nem mehetek el szó nélkül a denevérek mellett sem, hiszen viszonylag sok röpködött a szigeten. Na persze ezek nem olyanok voltak, mint itthon, hanem jóval nagyobbak és a kis szőrös fejük a kutyákra hasonlított – nemhiába az a nevük, hogy „repülőkutyák”.
A nyaralás második fele: La Digue
Október 30-án indultunk a második szigetünkre, La Digue-ra hajóval. Ide természetesen más módon is el lehetett volna jutni, például helikopterrel vagy kisebb repülővel, azonban az összes opció közül a hajó számított még olcsónak. Életem során már ültem párszor hajón, azonban semelyik sem hasonlított ehhez, ugyanis hiába volt jó időnk, az óceáni hullámok olyanok voltak, mintha hullámvasúton ültünk volna. Megjegyzem mellesleg, hogyha a számunkra nyári időszakban mennénk, akkor a Seychelle-en szeles idő várna minket, ami miatt ez a hajóút sokkal rosszabb lett volna, mint amilyen így ősszel volt. Ebből kifolyólag el tudja képzelni a kedves Olvasó, hogy a fedélzeti személyzet mennyit rohangálhatott a hányózacskókkal az utasokhoz.
A szigeten egy kétemeletes bungalóban laktunk, pár méterre egy strandtól. A hajóút után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet csobbani, hiszen nagyon meleg volt és azért ne pazaroljunk már el egy napot se, azonban elkövettük azt a hibát, hogy nem a főútra mentünk ki, hanem a telket elhagyva jobbra fordultunk a földesúton. Itt természetesen a házból kirontottak kutyák, majd ugatva elkezdtek futni felénk, mi pedig megrémülve futottunk vissza a szállásra. Tanulság: mindig a főúton menjetek, nem hosszabb semmivel. Miután nagy nehezen, ilyen kalandok után megérkeztünk a partra, szomorúan tapasztaltuk, hogy nagyon alacsony a vízállás – hiába sétáltunk egyre beljebb, a víz maximum a derekunkig ért. A jó dolog viszont az volt, hogy láttuk és megsimogattuk a partszakasz egyik óriásteknősét, Mangot, akinek a párját, Papayát azonban sajnos egy teherautó elütötte, ezért el kellett szállítani a főszigetre kórházba.
A következő naptól már béreltünk biciklit, ugyanis ezen a szigeten szinte mindenki biciklivel jár. Természetesen nem a high quality biciklire kell gondolni, sőt… Magyarországon ezeket a bicikliket már kiselejtezzük, itt azonban ezeket adják a turistáknak, mondván, hogy jó lesz ez nekik, még fék nélkül is! Arról ne is beszéljünk, hogy egyáltalán nem olcsó a bérlés. A strandolás és kagylógyűjtés után elbicikliztünk a sziget északi részéig, legalábbis addig, ameddig az út engedte, ugyanis nincsen kialakítva még, hogy a teljes szigetet körbe lehessen biciklizni. Nemcsak azzal volt a baj a biciklik kapcsán, hogy nem mindegyiknek fogott a féke, hanem hogy a rengeteg építkezés miatt nagyon sok autó ment, a szűk utakon pedig nem volt egy életbiztosítás vakmerően tekerni.
Szerdától az időnk rosszabbra fordult és szinte egész nap esett az eső, alig volt napsütésünk, szóval úgy döntöttünk, hogy kicsit kirándulósabb napot tartunk. Az úticélunk az Anse Cocos volt, az odavezető út pedig tiszta dzsungelnek tűnt – hatalmas fák, óriási, csúszós kövek és sár. A páratartalom annyira magas volt egyszerűen, hogy patakokban folyt rólunk a víz. Mire nagy nehezen megérkeztünk a partra, megérkezett egy nagy vihar, ami miatt be kellett húzódnunk az ottani kis büfé melletti fatákolmány alá. Miközben elfogyasztottuk az italunkat – ami az én esetemben egy banán-kókusz milkshake volt –, mögöttünk készült az egyik családnak az ebéde – 2 hal, gyümölcsök, polip és minden más finomság. Mikor végre elvonult a vihar, át tudtunk sétálni a strandnak egy sziklákkal védett területére, ahol a hullámok megtörtek és lehetett fürdeni. Itt a többiek búvárkodtak, az én figyelmem azonban a rákokra terelődött, ugyanis különböző méretű rákok mászkáltak körülöttünk, méghozzá csigaházban!
A rövid fürdőzést követően elindultunk hazafele, menekülve az eső és a korai sötétedés elől. A hazafele úton nagyon kicsiny múlott, hogy ne találjon el egy lehulló kenyérgyümölcs, ugyanis a lejtőn lefele gurulva a fejem fölött egy hatalmas reccsenés után pont mögöttem esett le jó pár méter magasról.
A maradék napokon az egyetlen úticélunk az Anse Source d’Argent volt, egy olyan fizetős rész, amit a világ egyik legszebb strandjának mondanak – jogosan. Nemcsak a fehérhomok és a gyönyörű kék víz alkotja a káprázatos látványt, hanem az egész területet körbevevő sziklák is. Híres strand lévén sokan voltak, azonban a hosszú partszakasz miatt a tömeg teljesen megoszlott. A strand a belépőkaputól jóval messzebb található, a két rész között volt gyógynövény- és vaníliaültetvény, óriásteknős kifutó és egy kisebb farm is. A parton két nap is ittunk smoothie-t, én csak egy szimpla narancsot, amit kókusztejjel kevertek össze a helyiek, akik mellesleg roppant laza csávók voltak – az italok elkészítése közben rendszeresen legurítottak egy-egy Takamaka rum felest. A vízben voltak denevérhalak, akik amint bementél a vízbe, már úsztak is oda hozzád, hogy megnézzék, van-e nálad valami ennivaló. Amikor pedig etettük őket, még azt is megengedték, hogy hozzájuk érjünk. Etetésnél azonban vigyázni kell, hiszen elveszik a kezedből, azonban néha célt tévesztenek és véletlenül az ujjatokat kapják be az étel helyett.
A hazafele hajóúton sikerült viharba kerülnünk, a fenti, nyitott résznél pedig nem mindegyik oldalon voltak elhúzható fóliák, ennek következtében pedig sikerült a fél társaságnak totál eláznia – jobban már nem is végződhetett a kirándulás! Hullám nincs, elázás van.
A reptéren a duty free shopban még gyorsan beszereztem egy Coco de Mer párnát – ez a kókuszfajta a sziget jellegzetessége, a párna pedig egyszerűen annyira jó, hogy nem lehetett otthagyni. A Seychelle-Doha járaton sajna a vacsorának a három kínálatából kb. egy darab volt elérhető, majd amikor nagy nehezen sikerült mégis szerezni egy csirkés tésztát, rá kellett jönnöm, hogy lehet, hogy a vegetáriánus kaja jobb lett volna, ugyanis még mindig émelyeg a gyomrom, ha arra az ételre gondolok. Dohában a várakozási időnk nagyjából 8 óra volt, természetesen éjszaka, azonban a reptéren voltak pihenőszobák, így a családiba bemenve sikerült aludnunk egy kicsit. A hazafele tartó járat boardingját pedig majdnem sikerült lekésnünk a duty free shopban töltött Reese’s vásárlása miatt, ugyanis hiába volt a kapunyitás 8:20-kor, 30-kor már last call volt. A Doha-Budapest járat nagyon sima volt, kicsit azért rossz érzés volt a melegből visszatérni az őszi hidegbe.
Összességében azt mondhatom, hogy az álomnyaralás igazán csodálatos volt, maga a táj és az egész hangulat tökéletes a kikapcsolódáshoz. Az étel tekintetében még azt kell elmondani, hogy gyümölcsöket nagyon megéri venni, mert istenien finomak, vacsorára pedig sokkal jobban megéri éttermekből elvitelre kérni, mint beülni, ugyanis töredékébe kerül az előbbi.
Kiemelt kép forrása: 1
Sziasztok! Berki Vivien vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Gyerekkorom óta az egyik kedvenc elfoglaltságom az írás, a Media Iuris tagjaként pedig lehetőségem nyílik arra, hogy ezt a képességemet fejlesszem, valamint, hogy másokkal is megosszam írásaimat. Érdeklődési köröm igen tág, így valószínűleg nagyon különböző témájú cikkeket fogtok olvasni tőlem.
