Ezen cikkem főszereplője Ázsia szubkontinense, a világ immáron legnépesebb országa, India. Ma azonban nem a közismert Taj Mahallal, Mahatma Gandhival vagy a hinduizmussal szeretnék foglalkozni. Bár nagy a kísértés ezek felé a témák felé is, de a cikket India olyan félresikerült képei alkotják, amelyek garantáltan nem szerepelnek egyetlen utazási iroda utazásra csábító ajánlatában sem.
A jó rendőr bajuszt visel
Madhya Pradesh régiójának rendőrfőnöke úgy gondolta, hogy tekintélyt nem csak durva rendőrcsizma, szigorú tekintet vagy hordóhas kölcsönöz a rend és csend urainak, hanem a bajusz is. A bajusz nélküli emberek ugyanis nem tudnak rendet tartani, mondta ki egyértelműen a főnök, és már csak a bajuszrendelet elfogadtatása okozott némi fejtörést neki. Úgy döntött, hogy kényszer helyett a jutalmazást választja. Aki bajszos, az ezentúl többet keres, mint csupasz szájú kollégái. Arról már nincsenek információim, hogy szintén anyagi vonatkozásban van-e különbség például kiflibajusz és harcsabajusz között.
A tehénnek add át a helyed a buszon
A szent tehenek mindenhol megtalálhatók Indiában, ez eléggé ismert tény. Az autósok nem zavarhatják el a közutakról őket, akik még a dudálást sem szeretik. Bejárnak a boltokba, pihennek a játszótereken, éttermek teraszain. Ritkán, de részt vesznek a tömegközlekedésben is, mégpedig utasként. Jegyet nem vesznek, az úgyis van már a fülükben, a leszállásjelző gombot nem kell megnyomniuk, elég, ha odamennek az ajtóhoz, abból már ért mindent a sofőr. A buszokon a fejteret egyébként jól ki tudják használni az utasok, ugyanis tetőhöz felkötözött függőágy-szerű pokrócokban is elhelyezkedhetnek. A marhaszarv néha megböki őket, de ehhez már hozzá vannak szokva.
Patkányok temploma
Deshnoke településén található a híres Karni Mata templom. „Szegény, mint a templom egere” – szokás mifelénk mondani. Indiában ez így hangzik: „Gazdag, akár a templom patkánya”.
Patkánymércével mérve irigylésre méltó körülmények között él körülbelül huszonötezer szerencsés egyed. A hindu templom előtt gyakran a látogatók kígyózó sora vár beeresztésre, a hívők zarándokhelynek tekintik az épületet.
A szent állatok etetését, jólétük biztosítását hívő családok végzik. A látogatóknak módjuk van belekóstolni a patkányok eledelébe, persze csak „morzsapartin” vehetnek részt, az elsőbbség a szenteké. A legenda szerint 151 éves korában elhunyt Karni Mata követői biztosak benne, hogy patkány képében születnek majd újjá egyszer, aztán megint emberként, és így tovább.
Jaj annak a látogatónak, aki eltapos egy szentet! Ez esetben mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A gondnokok megvetetnek vele egy aranyból vagy ezüstből készült patkányt, amit lefényképezhet, de haza el nem vihet, a templomban kell hagynia azt. A bevételt a hitközség a szentek jólétének fenntartására fordítja. Az egy templomi négyzetméterre eső szentek száma igen jelentős, de a hófehér ritkaságszámba megy, az a szerencsés személy, aki albínó patkányt lát, rendre éles sikollyal nyugtázza a felfedezést.
Aki kiköpi, azt beköpik
2008-ban az egész ország közterületein megtiltották a testnedvek és egyéb belső származékok testből történő ürítését. A testből kijövő dolgokra utal a törvény, ezek szerint például vödörből nem tiltott, de azt az ottani jogászok biztosan jobban tudják. A székletürítők súlyos, a parkba vizelők közepes, a köpködők enyhébb szankciókra számíthatnak.
Azért még az enyhe büntetés is kihúz a zsebből néhány tízezresnek megfelelő rúpiát. Volt példa már közhasznú munkára, sőt elzárásra is. A köztéri kameráknál a szigorú asszonyságok jelenlétükkel nagyobb rendet biztosítanak, akik lakossági bejelentők információira is támaszkodhatnak.
A babadobálás hete
Ha létezik hungarikum, akkor bizonyosan „indikum” is, ez pedig nem más, mint a híres-hírhedt babadobálás. Hétszáz éve minden évben van egy hét India-szerte, amikor egyes hívő családok előszeretettel dobálják kisgyerekeiket, persze ha azok még nem érték el a kétéves kort. A dobálást a család egy papra bízza, a rokonság az elkapásban jeleskedik.
A pap felviszi a babát a templom tornyába, ideális esetben a kisgyerek 30-50 métert fog majd zuhanni a toronyból. A pap a szükséges hókuszpókusz után a gyereket alaposan megrázza – valószínűleg az ezzel járó bömbölés sem maradhat el, bár ez érthető. Ezalatt a rokonság lent, a templom előtt takarókkal, lepedőkkel felkészül az elkapásra. A pap a hajítást végrehajtja, és ha a szülők, hozzátartozók ott lent elég ügyesek, akkor a baba életben marad, majd megkezdődik az örömünnep. Ha az elkapók nem elég ügyesek, akkor a résztvevők szomorúan veszik tudomásul a Mindenható döntését.
Több száz évvel ezelőtt a szertartást még kizárólag beteg gyerekekkel végezték. Ki tudja, mekkora hatással volt a görögök Tajgetosza az indiai babadobálásra. Manapság valószínűleg lényegesen kevesebb a sikertelen földetérés. Az utóbbi évtizedekben a hatóság tiltja az efféle szertartásokat, de a hagyománytisztelet nem egyszer bontja meg a törvényt.
Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
