Annak a szerteágazó pernek, amelyet egy egyházi bíróság folytatott le 1633-ban az akkor megközelítőleg nyolcvan esztendős itáliai fizikus, Galileo Galilei (1564-1642) ellen, egyetlen magányos mondatba sűríthető a lényege, mely így szól: Galilei perében az elmélkedő individuum joga találkozott szembe egy olyan szervezet jogával, melynek azon szándéka, hogy az individuális gondolkodás normáit megszabhassa, (illetve ezt erőszakkal érvényesítse) igyekezett minden individuumot elnyomni, kiszorítani. Az ember ilyenkor ösztönösen a megvádolt személy pártjára áll, (oda, ahol képzelete szerint az igazság magányos bajnoka küzd az ellenreformátor egyház zord szellemi-fizikai zsarnokságával) vagyis a saját gondolatokhoz való jogot pártolja. Azonban elmulasztja azt az észrevételt, hogy Galilei csupán az egyik első „tünete” volt annak az új kornak, amely megteremtette az önálló, individuális embert. Az inkvizíciós törvényszék hozta ítéletet akkor értékelhetjük igazságosan, ha hozzávesszük az adott, konkrét történelmi szituációt, amikor is a világnézeti különbségek végletekig kiéleződtek a korabeli, háborútépte Európában.
A vádlott
A vádlott neve Galileo Galilei: neves professzor, aki felfedezi a Jupiter holdjait, majd védelmébe veszi a kopernikuszi tanokat, melyek szerint a Világmindenség középpontja a Nap, nem pedig a Föld, ahogyan a Szentírás állítja. Hírneve hatalmasra nő, Itália művelt köreiben szinte divattá válik. Egy bizonyos Maffeo Barberini nevezetű bíboros még dicsőítő költeményt is ír róla. Briliáns, de arrogáns, megalkuvásra képtelen jellem: 1613-ban nyílt levélben leírja a Szentírás és a természettudományok viszonyát egymáshoz, így azok ellentmondásait is. Veszélyes terepre merészkedik: nemsokára a Szent Inkvizíció (Officium Sanctum) főbiztosa előtt kell tisztáznia magát. Tanai egy részét formailag eretneknek, egy másikat hitbeli tévelygésnek minősítik, de különösebb baja nem esik. Felszólítják, hogy ezentúl nézeteit sem hirdetnie, sem védenie nem szabad. Galilei erre ígéretet tesz: innentől a biztonság kedvéért évtizedekre a földi fizika kutatására korlátozza magát. Támogatóját, Barberini bíborost közben pápává koronázzák: pozíciója biztosnak látszik, elvégre az egyház fejének kegyét élvezi. 1630-ban egyházi engedélyért folyamodik, hogy legújabb könyvének a Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról című munkának kiadatásához engedélyt szerezzen. A cenzorok akadékoskodnak, így a mű kétéves késéssel és némi módosítással jelenik meg.
A pertárgy
A pertárgy a Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról c. mű. (Dialogo: sopra i due massimi sistemi del mondo tolemaico, e copernicano). A megjelenése előtt Galilei barátja őszinte és csodálója, VIII. Orbán pápa arra kérte a tudóst, hogy ne foglaljon egyértelműen állást az általa vallott heliocentrikus elmélet mellett: korlátozza magát lehetőleg a pro és kontra érvelésre és írja le a pápa ezügyben vallott nézeteit is. Galilei a kérésnek eleget tett (mit is tehetett volna): a könyv három velencei beszélgetését rögzíti párbeszédes formában, mégpedig Salviati, Sagredo és Simplicio (Együgyű, Egyszerű) társalog arról, hogy mi tartja össze a világot. Sagredo az értelmes laikus szerepét ölti magára, aki naiv kérdéseivel rendszerint a kérdés magvára tapint; Salviati (Galilei alteregója) a galileánus-kopernikuszi fizikát és kozmológiát képviseli; Simplicio szájába pedig azt adta, amit a pápa akart Galileivel mindenáron leíratni: az arisztotelészi-ptolemaioszi geocentrikus kozmológiát és fizikát. Ez utóbbi rendszerint alulmarad a csillagokról, kövekről és minden másról folytatott vitákban, gyakran keveredik önellentmondásba, az olvasóban ezáltal egy kedves, de szánalmas bolond benyomását kelti. Salviati ezáltal alaposan megleckézteti Simpliciót: fontos azonban megemlíteni, hogy a könyv végén a karakterek összebékülnek és megállapodnak abban, hogy úgyse lehet soha teljes bizonyossággal megállapítani, hogy mi valós és mi nem, tehát ilyetén formán minden elmélet jogos.
A per oka
A per oka amellett, hogy Orbán pápa személyes sértésnek vette Simplicio karakterét, nem volt más, mint az európai politika. A Harmincéves Háború közepén a pápa hatalma meggyengült, mind szövetségesei, mint alárendeltjei elfordultak tőle valamelyest, tudta, hogy ha hagyja az önálló véleményt megfogalmazó (tehát eretnek) Galileit szabadon randalírozni és tanait terjeszteni, az akár bukásához is vezethet. Galileit tehát perbe kellett vonni és el kellett ítélni. Ez úgy tűnt a legegyszerűbbnek, ha a dolgot a Dialogónál fogják meg.
A per
A per 1632-ben vette kezdetét, (az eljárás egyébként akkori viszonyok között is rendkívül gyorsan, egy év alatt lezajlott) amikor a bíróság bizottságot állított fel a tudós ügyének kivizsgálására. Ezen testület megállapította, hogy a kopernikuszi világkép nem puszta hipotézisként jelenik meg a műben, tehát Galilei megszegte korábbi ígéretét. A bizottság ezután átadta az ügyet az inkvizíciónak. A bíráknak – tíz bíborosnak – elvben könnyű dolga volt: Galilei nem láthatott egyetlen periratot sem, nem volt védője, a pert titkosan, a nyilvánosság kizárásával tartották, illetve az idős vádlott feje fölött Damoklész kardjaként függött az inkvizíció kedvenc kérdezési stílusa, a kínvallatás. A bírók (és mögöttük uruk, a pápa) azonban nem akarták Galilei vérét: egyrészt Orbán pápa, ha viszonyuk el is hidegült, nem tekintett teljesen ellenségesen egykori barátjára, másrészt, ha elítélik az öreg tudóst, azzal kényelmetlen helyzetbe hozták volna saját cenzúra hivatalukat, amiért hagyták megjelenni a kérdéses könyvet.
Galilei együttműködő volt. Elismerte, hogy könyve helyenként azt a látszatot keltheti, mintha ő is osztozna Kopernikusz nézeteiben és felajánlotta, hogy megírja műve folytatását, amiben elvarr minden szálat. Azt állította, hogy azt hitte, a kopernikuszi tanok taglalása még megengedett számára és hogy szilárdan hisz a ptolemaioszi (tehát az egyház által favorizált) világképben, tehát nyíltan megtagadta saját korábbi tanait, a kopernikuszi világképet. A bírák azonban szkeptikusak voltak Galilei vallomásával szemben: szerintük igaznak vélt egy Szentírással ellenkező tanítást, és a bíróság előtti színlelésével csak a bőrét igyekszik menteni.
Az ítélet
Az ítélet értelmében Galilei mind eddig megjelent, mint a jövőben megjelenő könyveit betiltották, megeskették, hogy soha többé nem vallja a heliocentrikus világképet, őt magát pedig börtönbüntetésre ítélték, melyet később (a pápa sugallatára) házi őrizetre változtattak.
Fontos azonban megemlíteni, hogy Galileit nem börtönözték be, nem átkozták ki és még a Medici Akadémiából sem zárták ki. Hamarosan hazatérhetett, ahol élete utolsó kilenc évét töltötte házi őrizetben. Könyvmegjelentetési tilalmát nem tartották be: 1636-ban megjelenhetett fő műve, a Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze, amely az újkori filozófia fundamentumává vált. Nem sokkal ezután az agg tudós megvakult. Az egyházzal és minden haragosával megbékélve hunyt el 1642-ben természetes halállal. 1741-ben formálisan is rehhabilitálták, később pedig valamennyi művét kiadták.
Galileinek, jóllehet vélekedése helyes volt, végső soron sohasem volt a kezében szilárd bizonyíték, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva, így tehát a per során nem a tiszta természettudományos igazság, hanem csupán a saját álláspontjából érvelt. VIII. Orbán és egyháza pedig végső soron nem a kereszténység, hanem csupán saját nevében ellenérvelt. Az emberek azon mélyen emberi hajlama, hogy mindennél fontosabbnak és okosabbnak, valamint korától függetlennek higgye magát az a tulajdonság, amely a vitázó filozófust és ellenfeleit egymáshoz láncolja. Ezért is tanulságos a maga történetén túl a Galilei-per.
Források: 1, 2, Alexander Demandt: A történelem nagy perei, Holnap kiadó, 1993. Fordította Bor Ambrus
