A tánc a művészet egy olyan ágazata, ahol a test fejezi ki érzelmeinket. Martha Graham szavaival élve „a tánc a lélek rejtett nyelve”, az életünkben nagyon fontos a belső egyensúly megtalálása, amely segít átlendülni a hétköznapok nehézségein. A versek és könyvek már évszázadok óta segítenek minket, hogy egy kicsit elrepüljünk egy másik világba, ugyanakkor a tánc utat nyit a tudattalan felé, oldja a lelki feszültséget, ellazít és energiát ad. A tánc lehetőséget nyújt a belső érzéseink kifejezésére, ugyanakkor a régi korok táncait tekintve észrevehetjük, hogy a tánc társadalmi valóságot szemléltet és több, az adott korra jellemző szokásra is utal.
Tánc a történelemben
Már egyes európai, afrikai vagy ázsiai barlangokban is feltűnik a tánc, ugyanis több embert táncolva ábrázolnak az ott található rajzok. Ezek közül a leghíresebb a táncoló varázsló, amely a francia Ariége megyében, a Trois Fréres barlangban található. Az őskorban élő embereknek még nem volt kifejlett nyelvük, a test mozgásával kommunikáltak. Elsődlegesen spirituális dimenziója volt a táncnak, hiszen különböző sorscsapások elűzésére például esőtánccal reagáltak vagy a bátorság erősítésére háborús-, illetve vadásztáncot használtak. Kr.e. 4000 környékén kezdett megjelenni a tánc technikája, amikor a férfiak vallásos táncokat kezdtek kifejleszteni, belecsempészve a páros tánc lépéseit vagy a forgást.
Az ókor időszakában lendületesebbé vált a tánc mind Egyiptomban, mind Görögországban. Az egyiptomi táncosokra jellemző a magasra emelt lábak, így dolgoztak testük egyensúlyban tartásán. A görögök előszeretettel használták a táncot, mint kommunikációs forrást a halandók és a halhatatlanok között, így például Dionüszosz isten tiszteletére tartott vallási szertartások keretén belül sokszor így fejezték ki érzéseiket.
A középkorban csak a legműveltebbek tudtak írni és olvasni, és mivel a táncot az „átlagemberek” használták, így ebből az időszakból kevés gyűjtemény létezik. Ráadásul a keresztény egyház gátlástalan tevékenységnek tekintette a tánc művészetét, meg is próbálta betiltani, így a vallásos táncok egyszerűen a kihalás szélén álltak. Majd a 15. századtól kezdve Olaszországban jelentek meg tanulmányok a táncról, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk Franciaországot sem, ahol a szabadidős táncok különböző stílusait találták ki. Megállapítható tehát, hogy a reneszánsz korában a fő cél a szórakoztatás volt, az érzelmek kifejezése és a boldogság fokozása.
A 18. században táncoltak gavotte-ot, menüett-et, majd a 19. században megjelent az Ausztriából és Németországból származó keringő is. Ebben a korszakban jelent meg a balett is, amely különösen népszerű volt Franciaországban és Olaszországban is. A klasszikus tánc e fajtája kommunikációs eszközzé vált a politikai rezsim alatt, hiszen minden finomsággal közvetített üzeneteket. A 19. század elején a társastáncosok is hírnevet szereztek maguknak, így különféle táncstílusokkal találkozhatunk ebben a korban, mint például a galopp, a polka, a mazurka.
A 20. században a balett folytatta útját, külön kiemelve az orosz baletteket, de ugyanakkor kezdtek megjelenni a maihoz hasonló táncok. Néhány koreográfus el akart szakadni a klasszikus táncoktól, így kaptak szerepet a modern táncok, amelyek a táncosok szabadságát helyezték előtérbe. A második világháború után pedig a kortárs tánc vált népszerűvé, amely a ritmusváltásra, valamint improvizációra alapszik. Ezekben a függetlenség és a kreativitás játszik fő szerepet.
Néptánc – a hagyományok szépsége
Egy olyan fajta művészeti ágat, mint a néptánc, érdemes őrizni, megismerni és továbbadni a fiatalabb generációknak. A néptánc nem csak egy táncról szól, hiszen magában foglalja a különböző népviseletet, a szokásokat és a népies motívumokat is. A hímzett, színes öltözékek, a többrétegű ruhák által úgy érezheti magát az ember, mintha egy időutazáson venne részt. Ehhez még hozzápárosul a népi hangszerek csodálatos hangja és a megszámlálhatatlan dalok sokasága, amelyek igazán kerekké teszik a néptánc hangulatát.
A magyarokat mindig is mulatós népnek titulálták, sok táncmulatságot tartottak a különböző falvakban és jellegzetes volt egy-egy mezőgazdasági munka után ilyen formában ünnepelni. A legkorábbi folklór táncoknak a 17. és 19. század közötti körtáncok minősülnek. A különböző tánctípusok apáról fiúra szálltak és gyakran a használt kiegészítőkről, kellékekről nevezték el őket, mint például a botoló, a karikázó vagy a legényes.
A 17. századra jellemző volt még a hajdútánc, amely eredetileg egy juhásztáncnak minősül, majd a huszár- és fegyvertáncok is nagy szerepet töltöttek be az emberek életében. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a híres csárdásról és verbunkosról sem, amelyek a század folyamán új dimenziókat nyitottak meg. A néptáncok fajtáit gyakran a földrajzi tájegységek szerint csoportosítjuk, mint például a Csallóköz, Kalotaszeg, Mezőség, ahol az ott élők sajátosságait csempészték bele. A magyar virtust szinte bárhol, bármelyik formájában felismerjük, hiszen a hangos kurjongatások, népdalok éneklése jellegzetes tánc közben. Ugyan a néptánc is jó fizikumot és lendületet igényel, sokkal többről szól ennél, hiszen egy élménydús életet tár fel előttünk, a sok fellépés által megismerkedhetünk más országok, tájegységek hagyományaival is.
Magyarországi német néptánc
Mintegy 300 éve részét képezi a magyarországi néptánckultúrának a magyarországi német néptánc. A magyarországi németség már körülbelül három évszázada él ebben az országban és elődeik Németország különböző vidékeiről, mint Hessenből, Pfalzból, Svábföldről, Bajorországból érkeztek. Természetesen ők hozták magukkal a kultúrájukat, szokásaikat, anyanyelvüket és táncaikat.
Fontos kiemelni, hogy a magyarországi német táncok nem olyanok, mint a magyarok, amelyekben táncok sorozata figyelhető meg és amelyek gyakran egy legényessel kezdődnek, majd bizonyos ismétlődő figurák következnek, aztán egy lassú, majd gyors csárdás. A német néptáncokban nincs ilyen, hiszen itt a táncokat négy fajtára oszthatjuk és az egyes típusokat a színpadon egymással összekötve adják elő.
Vannak olyan tánctípusok, mint a hétlépéses, a susztertánc, amelyek minden magyarországi német faluban fellelhetők, de vannak olyan táncok is, mint például a „Hulaner”, amely csak a déli régiókra jellemző. Aztán a Bácskában a marsok jellemzők, amelyeket az ott élő németek a magyaroktól vettek át és gyakran csizmában is táncolják ezeket. A magyarországi németek ápolják hagyományaikat, nem felejtik el identitásukat és származásukat, továbbadják szokásaikat az utókornak. Különböző programokat szerveznek, ahol a tánctudásukat is megcsillogtathatják, gondolok itt a svábbálokra, szüreti mulatságokra, a különböző rendezvényekre, ahol akár több tájegység tánccsoportja együtt táncol.
Falumban, Hőgyészen is működik egy német tánccsoport, amelyben immár 15 éve táncolok, és úgy gondolom, hogy a tánc által kifejezhetjük önmagunkat, ápoljuk hagyományainkat, nem felejtjük el identitásunkat és származásunkat, valamint egy pluszt adunk az utókornak is. Arra biztatok mindenkit, hogy ha teheti, legalább egyszer menjen el egy táncházba vagy akár egy táncpróbára, mert olyan impulzusokat kap ott, amelyeket semmi más nem pótolhat!
Sziasztok! Folkmann-Papp Petra vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász
szakos hallgatója, a 2023/24-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Szeretek elveszni az írás rejtelmeiben, hiszen ez egy olyan műfaj, amelyben az ember igazán kifejezheti önmagát és még másokon is segíthet.
Szívügyem a kisebbségvédelem, ezen belül is a magyarországi német nemzetiség helyzete, de szívesen készítek interjúkat is, amelyek során sok értékes embert ismerhetnek meg a Media Iuris olvasói.
