A világon a legjobb dolog utazni, hiszen utazásaink során új kultúrákat, szokásokat, vallásokat ismerhetünk meg. Minél több országba jutunk el, annál inkább kitágul előttünk a világ, bővül ismeretünk, ezáltal saját életünket is másképp látjuk. Utazásaink során lelkileg gazdagabbak leszünk, tapasztalatokat szerzünk a világgal és az élettel kapcsolatban. Ugyanígy gondolja Dr. Fenyvesi Csaba, akinek a közelmúltban jelent meg harmadik utazási könyve a Bahamáktól a Vatikánig, aminek segítségével újabb 25 helyszínt ismerhetünk meg, nem megszokott módon: nem csak turistaként osztja meg élményeit, tapasztalatait, hanem jogászi-közgazdászi-kriminalista szemszögből mutatja be az adott ország jellegzetességeit, amely nem csak a jogász hallgatóknak lehet érdekes.
Nemrég jelent meg a legújabb utazási könyve a Bahamáktól Vatikánig, melyben újabb 25 helyszínt mutat be jogászi-közgazdászi-kriminalista látószögből. Mi inspirálta arra, hogy könyveket írjon az utazásairól?
Dr. Fenyvesi Csaba: Megfigyeltem, hogy az utazás és utána az élmények közreadása, a tapasztalatok másokkal megismertetése jót tesz a lelkemnek, a belső harmóniámnak, a személyiségfejlesztésemnek. Örömérzéssel jár, nem ritkán átszellemült – Csíkszentmihályi nyomán – flow állapotba kerülök, ha már megérkeztem a célhelyre. (Mert a hosszú repülőutak, bevallom, nem járnak felemelő érzéssel, pedig elég fenn történnek.) Belefeledkezem, belemártózom, elmerülök, átszellemülök időtlenül minden idegszálammal a színes jelen élményekbe, festőien szép tájakba, pazar ruhákba, gazdag népzenébe, kellemesen meglepő helyzetekbe, csodás természeti és emberi látványokba, ismeretlenül izgalmas környezetekbe, ínycsiklandó ízekbe, mesés kulturális szokáskincsekbe, soha nem hallott hitekbe, vallási rituálékba, jóságos erkölcsökbe. (És ezeket a könyveken keresztül, fotókkal megspékelve, még tovább is adhatom, immár a harmadik kötetemben, közel száz országot érintő esszékkel.)
Lényegesnek vélem az életben, hogy miképpen éljük át, amit csinálunk. Jó, ha a szeretett, szívesen végzett munkánkon kívül a szórakozásunkban, hobbinkban, „átkozott virág”-on (Dante), azaz a pénzen vett szabadidős tevékenységünkben (sportban, zenében, színházban, olvasásban, koncerten, utazásban) és emberi kapcsolatainkban (rokonok, barátok, kollégák, embertársak, egyenrangú úti partnerek körében) is rálelünk folyamatosan az élvezetre, derűre, szenvedélyre, boldogságra, netán extázisra, katarzisra.
Másodszor rengeteg hasznosat, értelmeset tanulok minden egyes felkerekedésből. Már az éveket kitevő, sokirányú előzetes adatgyűjtésből, az egészséges vágyakozásból, a gyermeki lelkesedésből, a felvillanyozó tervezésből és szervezésből, majd a helyszíni, intenzíven aktív, kíváncsi szemlélődésből, lehetőleg leleményes, koncentrált megfigyelésből. Aztán a feldolgozásból, a kalandok, az új célpontok leírásából és végül a megismertek továbbadásából, az „ablaknyitásból” például egyetemistáknak, más nemzetek, kultúrák iránti érdeklődőknek, világjáróklub tagoknak, magyar honfitársaimnak szerte az országban.
A megelőző adatgyűjtésem során igyekszem feltárni az esetleges magyar (történelmi, kulturális) szálakat, illetve felkutatni a magyar nyelvet beszélőket, honfitársainkat. És nem titkolt célom velük személyesen is találkozni, megismerkedni, az anyaországgal a kapcsolatot erősíteni. Egyúttal egy picit önkéntes, meg nem bízott magyar „követ”-nek is tartom magam, aki a világban igyekszik megismertetni nemzetét, városát, egyetemét. Mindig viszek magammal magyar térképet, zászlót, egyetemi jelvényt, tollat, ismertető füzetet, hogy megmutathassam hol és miként élek, élünk.
További, immár negyedik utazási hozadék, hogy lendületet, inspirációt, s talán nem túlzás állítani, valamiféle bölcsességet, útmutatást is ad alkotókedvemnek. Egyúttal friss, tisztító ihletet is kapok számtalanszor könyvíráshoz, oktatásfejlesztéshez, szakirodalmi frissítéshez, embertársaimnak nyújtott életjobbító javaslataimhoz, döntéseim, ítéleteim helytállóságához, valamint új, még számomra fel nem fedezett célpontokhoz. Ezzel az agyamat is igyekszem serkenteni, mivel a kutatások szerint a fejtartalmunk a „használd vagy elveszíted” elv szerint működik, ezért ha új térképterület alakul ki, akkor vágyunk arra, hogy azt aktívan tartsuk.
Az sem hagyható ki az érvlistából, hogy remek dolog emlékezni, és ha a médiában megjelenik egy képsor a már látottról, a „deja vu” érzése semmihez sem hasonlítható, mámorosan bódító kellemes melegsége tudja áthatni az ember bensőjét. Így – vélem – az olvasóét is.
Azt is észrevettem utazásaim során, hogy a világjárók, utazók (általában) optimisták. Megismerésre, felfedezésre vágynak, ez hajtja őket. Nem búslakodnak, nem szomorúak, igyekeznek élvezni az életüket, nyitottak a világra, érdeklődők. Így a társaságuk is kellemesebb. Kerülöm az egyéni utakat, vallom magam is a tudósokra írt szlogent: „Ha az ember nem tudja megbeszélni a dolgokat másokkal, akkor a pálya szélére szorul. Senki nem lehet valaki, ha nincs vele senki.” (John Archibald Wheeler) A közösen megélt események erősebb nyomot hagynak, nagyobb harmóniát, belső finomságot eredményeznek. Amellett, hogy van kivel mosolyogni, nevetni, meglepődni, meghökkenni a látottakon, nagyobb az esély a további kérdések megfogalmazásához is. „Csak kérdezz tovább! A bölcsességhez vezető út jó kérdésekkel van kikövezve.” (Szókratész) Ezt hirdetem a diákjaimnak is, az ügyfeleimnek pedig egy spanyol cigány közmondást szoktam citálni: „Az a kutya talál csontot, amelyik szaladgál.” Igyekszem magam is szaladgálni a világban, kontinensről kontinensre röpködve. Idézem néha Charles Kettering neves autóipari mérnök, alkalmazottait serkentő mondatát: „még senkit sem hallottam rábukkanni valamire, miközben egy helyben üldögélt.” (Talán az olvasók kivételek.)
Egy-egy utazást általában egy hosszadalmas és részletes áttekintés előzi meg, hiszen nem árt megismerni az adott ország sajátos szokását, kultúráját. Utazásai során mennyire érzékelte a országok közötti kulturális különbséget? Mi volt a legmegdöbbentőbb dolog, amit eddig tapasztalt?
Dr. Fenyvesi Csaba: Vázlatosan mondhatom el az eddigi 132 ország és 35 sziget láttán, hogy minden földrész külön világ. Valóban eltérő kultúrával, életviteli szokásokkal, vallással és sorolhatnám még a szempontokat. Mindegyik ad szépséget, kellemet, izgalmat, látványt és mindezek ellenkezőjét is. A legmegdöbbentőbbekből csak egy apró, nem éppen illatos csokrot nyújtok át:
- Az Indiában élők egy részének, mégis több száz millió ember mérhetetlen nyomorúságos életkörülményei.
- Egyes afrikai területek ivóvíz hiánya (a kíméletlen szárazság).
- A Fülöp-szigeteken létező pagpag. Hangutánzó szó, ugyanis a szemétkupacokból kibányászott állati csontokat a pagpag készítők odaverik a szemetes kuka oldalához. Így választják szét a számukra proteinforrásként jelentkező húsmaradékot a körettől. Ezután fűszerekkel feljavítják, majd újra kifőzik és sütik. A „készterméket” – az elfogyasztása mellett – el is adják még tőlük is szegényebb családoknak és lacikonyháknak, darabonként 10 pesós áron. Így aztán a fertőzés sem csoda, leginkább szalmonellát okoz. A „menőbb” szegények teherautóval szedik össze a „zsírosabb falatokat”, ám van ahol akadályba ütköznek: előfordul, hogy a maradékokat biztonsági őrök vigyázzák, azokat egy kis summával korrumpálni kell a javakért. Valószínű az így megszerzett ételek is fertőzés terjesztők és a betegeken nem fog segíteni.
Köztudott, hogy néhány országban a különböző típusú és súlyú jogsértések mindennaposak. Mely országban volt a legnagyobb a bűncselekmények száma, Ön ezt miképp tapasztalta meg? Volt-e olyan veszélyes környék, melyet inkább nem ajánlottak a külföldi turistáknak?
Dr. Fenyvesi Csaba: Salvadort emelem ki a veszélyes csoportból, amelyben szerepet kap(na) még a Dominikai Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Honduras, Jamaica.
A közép-amerikai földnyelv országának rövid felvillantását kezdem a legsokkolóbb adattal: 28 percenként (nem elírás, 28 percenként!) követnek el emberölést. Könnyen kiszámítható, hogy naponta 50-70 brutális krimi zajlik le a gettó negyedekben, az aprócska, szögesdróttal, elektromos áramos huzalokkal körbevont házak, bekamerázott luxus paloták, testőrös erődítmények falai mögött, a nyílt utcán vagy valamelyik tömegközlekedési eszközön. (Például vonaton, távolsági buszon vagy bérelt autó gazdája ellen.)
Másodikként elmondom, hogy a 2014-es széleskörű elnöki amnesztia után, 2015-ben Salvador világelső lett a legtöbb gyilkosságot felmutató listán. (100.000 lakosra 104 életkioltás jutott az 500.000 fegyvert birtokló országban). A legbátrabb, vizitet tervező turistáknak jó hír: a kivégzések nagyobb része bandaháborúkhoz és a szervezett bűnözéshez, például marákhoz kötődik.
És végül: 2015. január 12-én sajtótájékoztatót tartott a San Salvador-i rendőrség parancsnoka, bizonyos Howard Cotto. A főváros kapitánya örömmel jelentette a nagy izgalommal összesereglett média-képviselőknek, hogy két év után végre a január 11-i napon nem gyilkoltak meg senkit. Öröme csak annyiban maradt felhőtlen, hogy 2016-ra húsz százalékkal csökkent az élet elleni deliktumok száma, 100.000 lakosra már csak 81 jutott. Hogy ebből (és a mellette még létező védelmi pénzes, rablásos, lopásos, kábítószeres stb. bűnügyekből) hányat derítettek fel a közember szerint cseppet sem korrupciómentes, alacsony létszámú és presztizsű rendőrök, és a segítségül hívott FBI-ügynökök, nem tudjuk, de nem hallottunk még világraszóló felderítési eredményekről. (Csak nagyon rövid és erősen szervezett utazást javaslok ebbe az országba a legbátrabb, nem kezdő turistáknak.)
Sokszor nehéz egy-egy külföldi utat megszervezni, hiszen sok szempontot kell számításba venni. Van-e valamilyen tanácsa a kezdő utazóknak?
Dr. Fenyvesi Csaba: A sok tucatból, a szerencseszámom szerinti 9-et mondok:
- „Nem a legnagyobb hordóban van a legjobb bor” – mondják a bölcsebbek.
A kis országokban mindig több melegséget, barátságosságot találtam, mint a nagy területű, „nagy nevű” államokban. Ahol erősebb a kohézió az emberek között, ott a lélek is jobban érzi magát.
- Nem kell túl messzire menni kezdetben: hazánkon kívül a közeli, szárazföldön, közúton is bejárható országokkal érdemes kezdeni.
- Ha mégis távolabb indul az utazó, a repülőjegy a legfontosabb, azon nem feltétlenül szabad spórolni. Lehetőleg menetrendszerinti járatot válasszunk és a legkevesebb átszállással. (Maximum eggyel próbálom megoldani a célpontjaimat.)
- A szállást nem kell nagyon előre foglalni, és akkor is mindig lemondható legyen.
- A helyi segítő (guide) aranyat ér, érdemes előre felkutatni, levelezni vele.
- Keressük a magyar kapcsolatokat, anyanyelvi (helyi) vezetővel minden könnyebb és kellemesebb.
- Meg kell tervezni a látnivalók sorrendjét, fel kell készülni (útikönyvekkel, térképekkel, internetes forrásokkal, más utazók könyves, cikkes tapasztalataiból, ott jártak elmondásaiból) már az utazás konkrét elhatározása előtt, hogy mennyi idő kell a célponthoz. Utána foglaljunk csak repülőt.
- Váltsák ki az útlevelet, azzal utazzanak, és mindig legyen másolat róla, nem egy helyen tartva.
- Végül: adjunk mindig hálát a Jóistennek, hogy nekünk lehetőségünk, időnk, egészségünk, energiánk, pénzünk, nyelvismeretünk, bátorságunk, vidámságunk és szerencsénk lehet/volt ahhoz, hogy eljussunk/eljutottunk egy másik országba, hogy bekukkanthattunk egy másik nép életébe, kultúrájába. A sors rendkívüli ajándékának tartsa mindenki, minden útját. Mint Nepálban a hegyről lejövők, köszönjék meg hazatértüket az égi és földi segítőiknek. Gazdagságukat pedig mindig az élményeikben, a lelkükben és a gondolataikban őrizzék!
Köszönöm szépen az interjút!
Képek forrásai: https://femina.hu/utazas/utazasi-iroda-csod/
https://ajk.pte.hu/hu/munkatarsak/dr-habil-fenyvesi-csaba
