internet-1024x576

Internetes csalók a facebookon – új generáció

Az idők során rengeteg csalóval találkozhattunk, akik az internet áldásos, sok mindent takaró falai között tevékenykednek. Az átlag felhasználók könnyedén beleeshettek a csapdába, mikor még csak kezdetét vette az internet korszaka, hiszen olyan nemvárt környezet, és olyan ismeretlen bűnözési formák, illetve technikák jelentek meg, melyekkel szemben nem mindenki volt felfegyverezve. Ma már elmondhatjuk., hogy az átlag felhasználó is sokkal körültekintőbb, az internetes bűnözés keretei pedig leszűkültek, mely nemcsak az óvatosságunknak, de a szoftverfejlesztőknek is köszönhető. Ma már a legtöbb alkalmazás, melyet használunk, komoly adatvédelmi rendszerrel van biztosítva,  kevésbé kiszolgálva felhasználóit az adathalászoknak, víruskészítőknek, csalóknak.

Ugyanakkor nem is olyan régen személyesen is szembesültem, hogy az internetes csalók egy „új csoportja” rengeteg problémát okoz, különösen a Facebook felhasználói között. Ezeknek a csalóknak a célpontjai általában különböző adásvételi csoportok, ahol a felhasználók a kölcsönös bizalomra építve egymás között kereskednek használt, vagy új holmijukkal, melyeknek új gazdát keresnek. Rendkívül ártatlannak, egyszerűnek és problémamentesnek hangzik. Pontosan ezt, és az emberek jóindulatát kihasználva jelentek meg ezekben a facebookos csoportokban azok a csalók, akik ma már rengeteg „kamuprofilt” gyártva verik át az embereket napi rendszerességgel. Mi a felállás? Általában valaki jelzi ezekben a csoportokban, hogy keres adott terméket, melyre nagyon szüksége van. A lehetőséget kihasználva a csaló ír is, hogy neki birtokában van a termék és hajlandó áron alul odaadni azt, aminek a kedves vásárló annyira megörül, hogy a látása egyből elhomályosodik. Nem szúrnak szemet az egyhetes profilok, a profilképek, ismerősök száma, semmi. Még a gyanús körülmények, feltételek halmaza sem. Így hát nem is csoda, ha az előre utalással történő fizetésnél már végképp nem jelez a radar. Szokták mondani, hogy a szükség nagyúr, főleg, ha olcsóbban hozzájuthatunk valamihez, amire vágyunk. Ugyanakkor miután megtörtént az utalás elindul az ördögi kör, nem érkezik a csomagunk, melyet márpedig feladtak a postán. Csak várunk és várunk, aztán eljön a pont, mikor elkezd körvonalazódni bennünk, hogy valószínűleg csalóval van dolgunk. Ekkor elkezdjük visszakövetelni a pénzünket és feljelentéssel fenyegetjük az illetőt, akiről természetesen nem tudunk sokat felmutatni egy hamis néven, és álprofilon kívül.

Persze, sokan csak ki akarják ugrasztani ezzel a fenyegetéssel a csalót, hiszen úgy vannak vele az emberek, hogy 5.000 forint nem ér meg egy hosszadalmas eljárást. A legjobb tanács, amit adhatok kedves Olvasó, hogy légy mindig körültekintő. Ellenőrizd azt, aki valamilyen terméket kínál neked, és próbálkozz az utánvéttel. Ha nem vagy meggyőződve arról, hogy csalóval van-e dolgod két választásod van. Vagy vállalod a kockázatot, miszerint elbukhatod az előre átutalt pénzedet, vagy megpróbálod beszerezni a kívánt terméket megbízható, hiteles forrástól. Azok kedvéért, akik mégis csak szeretnék megtenni a megfelelő jogi lépéseket viszont szeretnék írni egy pár szót a hogyan továbbról. Először is fontos, hogy megtartsuk esetleg lefényképezzük a beszélgetést, és megtartsuk a papírt a banki átutalásról, ugyanis ez segíthet megtalálni a jelenleg ismeretlen elkövetőnket. A rendőrségen ismeretlen elkövető ellen kell feljelentést tennünk, majd később a tanúvallomásban megnevezni azt a profilt, mely átvert minket. A nyomozási szakasz lezártával meg kell jelennünk a bíróságon, ahol szóban be kell számolnunk a történtekről, illetve nyilatkozatot kell tenni arról, hogy megtartjuk-e a rendőrségi tanúvallomásunkat vagy sem. Ebben a szakaszban lehet kérvényezni a bírótól, hogy a titeket megillető kártérítésről még a büntetőeljárás során döntsön. Az elkövetőre kiszabható büntetés mértéke függ az összegtől, hogy több ember ellen követett-e el csalást, illetve figyelembe veszik a még folyamatban lévő csalást is, ahol az összeg még nem folyt be. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 20.000 forint alatti összegnél, abban az esetben, ha az illető először csinál ilyet, és másokkal nem tette ezt párhuzamosan sem, akkor szabálysértésről beszélünk és az illetékes önkormányzat jár el. Ha üzletszerűen követi el tettét az illető, akkor már bűncselekményről beszélünk, melynek súlyossága a károkozástól függ és ez alapján sorolhatjuk vétség vagy bűntett kategóriába.

Ugyanakkor mégis az a legjobb tanácsom, hogy jobb félni, mint megijedni és könnyebb megelőzni a bajt, mint orvosolni azt. Legyünk körültekintőek, megfontoltak és mindig igyekezzünk olyan csoportokba jelentkezni, ahol vannak ismerőseink, hiszen az ember, ha másra nem is legalább rájuk, illetve az adminisztrátorokra is valamilyen szinten támaszkodhat. Járjunk nyitott szemmel, és szűkítsük az internetes csalók lehetőségeit.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian