„Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad, társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulhatnak” – mondja ki az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata. De ahogy a maga korában, úgy előtte sem feltétlenül érvényesült ez az állítás. Itt nem kell rögtön a cím alapján a rabszolgákra gondolni, hanem egészen egyszerűen elég a nőket példának venni abban az időben és sajnos néhány országban még napjainkban is. Tehát bármily’ szép is ez a mondat, régen sem, annál régebben sem és néhol még ma sem látható a gyakorlatban kellőképp.
A római jog az a tantárgy, amivel minden leendő joghallgatót rémisztgetnek a laikusok és a már egyetemen tanulók egyaránt. Viszont én most pár cikkben szeretném bemutatni, hogy ez a tárgy nem tartozik a legunalmasabbak közé, sőt, rengeteg nagyon érdekes dologgal találkozhat az órák során a hallgató. Ilyen például többek között a rabszolgaság intézménye, aminek egy részét szeretném most pár sorban ismertetni. Ez a rész pedig nem lenne más, mint az, hogy hogyan is válhatott valaki annak idején szabad emberből rabszolgává.
A rabszolga jogi helyzetéről általában
Az ókori Rómában a rabszolgák nem embernek, hanem dolognak minősültek a társadalmon belül. Teljes mértékben jogképtelenek voltak, nem lehettek jogalanyok, a magánjog tárgyát képezték. Tévhit azonban, hogy a történelem során végig azt tehettek velük gazdáik, amit csak akartak, ugyanis a kezdeti személytelen és kegyetlen bánásmód után egyre több felkelés történt, aminek következtében változásokra volt szükség. Ezért egy idő után bevezetésre került az is, hogy a rabszolga ügyeit bíróság elé viheti, nem az ura bíráskodik felette és dönt sorsáról és adott esetben büntetéséről. Emellett bűncselekménnyé vált a rabszolga megölése és kegyetlen bántalmazása is. Ura engedélyével pedig házasodhatott is, bár ez a fajta házasság egészen más jogi következményekkel járt, mint a szabad státuszú emberek között megkötött házasság. Ezzel nem azt szerettem volna kifejezni, hogy rabszolgának lenni nem is volt olyan rossz dolog, csupán rávilágítani arra, hogy nem feltétlen úgy kell elképzelni ezt az intézményt, ahogy egyes filmekben megfigyelhetjük a korbáccsal a kezében hadonászó és öldöklő, vérengző gazdákat és velük szemben a kiéheztetett, megkínzott embereket. De újra kiemelném, hogy most az ókori Rómáról van szó, ami nem összetévesztendő mondjuk az amerikai helyzettel a XVIII. században. Ezeket a jellemzőket pedig a teljesség igénye nélkül soroltam fel, csak hogy némileg bepillantást nyerhessen mindenki a háttérbe. Na de most nézzük is meg, hogyan válhatott valaki szabad emberből rabszolgává.
Születéssel
Ez az eset gondolom senkinek nem okozott meglepetést, viszont ez sem biztosan úgy működött, ahogyan azt most sokan elképzelnénk. Ugyanis az, hogy valaki rabszolgának szülessen, nem az apa személyétől és státuszától függött, hanem egyedül az anyáétól. Tehát elég volt a nőnek rabszolgának lennie és a gyermek is automatikusan azzá vált, hiába volt az apja szabad. Annyi engedmény viszont akkoriban is fennállt, hogyha a terhesség alatt az anya legalább csak egy napig is szabad volt (amit majd egy másik cikkben részletezek, hogy az hogy volt lehetséges), a gyermek már szabadként kezdhette meg életét.
Fogságba ejtéssel
Ez már egy fokkal érdekesebb eset. Ugyanis itt arról volt szó, hogy ha egy foglyot a római állam megszerzett magának, azt zsákmánynak tekintette és automatikusan az állam tulajdonát képezte az adott személy, függetlenül attól, hogy előtte milyen státuszú volt és ki ejtette fogságba. Ezután az állam többféleképpen rendelkezhetett vele kapcsolatban: megtarthatta és dolgoztathatta őt bizonyos munkákban, eladhatta vagy pedig katonái között szétoszthatta. Mindeközben viszont ugyanez vonatkozott a római polgárokra is, ugyanis, ha egy római személy más országban fogságba esett, őt is rabszolgának nyilvánították egészen addig, amíg ki nem szabadult, mert utána rögtön visszanyerte szabadságát saját országában. Azokkal szemben pedig, akik hadifogságban haltak meg, azt alkalmazták, hogy úgy tekintettek rájuk, mintha szabadként haltak volna meg. Ez az utánuk maradottak miatt és azok öröklése végett volt igazán fontos.
Büntetésként
Akkoriban sokféle bűncselekménnyel érhették el azt az emberek, hogy szabad létüktől megfosszák őket. A legegyszerűbb példák erre azok voltak, amikor valaki katonaszökevény, fizetésképtelen adós vagy pedig tetten ért tolvaj volt vagy megtagadta a katonai szolgálatot. Ezeket az embereket általában rabszolgává válásuk után el is adták külföldön.
Voltak olyan csalók is abban az időben, akik rabszolgának adták ki magukat, s így eladatták saját személyüket, majd egy szabadságperben követelték vissza státuszukat és a vételáron osztoztak az eladójukkal. Ezek a személyek általában nem nyerték vissza szabadságukat és rabszolgaként kellett élniük tovább.
Azok a nők is könnyedén rabszolgává válhattak, akik házasságot kötöttek egy ilyen státuszú férfival, és annak gazdája hiába szólította fel őket az életközösség abbahagyására háromszor is. Ilyenkor az adott nő is férje gazdájának rabszolgájává vált.
Bírói ítélettel is válhatott valaki emberből dologgá mindazok mellett, hogy vagyona is az államra szállt át. Na de milyen ítélet kellett az e fajta következményhez? Halálos vagy életfogytiglani kényszermunkára ítélés, vagy pedig annak szörnyű büntetése végett, amikor is valakinek állatviadalon kellett részt vennie.
Végezetül pedig rabszolgává válhatott az is, akit már egyszer ura felszabadított, viszont később mégis úgy ítélte meg, hogy az adott személy hálátlan, így a magisztrátus segítségével vissza tudta vonni a felszabadítást és újra a rabszolgájává tehette az illetőt.
Mindezek alapján tehát tisztán látszik, hogy annak idején nem volt egy bonyolult dolog elveszíteni valakinek személyes szabadságát és rabszolgasorba kerülni. Egyes esetekben nagyon is érthető volt ez a büntetési forma, viszont mielőtt féleértés esnék, egyáltalán nem volt humánus és semmiképp nem támogatom még a gondolatát sem annak, ahogyan ez az intézmény annak idején aktívan működött és létezett. Hiszen sokszor a fizetésképtelen adós sem saját hibájából mulasztotta el a törlesztést, vagy pedig a tetten ért tolvaj sem feltétlenül a nagyobb vagyonért lopott, hanem hogy mondjuk ételt tudjon adni a családjának. Emellett természetesen a gyermekek sem tehettek arról, milyen státuszú anyáktól születnek, hiszen mindenkit meg kellett volna illetnie annak, hogy tiszta lappal induljon el az életben. Továbbá persze a szerelem útjába álló gazda sem a legemberségesebb dolog, amit el tudunk képzelni. Viszont most a nagy védelem mellett pedig kijelenthetem, hogy azért a csalók egy kicsit megérdemelték ezt a státuszt maguknak. De a viccet és a személyes véleményt félretéve bátran mondom azt, hogy örüljünk, hogy a mi tetteinknek (akár a puszta születésünknek vagy házasságunknak) manapság már nincsenek ilyen következményei és egy viszonylag szabad világban élhetünk. Sok helyen sajnos maga a jog is megengedi viszont azt, hogy egyes emberek uralkodjanak mások fölött, sok helyen ehhez pedig nem kell a törvény engedélye. Azt gondolom, hogy ez ellen sosem árt tenni és tenni még többet, hogy egy nap elérhessünk egy olyan helyet itt a Földön, ahol valóban mindenki egyenlő, mindegy mit tett, mi a neme, színe, vallása, munkája, gondolkodása, kedvenc tévéműsora stb. Ismerjük meg kellően a múltat (amihez elkezdtem adagolni a segítséget), hogy javíthassunk a jövőn és a legfontosabb dolgon magán, a jelenen.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, Benedek Ferenc, Pókecz Kovács Attila- Római magánjog
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
