A bűnözés nem csupán Magyarországon, hanem a világ más országaiban is nagyon nagy tendenciákat mutat, és néhol már olyan méreteket ölt, hogy a rendvédelmi szerveknek esélyük sincs fellépni a különböző kartellekkel és egyéb bűnszövetkezetekkel szemben. Azonban elegendő, ha hazánk bűnügyi kórképét vesszük véka alá, ugyanis itt is nagyon nagy számmal fordulnak elő bűncselekmények, és ugyebár a statisztikai adatok mellett nem feledkezhetünk meg a látens bűnözésről sem, vagyis azokról a bűncselekményekről, amik különböző okokból kifolyólag nem jutottak el a rendőrséghez. Ezeknek a vizsgálata során érdemes feltennünk a kérdést, hogy vajon mi indít el valakit azon az úton, hogy bűncselekmény elkövetéséhez folyamodjon? Hiszen, ha belegondolunk, rengeteg társadalmi és környezeti tényező hat ezekre az elkövetőkre, amelyek olyan belső pszichikai folyamatokat indítanak el bennük, hogy végül erre a pályára térjenek.
Ezeknek a gondolatoknak a továbbvitelére, és a felmerülő kérdések megválaszolására úgy gondoltam, felkérem hazánk egyik e téren legelismertebb pszichológusát, Dr. Boros Jánost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának professzorát, hogy segítsen kerekebb képet alkotni ebben a kérdéskörben.
Ha jól tudom, főbb kutatási területei között megtalálható a bűnelkövetők élet-narratíváinak vizsgálata is. Mit takar ez a fogalom, és eddig milyen felfedezéseket tett ebben a kérdéskörben?
Dr. Boros János: Régóta tudjuk a pszichológiában, hogy az emlékeinket történetek formájában tároljuk az emlékezetünkben. Ezeket a történeteket, narratívumokat mi konstruáljuk meg az események lezajlása után. A történeteket az ún. életnarratívába szervezzük, ez egy fontos pszichológiai konstruktum, amely tartalmazza az én-identitásunkat, értékrendünket és az énképünket. Ennek része a kriminális identitás, amely nemcsak az elkövetett bűntettek lenyomata, hanem irányítója a viselkedésünknek, ennek megfelelően követünk el – vagy nem – bűncselekményeket és azt is irányítja, hogy miként tesszük azt. 4 típusú kriminális narratívát (Profi, Áldozat, Bosszúálló, Tragikus hős) írtak le Canter, liverpooli professzor és munkatársai, ezeket megtaláltuk a magyar bűnözők vizsgálata során is. Azért is fontos ez a megközelítése a bűnelkövetésnek, mert egy külföldön nagyon eredményes rehabilitációs technika épült rá, amelynek lényege, hogy nem a rizikós személyiségvonásokat kell megváltoztatni, hanem az életnarratívát, melynek megtartjuk a pozitív elemeit, ezek a személy pozitív erőforrásai, és ezekre építve, a hibás részeket átformáljuk, úgy, hogy a személy képes legyen reintegrálódni a társadalomba.
Mik azok a pszichikai jellemvonások, amik általánosságban minden elkövetőre jellemzők?
Dr. Boros János: Ilyenek nincsenek, ahogy a szociológiában a szegénységre, alacsony iskolázottságra vezetik vissza a bűnelkövetés magas esélyét, de természetesen nem minden bűnöző szegény és iskolázatlan. A pszichológiában azt lehet mondani, hogy az alacsony viselkedéskontroll, a gyenge empátia és az izgalomkereső viselkedés dominál a bűnelkövetőknél.
Mi az, ami a legtöbb esetben elindít egy embert a bűnözővé válás irányába? Milyen környezeti és társadalmi tényezők hatnak rá leginkább?
Dr. Boros János: A már említett társadalmi státusz fontos, a bűnözők zöme a szegény családokból kerül ki, ahol rossz szocializációban részesül, érzelemhiányos nevelés, verés, különféle abúzusok elszenvedése, rossz iskolai teljesítmény, az ezzel összefüggő negatív énkép kialakulása vezet oda, hogy a hasonló sorsú gyerekekkel, esetleg fiatal felnőttekkel együtt bűncselekményeket követnek el. Erre jön a javítóintézet, a fiatalkorúak, majd a felnőttek börtöne, ahonnan az újabb kontraszocializációs folyamat miatt nehéz a visszaút.
Ön szerint, mit lehetne tenni, annak érdekében, hogy egyre kevesebben válasszák a bűnözői karriert?
Dr. Boros János: A helyzet az, hogy a bűnözés sokszor nem választás kérdése. Aki biológiai deficitekkel (genetikai, neurobiológiai, pszichofiziológiai) születik, gyenge a viselkedéskontrollja, az empátiája és kalandvágyó, ráadásul alacsony státuszú családokban nevelkedik, rosszul szocializálják, gyenge az iskolai teljesítménye, az nagy valószínűséggel előbb-utóbb bajba kerül. A börtönökben vannak prevenciós programok, ezek azonban csak kevés embert érintenek és a hatékonyságuk is korlátozott. Ígéretesebbek azok a programok, amelyeket az USA-ban alkalmaznak, amelyek komplexek, és egész közösségeket vesznek célba, a közösség vezetőitől kezdve a szülőkig, a tanárokig, és a rizikós személyek, bűnelkövetők kezelése ebben a kontextusban jóval nagyobb eredményességgel kecsegtet. Más kérdés, hogy egy ilyen program nem olcsó, de az amerikaiak szerint megéri, bőven megtérül a befektetett összeg.
Sajnos Magyarországon nagyon magas a bűnelkövetés látenciája, túl sok bűncselekmény marad rejtve a rendőrség elől. Mi lehet ennek az oka, és vajon ez mennyiben befolyásolja a bűncselekmények számának alakulását?
Dr. Boros János: Nem csak Magyarországon, hanem más európai országokban is magas a bűnözés látenciája. A látens bűnözést illetően nincsenek statisztikák, nincsenek pontos adatok, hanem csak kutatási felmérésekből, vagy becslésekből lehet következtetni ennek alakulására. Korinek professzor úttörő munkáiból tudjuk, hogy térségünkben a látens bűnözés kb. tízszerese a statisztikákban kimutatott arányszámoknak. Azonban ez nem egyformán jellemző az egyes bűncselekményfajtákra. Az emberölésnek pl. nagyon alacsony a látenciája, a gyilkosságokat többnyire bejelentik és ki is nyomozzák. Az erőszakos nemi közösüléseknél ez az arány már jóval magasabb, sok áldozat nem meri bejelenteni, fél a szégyentől és a közvélekedéstől. A legmagasabb a tulajdon elleni bűntettek látenciája, a kisebb értékű lopások, pl. terménylopás, esetében a károsultak eleve nem tesznek feljelentést, mert tudják, hogy a rendőrség nem nyomoz az ügyben. Nyilván, ha sok a bűntett, viszont a rendőri szervek létszáma és felszereltsége nem növekszik, akkor az emberek „leszoknak” arról, hogy feljelentést tegyenek, így nő a bűnözés látenciája. Napjainkban egyre inkább nő az interneten elkövetett látens bűncselekmények aránya.
Amikor egy bűnelkövető letölti a kiszabott börtönbüntetését, és ismét visszatér a ,,nagyvilágba”, többnyire kap olyan szociális segítséget, amely megkönnyíti számára a társadalomba való visszailleszkedést. Erre mik a leghatékonyabb módszerek, illetve mekkora annak az esélye, hogy idővel a volt elítélt visszaesik, és ismét bűncselekményt követ el?
Dr. Boros János: A szabadult elítéltek esetében az állami szervek segítsége mellett a civil szervezeteknek van nagy szerepük. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban ennek nagy kultúrája alakult ki, nyilván az eltérő történelmi fejlődés eredményeképpen. Az állam segítőkészségének határt szabnak az anyagi lehetőségek és a jogszabályok is. Ha a gazdaság jó állapotban van, akkor nagyobb a lehetőség arra, hogy a szabadult bűnelkövető munkát és szállást kapjon, ami az alapja a visszailleszkedésnek. Nálunk a Pártfogó Felügyelet az a szerv, amely a segítségen kívül még ellenőrző funkcióval is rendelkezik, amely szintén fontos a bűnmegelőzésben.
A visszaesést illetően a kutatások azt valószínűsítik – saját vizsgálatunk is ezt mutatta – hogy „feleződés” van, ami azt jelenti, hogy az első bűntetteseknek a fele, a második elkövetőknek is a fele és a harmadik elkövetőknek is a fele (és így tovább) lesz visszaeső. Ez azt a tendenciát jelzi, hogy a bűnelkövetőknek csak egy nagyon kis százaléka lesz „sokszoros” visszaeső, megrögzött bűnöző. Viszont, miután a statisztikákban kimutatott bűnözés csökken, kisebb lesz a bűnözés utánpótlása is, kevesebb lesz relatíve az első, második, harmadik alkalommal elítélt személy is. Vagyis nő azoknak az aránya, akik esetében lehetőség van a társadalmi rehabilitációra.
Köszönöm szépen Dr. Boros János professzor Úrnak, hogy válaszolt a kérdéseimre, amelyekkel bepillantást nyerhettünk a bűnözés pszichológiai hátterébe, és megérthettük, mennyi minden járul hozzá ahhoz, hogy valakiből bűnöző legyen.
Képek: Pinterest
Sziasztok! Filó Fanni Dzsenifer vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, és a Media Iuris egyik szerkesztője. Egy ideje komolyabban érdekel az írás, így nem volt nehéz döntés számomra, hogy jelentkezzek a Media Iurishoz, ahol egy szuper csapatban fejleszthetem írói képességeim, és oszthatok meg veletek hetente újabbnál újabb cikkeket. Az érdeklődési köröm nagyon széles, így minden bizonnyal olvashattok majd tőlem kulturális, történelmi, művészetekkel kapcsolatos, és különféle tudományos cikkeket is.
