Az agykutatás története hosszú és izgalmas utat járt be a történelem során, melynek eredményeként felfedeztük az emberi agy elképesztő bonyolultságát és működésének titkait. Az agy az emberi lét központi szerve, megértése kritikus jelentőségű a pszichiátriai és pszichológiai betegségek megértéséhez és kezeléséhez.
Személy szerint lenyűgözőnek tartom az emberi agyat és annak működését, s különféle rejtélyes megbetegedéseit, elváltozásait, védelmi mechanizmusait. Ezért választottam az esszém témájaként a disszociatív zavart, azon belül is a disszociatív identitászavart.
Írásomban ismertetem a disszociatív zavarok főbb típusait, kutatásunk történetét, főbb tüneteit, kiváltó okait, kezelését, valamint részletesen vizsgálom a többszörös személyiségzavar rabul ejtő jelenségét.
Disszociatív zavarok
A disszociatív zavarok az emlékezet olyan zavarai, melyek a valóságtól való menekülés akaratlan és sokszor ártalmas útjait választják. Maga a disszociáció egy énvédő mechanizmus, mely során bizonyos emlékek – főként a traumák emlékei – leválnak a tudat többi részétől, mindazonáltal nem válnak tudattalanná, hanem „paralell tudatosak”. Ez lehet rövid ideig fennálló, például egy trauma után, mely magától oldódik; de hosszú távon is jelen lehet, így a tartós zavar mind a fizikai, mind a mentális egészséget rombolja.
A disszociáció olyan jelenség, mely egy olyan skála mentén helyezhető el, melynek egyik kezdőpontja az átlagos humán tapasztalat („hétköznapi” disszociáció), másik végpontján a disszociatív identitászavar (DID) található. Európában nagyon ritkának tartják, az USA-ban előfordulását 2,5%-ra teszik. A betegek között több a nő. Vitatott, hogy Európában aluldiagnosztizált vagy az Egyesült Államokban kórismézik túl gyakran. A többségnél átlagosan 10 éves kor előtt alakul ki a multiplex zavar, hiszen ilyen korban még nem teljesen tiszták a személyiségjegyek, így ekkor még könnyen változhatnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy idősebbeknél nem fejlődhet ki.
A hétköznapi disszociáció egy olyan jelenség, amelynek során az egyén elveszíti a kapcsolatot a jelenbéli élményeivel, és/vagy elveszíti az öntudatát, úgy érzi, mintha kívülről figyelné önmagát vagy saját élményeit. Ez egy olyan állapot, amikor az ember úgy érezheti, mintha nem lenne valójában jelen a saját testében vagy érzékelné önmagát egyfajta távoli nézőpontból (pl: naplóírás, álmélkodás, autóvezetés közben).
Ez sokféle okból előfordulhat, például stressz, túlterheltség, traumás élmények, alváshiány vagy akár mély gondolkodás vagy meditáció közben is. Az emberek gyakran átélhetik ezt a jelenséget anélkül, hogy túlságosan aggódnának vagy komolyan érintené őket, mivel ez átmeneti vagy alkalmi állapot lehet. Azonban, ha valaki gyakran vagy hosszabb ideig éli meg a disszociációt, vagy ha ez problémákat okoz az életében, akkor érdemes szakember segítségét kérni, mivel ez lehet egy pszichológiai zavar tünete.
A disszociatív zavar tünetei
A betegség tünetei közé sorolható a memóriazavar, memóriavesztés, szorongás, depresszió, öngyilkossági késztetés, önazonosság elvesztése, emiatti kapcsolati zavarok. Ez nem taxatív felsorolás, esetről esetre változhatnak a tünetek és ezek intenzitása.
A disszociatív zavar típusai
A disszociatív zavarnak 3 fő típusa ismert: disszociatív elkóborlás, disszociatív amnézia és a disszociatív identitás vagy többszörös személyiség.
A disszociatív amnéziában szenvedő személynek vannak olyan periódusai, amikor nem emlékszik egy időintervallumra, megtörtént eseményekre, illetve bizonyos információkra önmagát illetően. Ezek az információk általában a traumával és a trauma által kiváltott, nagymértékű stresszel állnak összefüggésben, mely során a beteg megfeledkezhet már megtanult képességekről. Az így jelentkező memóriazavarok sokkal súlyosabbak a hétköznapi feledékenységnél, és nem magyarázhatók szerhasználattal (gyógyszer vagy drog mellékhatásaként) vagy az agy működését zavaró szervi problémával. Emiatt megesik, hogy a beteg nem tudja, hogyan került arra a helyre, ahol tartózkodik, hiszen zavart állapotában utazott oda. Ez az állapot időben változik, akár percekig, órákig vagy napokig is eltarthat. A tünetek klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, munkahelyi vagy más fontos funkciók romlását okozzák.
A disszociatív elkóborlásban szenvedő személy bizonytalan az identitásával kapcsolatban, vagy részlegesen/teljesen új identitást vesz fel. Ez gyakran váratlan elutazással jár otthonról vagy a megszokott munkakörnyezetből, a múltra való visszaemlékezés képtelenségével.
A zavar nem kizárólag disszociatív identitászavar lefolyása során fordul elő és nem tulajdonítható pszichoaktív szer (pl. visszaélésre alkalmas szer, gyógyszer) közvetlen élettani hatásának vagy általános egészségi állapotnak, mint például a temporalis epilepsia. Fontos megjegyezni, hogy nem minden epilepsziás roham jár öntudatvesztéssel, és az epilepsziát diagnosztizálni és kezelni kell az egyéni tünetek és klinikai vizsgálatok alapján. Ha valaki epilepsziás rohamokra gyanakszik vagy ilyen tüneteket tapasztal, fontos, hogy keresse fel egy orvost, aki megfelelő diagnózist és kezelést javasolhat. A megfelelő terápia segíthet a rohamok kontrollálásában és az öntudatvesztés elkerülésében.
A disszociatív identitás hatásaként egy személyben két vagy több különböző személyiség/ személyiségállapot létezik, mindegyik önálló, saját és viszonylag tartós észlelési, viszonyulási és gondolkodási rendszerrel bír, mind önmaga, mind a külvilág viszonyában.
E személyek közül legalább kettő váltakozva irányítja, meghatározza a személy magatartását. Tünetei igen változatosak, a betegek poliszimptómásak. Szomatikus tünetek (pl. fejfájás), insomnia, szorongásos tünetek, affektív zavarok (depresszió, hangulatingadozások), konverziós jelenségek, szuicid kísérletek, derealizációs, deperszonizalizációs élmények, az időélmény torzulása, percepciós zavarok: akusztikus (saját fejben hallható hangok) és vizuális pszeudóhallucinációk. Alapvető diagnosztikai kritérium a memóriazavar, illetve az amnézia. A disszociáció az adott helyzetben adaptív védekezés a trauma ellen. Bonyolult a diagnosztizálás, ugyanis nagyfokú hasonlóságot mutat a fakticiózus zavarral, borderline személyiségzavarral, vagy akár a szkizofréniával.
A disszociáció során létrejött leválasztott elemek bizonyos esetekben olyan mértékben elkülönülnek, hogy önálló személyiségrészekké válhatnak. Ezt az állapotot nevezi a pszichológia disszociatív identitásnak. A disszociatív identitás egyfajta túlélési technika, mely csak gyerekkorban jöhet létre, amikor a személyiség még nem fejlődött ki teljesen és elég rugalmas ahhoz, hogy ily módon alkalmazkodjon az egyébként elviselhetetlen körülményekhez. További személyiségek létrejötte azonban felnőttkorban is lehetséges. Minél korábbra tehető az abúzus kezdete, minél súlyosabb, elhúzódóbb, gyakoribb, annál inkább nő az esélye a kialakulásnak.
A legtipikusabb személyiségek, amelyek létrejöhetnek egy disszociatív személyiséggel rendelkező túlélőnél: a depressziós főszemélyiség, aki általában tud a többi alszemélyiség létezéséről (míg azok nem mindig tudnak egymásról), az ijedt gyermek, az erős, dühös védelmező, a belső gondviselő, az irigy védelmező, aki dühös a főszemélyiségre.
Egy személyben kettőtől több százig is terjedhet az alszemélyiségek száma. A disszociatív személyiségzavarban szenvedő gyerekkori abúzus túlélőinél általában tíznél több alszemélyiség fordul elő.
A disszociatív személyiséggel rendelkezők körülbelül 90%-a nincs tudatában az állapotának.
Ezen zavarok pontos kiváltó okai még nem teljesen feltérképezettek, viszont kialakulásaikban jelentős szerepet játszhat korábbi trauma, kiváltképp 7 éves kor előtti trauma; szexuális, fizikális vagy emocionális abúzus, illetve háború, emberrablás vagy invazív orvosi beavatkozás.
Ezeket a megterhelő eseményeket csak azzal a módszerrel tudja feldolgozni az érintett személy idegrendszere, ha a valósággal való kapcsolatát megszünteti. Ez azt a célt szolgálja, hogy úgy fogja fel, mintha ez vele meg sem történt volna. Amennyiben ez a trauma alatt játszódik le, ezt normális válaszreakciónak tekinthetjük, azonban, ha a stressz megszűnését követően is fennáll, úgy már zavarról beszélünk.
Diagnosztizálás
Diagnosztizálásukra nincsen sem laborteszt, sem képalkotó vizsgálat. Az orvost (pszichiáter) főként a kikérdezés, a betegségtörténet és a tünetek igazítják el. Természetesen ki kell zárni a fizikális betegségeket, pl: a koponyatraumát, egyes agyi betegségek, mérgezés, alvásmegvonás, drogos vagy alkoholos befolyásoltságot, mivel ezek is okozhatnak hasonló tüneteket. Ha ezek már kizárhatóak, akkor felmerül a disszociatív zavarok lehetősége.
A betegség kezelése érdekében legtöbb esetben a terápia a bevált módszer. Ilyen terápia lehet a pszichoterápia, mely egy beszédterápia vagy konzultációs tanácsadás, ami során a beteg a problémáiról beszél. A szakember megpróbálja megérteni az állapot kialakulásának okait, ezáltal útmutatást ad és megküzdési technikákat, stratégiákat tanít a betegnek a fellépő tünetek kezelésére. A másik út pedig a gyógyszeres terápia, ám a zavarok kezelésére nincs kifejezett gyógyszer, viszont az antidepresszánsok, szorongásoldók alkalmasak lehetnek a tünetek enyhítésére.
Érdekesség
Érdekességként megemlíteném, hogy számos emlékezetes film és könyv is foglalkozik a disszociatív zavarokkal, ezek közül a két legismertebb az Éva három arca és a Sybil – mindkettőben többszörös személyiségű nők a főszereplők. Ezen a betegség előfordulása nőknél gyakoribb, mint a férfi társaiknál.
További alkotások; például a „Szorongás” (Anxiety), mely filmben egy szociális szorongással küzdő főszereplőről van szó, és az alkotás jól ábrázolja a szociális szorongásos zavart és annak hatásait. „Repül az idő” (Girl, Interrupted) című film egy fiatal nőről szól, aki borderline személyiségzavarral küzd és egy pszichiátriai osztályon találja magát. Bár néhány aspektus megrajzolja a személyiségzavar hatásait, fontos megjegyezni, hogy a film drámai és romantikus elemeket is tartalmaz. „Az alakváltó” (The Metamorphosis) – Franz Kafka könyve, mely nem közvetlenül a személyiségzavarokra koncentrál, az elszigeteltség és az egyediség érzését bemutatja egy olyan főszereplőn keresztül, aki egyik napról a másikra átváltozik egy rovarrá. „Psycho” – Alfred Hitchcock – című filmben egy karakter pszichopátiát mutat be, bár az ábrázolás dramatikus és túlzott. Az „Széttörve” (Split) című film fiktív és drámai alkotás, amely a disszociatív identitászavart egy dramatikus és néha horrorisztikus keretben mutatja be. Cselekménye izgalmas és fiktív, nem feltétlenül tekinthető valósághű ábrázolásnak a disszociatív identitászavarról, és fontos megjegyezni, hogy a film túlzott és drámai elemeket tartalmaz a szórakoztatás érdekében.
Ezen alkotások csak néhány példa a témára, és a valósághűség mértéke változhat. Azt érdemes hangsúlyozni, hogy a legpontosabb és legmélyebb megértést a személyiségzavarokról pszichiátriai és pszichológiai szakirodalomból lehet szerezni, valamint valóságos klinikai esetek tanulmányozásával. Véleményem szerint azonban fontos szerepük van ezeknek az alkotásoknak abban, hogy minél több ember megismerje a különféle betegségeket, s ezek tüneteit és velejáróit, valamint hozzájárulhatnak a témához való érzékenyítéshez és a párbeszédhez.
Érdekes jelenség még, hogy az emberek hajlamosak összekeverni a disszociatív személyiségzavart (DID) és a skizofréniát, ennek a téves azonosításnak több oka lehet, többek közt a tünetek hasonlósága (hallucinációk, gondolkodászavarok, identitászavarok, stb…), a stigmatizáció és téves elképzelések; melyet a hiányos vagy téves ismeretek táplálnak, ezen zavarok viszonylagos ritkasága, valamint összetett és változó jellege.
Összegzés
Összefoglalva láthatjuk, hogy mennyire fontos az emberi agy megismerése és az agyi folyamatok feltérképezése a pszichiátriai és pszichológiai betegségek, mint például a DSZ jobb megértéséhez és kezeléséhez. Az agykutatás és a pszichopatológia összehangolt erőfeszítéseivel reménykedhetünk abban, hogy a jövőben még hatékonyabb terápiás megoldások állnak majd rendelkezésre a DSZ és hasonló rendellenességek kezelésére, amelyek segítségével a betegek jobb életminőségre és gyógyulásra számíthatnak.
Források: 1, 2, 3, 4; Szergej Ivanov: Az emlékezet labirintusa; Rita L. Atkinson, Richard C. Atkinson, Edward E. Smidth Daryl J. Bem, Susan Nolen-Hoeksema: Pszichológia; Ronald J. Comer – A lélek betegségei (Osiris kiadó); MSD Orvosi Kézikönyv; Temporális lebeny epilepszia és generalizált rohamok
Sziasztok! Miklai Kamilla vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem az irodalmat, vonzott a betűk világa, a regények, versek, könyvek birodalma. Számos témakör foglalkoztat, amelyekkel kapcsolatban szeretem másokkal megosztani a felmerült gondolataimat, „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.”, ahogy Szent-Györgyi Albert is mondta. Az egyetem számos lehetőséget rejteget, ezért a cikkírás mellett egyéb hallgatói szervezetekben is tevékenykedem. Ezekben a közösségekben szerzett élményeim, információim és tapasztalataim elősegítenek engem abban, hogy mindig érdekes és izgalmas cikkekkel szolgáljak Nektek!
