A 2023/24-es tanév első félévében lehetőségem volt részt venni a „Konzuli munka, konzuli jog” című szemináriumon. A kurzus – tömbösített óra lévén – két nap alatt zajlott le. Személy szerint nekem nagyon különleges élmény volt, hiszen izgalmasabbnál izgalmasabb anekdotákat és történeteket hallhattam Domaniczky Endre Tanár Úrtól, aki nem véletlenül tartotta ezt a szemináriumot: Ő maga is konzulként tevékenykedett Ausztráliában.
Az interjú során többek között mesélt arról is, hogy milyen megpróbáltatásokkal és különleges élettörténetekkel találkozott Ausztráliában, valamint arról is, hogy szerinte milyen egy jó konzul.
Mikor tudatosult Önben, hogy a konzulként szeretne dolgozni? Illetve milyen út vezetett az egyetem padjaiból a magyar külképviseletig?
dr. Domaniczky Endre: Engem a pécsi jogi karon – hiszen egykor én is ide jártam – a jogtörténet mellett a közigazgatási jog érdekelt a legjobban, azon belül is a hatósági ügyek köre. Ezért a jogászok kevéssé lelkesednek, mert szigorúak a határidők, sok a papírmunka, valamint gyakran hosszú jogi indokolásokat kell készíteni. Van még egy hátránya: sokat kell ügyfelezni, és engem pontosan ez fogott meg. Az ilyen találkozások során élőben tanulmányozhatjuk a jogi norma és a nagybetűs élet, vagyis az elmélet és a gyakorlat találkozását. Soha nincsenek egyforma jogesetek, legfeljebb hasonlóak, ezentúl pedig számos személyes élettörténettel is gazdagabbak lehetünk. Szóval engem a hatósági ügyek iránti érdeklődés vezetett a közigazgatásba, és ennek mentén jártam végig az önkormányzati ranglétrát. A hatósági ügyek révén kerültem ki Ausztráliába is, ugyanis akkor pont egy olyan emberre volt szükség, aki ezen a területen otthonosan mozog, ismeri a jogszabályokat és a társhatóságok eljárásait, továbbá – nem mellékesen – szeret ügyfelezni. A konzuli munka ugyanis jelentős részben hatósági ügyekről és ügyfelekkel való kapcsolattartásról szól, hiszen a konzul tulajdonképpen a magyar közigazgatás képviselője a külképviseleten.
Több, mint fél évtizedet töltött Ausztráliában. Mi volt a legnagyobb váltás, mit tudott a legnehezebben megszokni?
dr. Domaniczky Endre:Az Ausztráliába való megérkezés gyakran felér egy „kultúrsokkal”, mert sok apró különbséget tapasztalhatunk az életmódban és a környezetben, amelyeket egyidejűleg nagyobb változásként élünk meg. Ilyenek a nagy távolságok, a szélsőséges időjárás, vagy a gyakran túlnépesedett, eredeti karakterüket egyre inkább elveszítő nagyvárosok és a gyéren lakott vidék közötti kontraszt. Nehéz volt megszokni például, hogy a nagyvárosokon kívül sok helyen nincsen térerő, de a benzinkutak is ritkábbak. Máshogy kell tervezni az utazásokat, mint itthon megszoktuk, és ha bajba kerülünk, az könnyen végzetessé is válhat, ha nem hagyunk nyomokat, jeleket, hiszen a telefon nem mindenhol működik. Ezekről, hogy Ausztrália miben és miért más, sokat írtam az Ausztrália magyar szemmel c. könyvemben, amelynek digitális változata a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhető.
Milyen nehézségekkel szembesült konzuli pályafutása során? Van esetleg olyan története, amit szívesen elmesélne?
dr. Domaniczky Endre: A konzul munkája a magyar állampolgárok vagy a magyar vonatkozású ügyeknek az előmozdítására, megoldására irányul. Ezen belül különleges szerepe van a bajba jutott magyar állampolgárok – illetve a képviselet nélküli európai uniós polgárok – megsegítésének. Egyrészt tehát a konzulnak érdemes minél szélesebb kapcsolatrendszert kialakítania a helyi magyar közösségen belül, valamint a helyi és magyar hatóságokkal, hogy az ügyeket minél gyorsabban és szakszerűbben tudja intézni, másrészt proaktív módon készen kell állnia, hogy balesetek, természeti katasztrófák esetén segíthessen, akár a közvetlenül, a bajba jutottaknak, akár közvetve, az információk összegyűjtése és továbbítása révén. A legfontosabb nehézség az állandó készenlét, ebben a munkakörben tulajdonképpen nincs hétvége, szabadidő és szabadság, semmit nem lehet tervezni, az ügyek és esetek határozzák meg a napirendet. Ez egy teljesen eltérő szemléletmódot és nagyfokú fizikai állóképességet igényel. A konzuli ügyek – amint erről a szeminárium keretében rendszeresen be szoktam számolni – ugyanolyan változatosak, mint maga az élet. Van, aki balesetet szenved az ausztrál pusztaságban és ki kell menteni, van, akit elmegyógyintézetbe zárnak és elveszik a telefonját – őt előbb meg kell találni és utána meg kell próbálni kihozni. Van, amikor börtönlátogatásra kell menni, de ehhez be kell jutni a börtönbe, hiszen korántsem biztos, hogy a hatóságok tárt karokkal várják a konzult, aki az ő szemszögükből a mindennapi ügymenetet akadályozza. Nyilván ezek az extrémebb példák, de a konzul munkája – ha jól szeretné csinálni – általánosságban nem az íróasztalhoz kötött. Ki kell mozdulni, emberek közé kell menni, meg kell ismerni az adott régió és állomáshely jellegzetességeit és magát a konzuli kerületet is. Ugyanakkor fontos, hogy a konzult ne legendás alakként lássuk, aki marhabőr kalapban, lóháton vágtat a pusztán át, miközben a kenguru- és emucsordák menekülnek az útjából… A konzul egy csapatjátékos, aki a Konzuli Szolgálat tagjaként a jogszabályok és konzuli utasítások végrehajtása révén segíti a magyar állampolgárokat. Külföldön szolgálja a magyar államot és a nemzetet, innét ered külföldi munkavégzésnek, a külszolgálatnak az elnevezése is.
Ön szerint milyen egy jó konzul?
dr. Domaniczky Endre: Tulajdonképpen az előbb körülírtam a jó konzul legfontosabb tulajdonságait, de néhány szóval is utalhatunk ezekre: a haza szolgálata, a jogszabályok és utasítások betartása, csapatjáték, proaktív szemléletmód, jó kommunikációs készség, a más kultúrák iránti nyitottság, amibe beletartozik a nyelvtanulás is. Továbbá én fontosnak tartanám alapfeltételként a jogi végzettség előírását, mivel ez egy szemléletmódot ad, valamint egy két-hároméves előzetes gyakorlat teljesítését, amelyre a legmegfelelőbb helynek a helyi önkormányzatokat, illetve az okmányirodákat és a kormányablakokat gondolom. Itt lehet ugyanis az ügyfelekkel való kapcsolattartást legjobban fejleszteni és itt alulnézetből kaphatunk átfogó képet a jogrendszer működéséről és a magyar társadalomról is.
Ki(k)nek ajánlaná a „Konzuli munka, konzuli jog” szemináriumot?
dr. Domaniczky Endre: A szemináriumot annak ajánlom, akit a nemzetközi jog elmélete mellett érdekel annak gyakorlata is, ugyanis az utóbbi időben az egyik legdinamikusabban fejlődő jogterület a konzuli jog, hiszen a globalizációnak köszönhetően hatalmas tömegek kelnek útra, vándorolnak országok, kontinensek között, akiknek úti okmányokra, vízumokra van szüksége, és akikkel szülőhazájuk később sem kívánja elveszíteni a kapcsolatot, tehát akiknek a házasságait, válásait, névváltoztatását, gyermekszületéseit anyakönyvezni szükséges. Hatalmas joganyagról van szó, amely mindig változik, és méreténél fogva folyamatosan újra kell tanulni. Az esetjoga roppant tanulságos, hiszen az életből veszi a példákat és sosincs két azonos ügy. Érdemes tehát ezzel foglalkozni, mert egyre inkább a többi hivatásrendhez hasonló önálló jogterületről van szó, amelybe bele lehet szeretni és amelyet élethosszig is művelni lehet. Akit egyébként a téma átfogóan – összefüggéseiben – is érdekel, nézzen bele a 2021-ben megjelent Új Diplomáciai Lexikonba, amelyet a szerzői munkaközösség kifejezetten az egyetemi oktatás céljaira készített.
A Media Iuris nevében köszönöm az interjút dr. Domaniczky Endrének, egyúttal minden hallgatótársamat arra buzdítok, hogy ha érdeklődnek a konzuli munka iránt, mindenképp vegyék fel a szemináriumot!
Kiemelt kép forrása: 1
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
