[metaslider id="9331"]

A tudatos bőrápolás kémiája

Sokan elmondhatjuk magunkról, hogy voltak már vicces bőrápolási bakijaink. Amikor végső elkeseredésünkben, amit lehetett az arcunkra kentünk, hogy mentsük, amit még lehet, akár egy nagy családi összejövetel, egy randi, vagy bármilyen esemény előtt. Ezzel pedig nincs is semmi baj, mert senki sem úgy születik, hogy tud mindenről mindent, hogy mit hogyan és mivel érdemes csinálni. Azonban egyformák sem vagyunk, lehet, ami az egyiknek tökéletes, a másik bőrét durván kicsapja. Így, ha igazán tudatosok is szeretnénk lenni a bőrápolás területén, akkor érdemes folyamatosan kutakodni és bővíteni tudásunkat, ahogy ez az élet számos területén elmondható. Ez alatt viszont nem a különböző pletykaújságok és bulvárcikkek okítását és a celebek fizetett pozitív véleményeit értem, de nem is a sok meg nem alapozott értelmetlenséget, amik szerint hasznos mindenféle ehető, konyhai dolgot a fejünkre kenni, azt inkább hagyjuk meg a sütibe. Érdemes a saját érdekünkben mélyen beleásni magunkat a témába és nem azt elfogadni, amit elénk tesznek, azon címszóval: „Ez neki bevált, akkor tuti nekem is jó lesz.” vagy „Ez elég drága, szóval biztos szuperül fog hatni.”. Sajnos ez nem így működik. De lássunk pár összetevőt és hogy mire is jók ezek. 

Niacinamide. Más néven B3-vitamin, egy igen hatásos összetevő, aminek meglepően sok pozitív hatása van. Elsősorban, mivel bőrünk védőrétegének hatalmas szerepe van, óv és őrzi a hidratáltságot, így, ha ez sérül, hajlamossá válhat az irritációra, gyulladásra, kiszáradásra. A niacinamid azonban erősíti ezt a réteget, mivel a bőr alkotórészeit felkarolva dolgozik. A sérülések javítását pedig támogatja. Így kifejezetten jó lehet például ekcémára vagy rosaceara is. Emellett segítséget nyújt a faggyútermelés normalizálásában és gyulladáscsökkentő hatása is van, vagyis a pattanásos bőrnek is egy támogatást nyújthat. Önmagában nem orvosolja a pattanások problémáját, de egy jól átgondolt és egymásra épített rutinnak hasznos lépése lehet. Fontos ezek mellett megemlíteni a pigmentfoltokra gyakorolt hatását. Rendszeres használat mellett ezeket szépen tudja halványítani. Simító és feszesítő hatásának köszönhetően rugalmasabbá teszi a pólusok falát, így ezek tágulása esetén is hasznos társ lehet ezek normalizálására. 

C-vitamin / L-aszkorbinsav. Megtalálható az epidermisben és dermisben is, a kor előrehaladtával azonban ez egyre csökken, a káros környezeti hatások és a sok „szemetes” termék miatt is. Sajnos az pedig nem elég, hogy gyümölcsök, kapszulák és egyéb ételek formájában fogyasztjuk, mivel ez nem növeli automatikusan a bőröd C-vitamin tartalmát. Miért is fontos, hogy kívülről, helyileg is pótold? Egyrészt, antioxidáns védelmet nyújt, ami azt jelenti, hogy kiváló segítség a bőrkárósító szabadgyökökkel szemben, amik idővel a bőröregedés jeleinek okozói is, és DNS károsodást is okoznak a bőrsejtekben. Másrészt, a pigmentfoltok ellen is nagy segítség. Képes megakadályozni a Tyrosinase működését, ami a pigmentek termelését szabályzó enzim. Azonban ragyogásfokozó hatása is van. Mivel támogatja az egészséges sejtműködést, véd a környezet káros hatásaitól így a fakó és élettelen bőrt ismét ragyogóvá teszi. 

Hialuronsav. Ez az egész testünket behálózó szövetekben megtalálható cukormolekula, a szervezet egyik természetes építőeleme. Egy 70 kg-os egészséges felnőtt testében például 15 kg található belőle, ennek pedig a fele a bőrben van. Számos jó tulajdonsággal rendelkezik, például képes saját súlyának akár az ezerszeresét vízben megkötni, vagyis fokozza a bőr saját nedvességmegtartó képességét. Emellett erősíti a természetes védőréteget, támogatja a bőrregenerációt, gyulladáscsökkentő hatása van és szintén kiváló segítség a szabadgyökök elleni harcban, mivel antioxidáns tulajdonságú.

Azelinsav. Ez egy olyan vegyület, ami búzában, rozsban és árpában is megtalálható. Rendelkezik gyulladáscsökkentő hatással, így a rosacea és a gyulladt pattanások esetén nagy segítség lehet. Antibakteriális hatása is van. Így már a pattanások további kialakulásának megelőzésére is hasznos. Ugyanis ezek keletkezésének első lépése, hogy elszaporodnak a P. acnes nevű baktériumok az eltömődött pórusokban. Erre válaszként, a testünk fehérvérsejteket küld oda, ekkor jön jól az extra segítség, erre pedig kiváló az azelinsav. Tehát ennek a vegyületnek hasznos tulajdonsága, hogy a bőr felső rétegében lezajló sejtosztódási folyamatot szabályozza. Továbbá, ahogy a C-vitamin is, ez is gátolja a melanintermelésért felelős enzimet, ami azt jelenti, hogy hasznos társ a pigmentfoltok vagy a pattanások utáni foltok elleni küzdelemben. 

Az elhangzott kémiai szavak elsőre érthetetlennek tűnhetnek, azonban a kémiától nem félni kell, hanem érteni azt. Ha megértjük bőrünk és az arcápolási termékeinknek a kémiáját, sokkal egyszerűbb dolgunk lesz a tudatos bőrápolás világában, és bőrproblémáink elleni harcban is könnyebben és hatásosabban győzedelmeskedünk. 

Források: 

https://skinsmart.hu/szakertoi-tanacsok/cat/osszetevok/post/c-vitamin/

https://skinsmart.hu/szakertoi-tanacsok/cat/osszetevok/post/azelainsav/

https://skinsmart.hu/szakertoi-tanacsok/cat/osszetevok/post/azelainsav/

https://skinsmart.hu/szakertoi-tanacsok/cat/osszetevok/post/niacinamide/

https://www.instagram.com/okosszepseg/?hl=hu

 

EnglishGermanHungarian