Joy Adamson munkásságával kamaszkoromban találkoztam először, mégpedig egy antikvárium polcain. A Pettyes szfinx című műben Pippa, a gepárd története annyira megragadott, hogy éveken keresztül a kedvenc állatokról szóló könyvemként hivatkoztam rá. Feltételezem, manapság nem sokan tudják, ki is volt Joy, így ez a cikkem szóljon erről a tehetséges, ámde igen nehéz természetű nőről és persze szeretett állatairól.
Fiatalkora
Joy Adamson 1910 januárjában született családja ausztriai birtokán Friederike Victoria Gessner néven. Anyja a harmadik gyermeke születése után elhagyta a családot. Lánya mindig furcsa, morbid nőként jellemezte visszaemlékezéseiben, például volt olyan, hogy Joy kedvenc nyuszijából főzte meg a nyúlpörköltet.
A fiatal lány Bécsben zongoraművészként szeretett volna elhelyezkedni, de tanult emellett fémművességet, szabás-varrást és fényképészetet is. Végül otthagyta tanulmányait és férjhez ment Victor von Karwill üzletemberhez. A férfi zsidó származása miatt 1937-ben elhatározták, hogy Afrikában telepednek le, ezután viszont rövidesen elváltak útjaik.
Afrikában
Joy nem adta fel álmát és 1939-ben elindult Kenyába, de a hajóúton beleszeretett az elismert botanikusként tevékenykedő Peter Ballybe, akivel rövidesen szintén összeházasodott. Tőle kapta a Joy nevet. Együtt jártak növénygyűjtő utakra, illetve Peter munkáját nagyban segítették felesége illusztrációi, a nő ugyanis akkor kezdett el festeni. Második házassága sem tartott sokáig, ugyanis Joy 1942-ban egy karácsonyi partin megpillantotta a helyi vadőrt, George Adamsont és rögtön szerelembe esett. Ennek a kapcsolatnak is esküvő lett a vége, a pár Kenyában, azon belül Isiolóban telepedett le.
Oroszlánkölykök
Egy napon George lelőtt egy oroszlánt, mivel az állat megtámadta őt. Három elárvult kicsinyére csak később lett figyelmes, akiknek rádiója gumicsövéből cumit készített, majd hazavitte őket. A kisoroszlánok a Nagy, a Lustica és az Elza nevet kapták.
A három kölyök nagyon sok bosszúságot okozott, hiába próbálta őket a házaspár megnevelni, nem jártak sikerrel. Ekkor a két nagyobb testvért a rotterdami állatkertnek ajándékozták, Elza viszont náluk cseperedhetett tovább. Az oroszlán nagyon szeretett Joy tábori ágyán feküdni és farkával gyakran leverte a tárgyakat szerte a házban. A látogatókért is odavolt, bár ők kicsit tartottak tőle, tekintve, hogy az állat hatalmasra nőtt.
Persze Elza nem maradhatott örökké a házikedvencük. Megkezdték visszavadítását, mely hosszú folyamatnak bizonyult, de végül sikerrel jártak. Az első zsákmányszerzése, majd egyedül töltött napjai a vadonban hatalmas mérföldköveknek számítottak. Joy megdöbbent, amikor egy nap Elza apró kölykeivel látogatott el a táborba, de a nő elhatározta, hogy nem nyúl hozzájuk, hiszen nem akarta, hogy a kisoroszlánok bízzanak az emberekben.
Joy nem sokkal később Londonba küldte kéziratát, melyben megírta Elza történetét. Az Oroszlánhűség címen megjelent könyv hatalmas sikert aratott. 1964-ben filmet is forgattak a történetről, mely az Elza, a vadon szülötte címet kapta.
Elza halála és az alapítvány
Elza 1961-ben váratlanul megbetegedett, majd nem sokkal később elpusztult. Árván maradt kölykeit a házaspár felnevelte és sikeresen visszaszoktatta a vadonba, majd Joy ezt a történetet is papírra vetette Elza és kölykei címen. A pár kapcsolata időközben megromlott, hiszen a nő nem kívánt osztozni a könyveiből és a filmből befolyó jogdíjakon férjével, ehelyett 1961-ben az összegből létrehozta az Elza Vadvédelmi Alapítványt, mely oktatási és rehabilitációs célokat is szolgált.
Pippa története
1964-ben Joyt felkereste egy angol tiszt, hogy viselje gondját házimacskaként tartott gepárdkölykének, hiszen a férfi nemsokára visszatér Angliába, kedvencét pedig semmiképpen sem szeretné állatkertbe adni. Joy befogadta a kis Pippát, majd elkezdte megismertetni vele a vadállatok életét. Mire az Oroszlánhűség című film bemutatásra került a királynő előtt Angliában, Pippa világra hozta első kölykeit.
Joy megírta A pettyes szfinx és A pettyes szfinx nyomában című könyveket, melyekben csodálatos fényképekkel és illusztrációkkal is találkozhatunk és nyomon követhetjük a gepárdok életét és – sajnos – halálukat is. Joy időközben egy Penny nevű leopárdkölyök visszavadításával is foglalkozott, amit a Shaba királynője című művében írt le.
Joy utolsó évei és halála
1970-re a házaspár ténylegesen elvált, majd Joy beköltözött a városba. A nőt életének utolsó tíz évében balesetek sorozata érte, például terepjárójával lesodródott az útról és jobb karját annyira összezúzta, hogy az a műtétek ellenére használhatatlanná vált. Az elkövetkező években könyökét, bokáját és térdét is törte, illetve csípőprotézist is kapott. Éppen egy műtétet végeztek rajta akkor is, amikor Pippa elpusztult. Egy hűtőgéprobbanásban leégett a háza és az összes fotója, kézirata is, majd egyik alkalmazottjával annyira összeveszett, hogy mérgében elbocsátotta.
1980 januárjában a nő a szokásos esti sétájára indult, de onnan már sosem tért haza. Holttestét a sétaútvonalán találták meg, és míg kezdetben azt hitték, egy oroszlán ölte meg, később sikerült bebizonyítaniuk, hogy korábban elbocsátott alkalmazottja gyilkolta meg bosszúból. Joy hamvainak egy részét először Pippa sírjára szórták, a többit pedig Elza mellé helyezték örök nyugalomra. 1989-ben volt férjét, George-ot is megölték, amikor turistákat próbált megvédeni az orvvadászoktól.
Joy hagyatéka megannyi könyv, melyekből rengeteg információt tudhatunk meg ezeknek a fenséges állatoknak az életéről, így mindenképpen ajánlom elolvasásukat mindenki számára, aki egy kicsit is érdeklődik a természet és az állatvilág iránt.
Horgos Abigél vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója. Cikkeimben leginkább állat- és környezetvédelemmel fogtok találkozni, de a low waste életmód és a nőjogi kérdések is felbukkanhatnak egy-egy irományomban, meg persze bármi, amit elég érdekesnek gondolok. Legfőbb célom az, hogy mindenki megismerhesse Földünk csodálatos állat- és növényvilágát, illetve sokak kedvét meghozzam ahhoz, hogy legalább egy kicsit környezettudatosabban élje az életét.
