Mauritánia, hivatalosan Mauritániai Iszlám Köztársaság egy állam Északnyugat-Afrikában, ahol a nagy testsúly a pénzügyi jólét jele. Éppen ezért az országban a legtöbb kislányra az a sors vár, hogy mértéktelen mennyiségű ételt és italt fogyasszanak el naponta, hogy mire elérik a felnőttkort, kívánatos menyasszonyjelöltekké váljanak. Egy hatéves kislánynak naponta akár 20 liter tejet és két kilónyi kölest kell elfogyasztania ahhoz, hogy az elvárt testsúlyt elérjék. Kétségtelen, hogy a kényszeretetés kimeríti az erőszak fogalmát és rendkívül kegyetlen is, az anyák mégis ragaszkodnak hozzá, hogy lányaikat minél durvábban felhizlalják, mielőtt kiházasítják őket.
Az úgynevezett leblouh hagyomány
A lányok kényszeretetését szorgalmazó hagyomány immár ezer éve tartja magát és teszi tönkre kislányok s nők százezreinek életét fizikailag és lelkileg egyaránt. A helyiek úgy vélik, hogy minél nagyobb a feleség, annál nagyobb a helye a férj szívében és annál jobban szereti őt. Szakértők szerint a kényszeretetés hagyománya a gyarmatosítás előtt alakult ki. Ebben az időszakban minél tehetősebb volt a ház ura, a feleségének otthon annál kevesebb dolga akadt, így nem is csinált mást otthon, mint evett, henyélt és pihent. Ennek köszönhetően persze a kilók is egyre csak szaladtak fel az asszonyokra, ami folytán az elhízott feleség a pompa, gazdagság szimbólumává vált, míg a vékony nők általában a szegénység, betegségek jelképévé léptek elő. Ahogy a helyiek fogalmaznak: A nő puha ágy kell, hogy legyen férje számára.
Hizlalófarmok
Bár nagyon sokszor a lányok hízlalását anyák és nagymamák végzik otthonaikban, annak érdekében, hogy a lányok kényszeretetése minél sikeresebb legyen hizlalófarmokat hoztak létre, ahol idősebb nők hivatásszerűen foglalkoznak a fiatal lányok kényszer etetésével. Egy helyi nő, aki kiváltságként éli meg azt, hogy ez a „munkája”, a következőképp nyilatkozott a témával kapcsolatban:
„Ez a saját érdekükben történik… Hogy fognak férjet találni ezek a szegény lányok, ha csontosak és visszataszítóak?”
Egy nap alatt a gyerekek háromszor esnek át a kényszeretetésen, az evésszünetekben pedig alig mozoghatnak. A kislányokat öt éves koruktól küldik ezekre a kínzófarmokra. Az etetőasszonyok botokkal masszírozzák a lányok combját, amely következtében a kislányok emésztése felgyorsul. Ez talán a legkellemesebb része a procedúrának, ugyanis az etetőnők rendkívül szigorúak, ha a kislányok nem esznek, megverik őket, eltörik az ujjukat vagy akár a saját hányásukat is megetetik velük. A zayara technika szerint például a lányok lábujját két bot közé szorítják és összecsípik, ha tiltakoznak vagy túlságosan lassan esznek. Akkor is kínozzák őket, ha rosszul viselkednek, elszigetelik őket a társaiktól, elmondják nekik, hogy a vékony nők alsóbbrendűek, a nő feladata pedig az, hogy gyereket szüljön a férjének. Az a nő, aki olyan lányt tud produkálni, akin hízási csíkok vannak, plusz fizetséget kap a kialkudott béren kívül.
A diéta
Az anyjuk vagy a kényszerítő által etetett lányokat akár napi 16.000 kalória elfogyasztására is kötelezhetik. Ez nagyjából egy felnőtt férfi bodybuilder napi beviteli szükségletének négyszerese, miközben egy négyéves számára az ekkor ajánlott kalóriamennyiség mindössze 1400 kalória. A hizlaló diéta alapja az édesített, zsíros tevetej, amiből naponta több litert kell meginniuk a lányoknak, kiegészítve egy óriás adag kásával és kuszkusszal annak érdekében, hogy elegendő szénhidrátot és zsírt vigyenek be a szervezetükbe. Ezek mellett a lányokat még olivába áztatott kenyérrel és tehéntejjel is szokták hizlalni.
A reggeli több liter tej és kása önmagában mintegy 3000 kalóriányi energiát jelent, amit a lányok 2-3 órás szenvedéssel próbálnak magukba tömni. Előfordul, hogy egy tömlő segítségével töltik a lányok szájába a folyékony kalóriát. Sahar Zand riporter saját bőrén tapasztalta meg a kegyetlen hagyományt, ugyanis maga is kipróbálta a diétát, azonban a nap második étkezése után feladta, olyan rosszul lett.
Jogi következmények?!
Bár a kényszeretetés kegyetlen tradíciója ma leginkább már csak az elhagyatottabb, nomád településeken van érvényben, és bár kétségkívül kimeríti a gyermekbántalmazás/bántalmazás fogalmát, semmilyen konkrét jogszabály nem tiltja az eljárást. A helyi kormány is csak a 2000-es években kezdett el foglalkozni a hagyománnyal, viszont elsősorban ekkor sem emberi jogi vetület miatt, hanem azért, mert a túlsúlyos nők rengeteg egészségügyi és gazdasági problémát jelentettek, s jelentenek a mai napig is az ország számára.
Bár a 2000-es évek elején a kormány betiltotta kényszeretetést, egy sajnálatos puccs következtében újra egy konzervatív kormányfő került az ország élére, aki úgy tűnik, egyre inkább visszafelé hajtja az idő kerekét. A militáns vezetés azt akarja, hogy a nők térjenek vissza hagyományos szerepeikhez, főzzenek, maradjanak otthon, szüljenek gyerekeket és tegyék boldoggá férjeiket bármi áron. Egy helyi egyenjogúsági szervezet tagja, Aminetou Mint Ely így fogalmazott:
„Visszafelé haladtunk. Korábban volt egy Nőügyi Minisztériumunk, és elértük, hogy a parlamenti kvótánk elérje a képviselői helyek 20%-át. Voltak női diplomatáink és kormányzóink. A hadsereg most évtizedekkel vetett vissza mindent, visszaküldve minket a hagyományos szerepeinkhez.”
A katonai vezetőség erőteljesen szorgalmazza a nők hagyományos szerepekbe való visszakényszerítését, a 2003-ban megkezdett programoknak, többek között annak köszönhetően, hogy megkezdődött az oktatás a gyermekek jogairól és a testi egészségről, egyre inkább nő az igény a helyi nőkben arra, hogy szakítsanak az egészségkárosító gyakorlattal. Amellett, hogy a kényszeretetés hagyománya rendkívül embertelen és szembe megy szinte az összes létező emberi joggal, fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy rendkívül eltérőek a szépségideálok az egyes kultúrákban. Éppen ezért is nem az a fontos, hogy megfelelj akár a társadalmi, akár a családod által elképzelt elvárásoknak, hanem az, hogy egészségesen és boldogan éld az életed! Amennyiben pedig bárkinek is meg szeretnél felelni, az az egyetlen ember csak te saját magad legyél, csakis magadnak tartozol elszámolni, és végtére is az embernek egyedül ezer százalékosan mindig csak saját maga lesz ott, ezért nem is érdemes saját magunk alatt vágni a fát!
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok!
Kovács Patrícia vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karának harmadéves joghallgatója. A Media Iuris szerkesztőségéhez 2022. kora őszén csatlakoztam. Az olvasás szeretetének és izgalmainak rejtelmeibe már egészen fiatalkoromban bevezetett édesanyukám, ami a mai napig változatlan maradt, de az íráshoz is elkezdtem kötődni az utóbbi időszakban. Sokáig fontolgattam, hogy csatlakozzak-e a csapathoz, de végül a kíváncsiságom, hogy milyen is lennék az újságírásban, illetve az életeben lévő ösztönző emberek győztek, hogy tegyek így. Hálás vagyok érte, hogy egy ilyen csodás közösséghez tartozhatok, és lehetőséget kaptam arra, hogy a nagy világ elé tárjam gondolataimat, véleményemet.
