A Mount Everest, vagy más néven Csomolungma, 8848 méteres magasságával minden hegymászó álma, de kétségtelenül ez a föld egyik legveszélyesebb kihívása és a leghalálosabb hegye. Ez bolygónk legmagasabb helye és leghíresebb hegycsúcsa, amelyet sok hegymászó próbált már meghódítani.
Mit is nevezünk halálzónának?
A hegymászásban halálzónának hívják azt a magassági tartományt, ahol a levegő olyan ritka, hogy az ott található oxigénmennyiség nem elegendő az emberi élet fenntartásához. Itt ugyanis az oxigén csupán harmada a tengerszintnek, ezt szinte képtelen tolerálni az emberi szervezet. Ezt a magassági zónát egyesek 8000 méteres, mások már alacsonyabb magasságtól számítják.
A halálzóna lényege, hogy nem lehet hozzá akklimatizálódni, vagyis nem lehet hozzászoktatni a szervezetünket az ebben a magasságban való tartós életben maradáshoz. A testünk itt gyorsabban éli fel a tartalékait, mint ahogy azt pótolni tudnánk természetes úton. Mesterséges, palackos oxigénbevitel nélkül hosszan tartó tartózkodás előbb a szervezetünk működésének folyamatos leállásához, majd eszméletvesztéshez, végül halálhoz vezet.
A hegyi betegség tünetei
A hegyi betegség, más néven magassági betegség a tengerszint feletti magasság növekedésével és az ezzel együtt járó légköri nyomáscsökkenéssel arányosan csökkenő oxigén- és szén-dioxid-koncentráció következményeként kialakuló betegség. Az emberi szervezet 2000 méter magasságig általában minden gond nélkül alkalmazkodik, efelett azonban már egyéni érzékenység szerint különböző tünetekkel számolhatunk: fejfájás, nehézlégzés, szédülés, fáradtság, mozgászavar, fulladás, hányinger, végtagödéma, köhögés, agyödéma, tüdőödéma.
Mit tehetünk a betegség megelőzése érdekében?
A hegymászóknak a magassági akklimatizáció során megfelelő időt kell hagyniuk az egyre csökkenő légköri oxigénszinthez való alkalmazkodáshoz. Ezzel nagy valószínűséggel elkerülhető a magassági betegség kialakulása. Néhány napig egy alaptáborban kell maradni, általános szabály, hogy nem szabad egyszerre 300 méternél magasabbra menni, és az első napon még az alacsonyabb helyen kell aludni, tehát a csúcsot csak szakaszosan lehet megközelíteni.
Egy serpa élete
A „serpa” egy olyan szó, amely a Himalája hegyvidékén élő tibeti népcsoport tagjait jelöli. A serpák híresek hegymászóként és nagy segítséget nyújtanak a hegymászó expedíciókban. Rendkívül tapasztaltak a hegyi környezetben és képesek extrém magasságokban is hatékonyan mozogni. A serpák segítenek a felszerelés szállításában, az útvonal kijelölésében, a táborok építésében és más támogató feladatokban, emellett fontos szerepet töltenek be a hegymászók biztonságának és jólétének fenntartásában is.
A serpák a Himalája hegyvidékén nőnek fel, amely magába foglalja a magas tengerszint feletti magasságot is. Ennek eredményeként fizikailag alkalmassá válnak a magaslatokban való tartózkodásra. A testük alkalmazkodott az alacsony oxigéntartalomhoz és az extrém időjárási körülményekhez, ami előnyt jelent a hegyen történő mozgás során. A hegyi kultúra mélyen gyökerezik a serpák közösségében, az elődeiktől tanulják a hegymászás művészetét, technikáit és túlélési stratégiáit. Az idősebb generációk tapasztalatait és tudását átadják a fiatalabbaknak, akik szintén részt vesznek a hegyi tevékenységekben. Korán kezdik a hegyekkel való ismerkedést és segítőként dolgoznak a hegyi expedícióknál, így gyakorlati tapasztalatot szereznek a hegymászásban.
Mount Everest megmászásának menete
Az Everestre számos út vezet, a két legnépszerűbb az északi és a déli normál út. Az északi normál utat, Tibet felől tartják nehezebbnek. Az alaptábora ugyan sokkal könnyebben megközelíthető, viszont az alaptáborból egy meglehetősen hosszú gyaloglással érhető el a hegylába, ahol éppen emiatt egy előretolt alaptábort is létesítenek a szezonban. A magashegyi táborlánc innen kezdődik. A mászóút az előretolt alaptábor után az Északi-nyeregbe vezet, itt található az 1-es tábor. Felfelé haladva a 3-as tábor felett elérjük az Északkeleti-gerincet, ahol az útvonal három legnehezebb kulcshelye állja utunkat: Az Első, Második és Harmadik lépcső. Ezek sziklafelszökések, melyeken bizony mászni kell. Ennek megkönnyítésére fix kötelek erdeje szolgál, persze nehezen kivehető, melyik a friss.
A Második lépcső a legnehezebb, 8610 méter magasságban egy 40 méteres felszökés. A kínaiak 1975-ben egy alumínium létrát helyeztek itt el, ami jelentősen megkönnyíti a feljutást. További hasonló eszközök telepítését tervezik, ami meggyorsítaná a három lépcső áteresztő sebességét. A déli normál út alaptáborát a Khumbu-völgyön keresztül, gyalogosan lehet megközelíteni, kb. egy hét alatt. A völgyben autóval járható út nincs. Sir Edmund Percival Hillary és Tendzing Norgaj volt az első, akik megmászták a Mount Everestet 1953. május 29-én.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Pohl Petra vagyok, a PTE ÁJK harmadéves jogász hallgatója. Már gimnáziumban elkezdett
foglalkoztatni az írás gondolata, a Media Iuris csapatának tagjaként lehetőségem nyílt a gyakorlatban is
kipróbálni magam. Úgy gondolom, széles érdeklődési körrel rendelkezem, ezért igyekszem minél
változatosabb cikkekkel jelentkezni.
