1864. augusztus 22-én, az első genfi egyezmény aláírásakor született meg a Nemzetközi Vöröskereszt, az első semleges szervezet, mely a harctéri sebesültek ellátására szakosodott. Jean-Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletember eredetileg a III. Napóleon francia császárral remélt találkozás miatt érkezett a harctérre. Az alapító, Henri Dunant által megálmodott Vöröskereszt az elmúlt 150 évben a történelem valamennyi jelentős hadszínterén megjelent és katonák millióinak életét mentette meg.
Üzletember a csatatéren – Henri Dunant és Solferino
A Nemzetközi Vöröskereszt alapítása előtt a világban nem létezett olyan szervezet, mely a csaták során megsebesült katonákkal foglalkozott volna; az ütközetek után általában a járványoktól rettegő helybéliek földelték el a halottakat, a harcoló felek pedig csak azokat a sebesülteket vitték magukkal, akiknek megmentésére esély látszott.
Ez még az 1859-ben kirobbant osztrák-piemonti háború idején is így működött, amikor Henri Dunant, egy svájci kereskedő Itáliába utazott, hogy egy algíri üzlet kapcsán tárgyalhasson III. Napóleonnal. A francia császár természetesen a küzdelmek közelében tartózkodott, így – Solferinó mellett – Dunantnak alkalma nyílt megtekinteni a 19. század egyik legvéresebb csataterét.
A kereskedő egy nappal az ütközet után érkezett a 40 000 ember életét követelő küzdelem színhelyére, és elborzadt a halottak és a magatehetetlen sebesültek látványától. Dunant úgy döntött, segít, akin csak tud, ezért a környező településeken hamarosan ápolókat toborzott és elsősegélyben részesítette a sebesült katonákat
A svájci kereskedőre nagy hatást gyakoroltak az Itáliában látott szörnyűségek, ezért hazatérése után kampányt indított egy olyan szervezet megalapításáért, mely a harctéri sérültek ellátását tűzte volna céljául.
A kezdeményezés legjobb reklámjának Dunant solferinói élményeiről írt könyve bizonyult, mely 1862-ben jelent meg, és rövid idő alatt bejárta egész Európát. 1863 februárjában összeült Genfben az úgynevezett „ötök tanácsa” – Dunant és négy másik tekintélyes genfi vállalkozó –, mely októberre tető alá hozott egy háromnapos nemzetközi konferenciát.
Az október 29-én elfogadott alapokmány értelmében aztán Svájc és még 14 európai állam tagságával létrejött a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság. Az üléseken résztvevő országok megegyeztek arról, hogy – kormányzati segítséggel – otthon felépítik a segélyszervezet alsóbb szintjeit, és a későbbi konfliktusok során mind a sebesült katonákat, mind a betegápoló önkénteseket semlegesnek, ezáltal sérthetetlennek tekintik majd. A biztonság érdekében a harctéri orvosok és ápolók megkülönböztető jelzést kaptak; ez lett a ma is jól ismert vörös kereszt, amit a svájci zászló inverzéből hoztak létre.
A segélyszervezet első alkalommal a porosz–osztrák–dán háborúban, 1864-ben „vizsgázott”, a tapasztalatok pedig arra sarkallták az európai államokat, hogy törvényi erővel biztosítsák a Vöröskereszt működésének lehetőségeit. 1864 nyarán ezért a felek ismét összegyűltek Genfben, és tárgyalásaik végén, augusztus 22-én elfogadták az első Genfi Konvenciót, mely a nemzetközi jog szintjére emelte a sebesültekkel szembeni emberséges és – oldaltól független – egyenlő bánásmódot. A szervezet ekkor vette fel a Nemzetközi Vöröskereszt elnevezést, és máig ezen a néven nyújt segítséget az öt világrészen harcoló katonáknak.
A segélyezés nemzetközi szintre lép
1863 nyarán Genfben nemzetközi konferenciát hívtak össze, ahol a megjelent európai országok közös egyezményt írtak alá, valamint felvették a Genfi Bizottság nevet. A következő évi tanácskozáson már 16 állam 25 képviselője vett részt, akikhez további 20 állam küldöttsége csatlakozott. Az ekkor elfogadott Genfi Konvenciók alapján nemzetközi védelem illette meg a szervezet munkatársait, megkülönböztető jelzéssel kellett ellátni épületeit, járműveit és felszereléseit.
Még 1864-ben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok, ettől az évtől kezdve lobogott a kórházakon a vöröskeresztes zászló és húzták fel az orvosok és ápolók ruhájukra a vöröskeresztes karszalagot. A közismert fehér alapú vöröskeresztes zászló a svájci nemzeti színek fordítottja. Az első igazi próbatétel az 1870. évi francia-német háború volt, ahol a szervezet bizonyított, és 1882-től már Nemzetközi Vöröskereszt néven működött tovább.
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1866. július 21-én csatlakozott a Genfi Egyezményhez. Bécsben 1867-ben alakult meg a vöröskeresztes segélyegylet, amiből a kiegyezés után vita támadt, ugyanis a magyarok ragaszkodtak a saját szervezetükhöz. Ez viszont ellentmondott a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság elvi álláspontjának, amely szerint egy államban csak egy szervezet alakítható. Magyar oldalról az önkéntes nőegylet lendült munkába, a magyarországi szervezet megalapítására végül 1881-ben került sor.
Dunant életének hátralévő szakasza kevésbé alakult sikeresen. Míg másokon segített, üzleti ügyeit elhanyagolta, bankháza tönkrement, a közélettől visszavonulva, nehéz anyagi körülmények között töltötte mindennapjait. A heideni szegényházba került és csak 25 év múlva terelődött rá ismét a nemzetközi figyelem. 1895-ben egy svájci újságíró kereste fel, majd a cikk hatására egy sor kitüntetéssel és tiszteletbeli tagsággal halmozták el az összefogás kezdeményezőjét.
1901-ben neki ítélték oda az első Nobel-békedíjat. Mindez élethelyzetére azonban nem volt hatással: ugyan többször fordultak hozzá tanácsért, de továbbra is a szegényház lakója maradt. A Vöröskereszt számára óriási feladatot jelentő első világháború irányába mutató folyamatokat aggódva figyelte, de a háború kitörését már nem élhette meg. 1910. október 30-án Heidenben hunyt el.
Megkülönböztető szimbólumok
Jelenleg 196 ország a vörös keresztet használja, 30 a vörös félholdat. Az 1949-es genfi egyezmények 2005-ös kiegészítő jegyzőkönyve deklarálta, hogy a Vöröskereszt szervezetek megkülönböztető jelvényeihez nem köthető „semmilyen vallási, etnikai, faji, regionális vagy politikai jelentés”.
A vörös kereszt
A vörös kereszt jelképet hivatalosan 1864-ben fogadták el Genfben, egy évvel a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága megalapítása után. A jelkép, melyet a fegyveres konfliktusokat szabályozni kívánó első, 1864-es genfi egyezmény 16 aláírója elfogadott, a svájci zászlón alapul, fordított színekkel.
A vörös félholdat elsőként az Oroszország és az Oszmán Birodalom közti fegyveres összecsapás (1876–1878) során használták. A jelképet 1929-ben fogadták el hivatalosan, és eddig 25 muszlim ország ismerte el.
A vörös kereszt jelképet a genfi döntések értelmében orvosi és humanitárius járművekre és épületekre lehet festeni, hogy megvédjék őket a katonai támadástól. A vörös színű kereszt a Nemzetközi Vöröskereszttől függetlenül vált az orvosi ellátás szimbólumává.
Jean Henri Dunant a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója is látta a Lombardiában lezajló solferinói csatát, látta azt is amikor a csata végén, napnyugta után a rendjük jelét, a vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek ellátják a sebesülteket és eltemetik az elhunytakat. A csatában a fekete ruhájukon vörös keresztet viselő kamilliánus rendi szerzetesek mindkét tábor sebesültjeit egyaránt ápolták, mivel szerzetesi fogadalmuk szerint életük kockáztatásával is szolgálniuk kellett minden irgalmasságra szoruló beteget. A vörös színű kereszt már a szerzetes betegápolók jelvénye volt 1595-től is, a törökök elleni hadjárat alkalmával a különböző csatatéren.
Henry Dunant ez az élmény inspirálta a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozására, ezért ezt a jelet vette át és nevezte el intézményét Vöröskeresztnek, bár a jelkép választásánál szerepet játszhatott nemzetisége is, így a Nemzetközi Vöröskereszt jelképe a történelme során semlegességre törekvő Svájc zászlaján is alapul.
A vörös félhold
Eredetileg a vörös keresztet szánták egyedüli jelképnek, de számos muszlim országnak (főként az Oszmán Birodalomnak, később Törökországnak) ellenvetései voltak, így született meg a következő jelkép, a vörös félhold. Perzsia (a későbbi Irán) sikeresen elérte, hogy a lehetséges jelképek közé bekerüljön a vörös oroszlán és nap is.
A vörös kristály
2005. december 8-án, részben hogy megkönnyítsék Izrael részvételét a Vöröskeresztben, a genfi egyezményben hivatalosan elismertek egy újabb jelképet, melynek hivatalos neve „a harmadik Jegyzőkönyv jelvénye”, de informálisan csak vörös kristálynak hívják.
Az új jelképet könnyen felismerhetőnek tervezték, és arra szánták, hogy elfogadható legyen különböző kultúrák számára, tekintet nélkül a vallási meggyőződésre (a vörös keresztet és félholdat gyakran a kereszténységhez és az iszlámhoz kapcsolják).
Egy országos Vöröskereszt-szervezetet sem köteleznek arra, hogy megváltoztassa már létező nevét és jelképeit, de mindet egyforma tiszteletben kell tartani. A vegyesen keresztény és muszlim népességű Eritrea már kifejezte szándékát a jelkép használatára.
A Vöröskereszt napjainkban
A Vöröskereszt és Vörös Félhold Nemzetközi Mozgalma az alapító Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságából (ICRC), a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségéből (IFRCRC) és ennek tagszervezeteiből, Vöröskereszt vagy Vörös Félhold Nemzeti Társaságból áll. Az ICRC a fegyveres konfliktusban semleges közvetítőként és segítségnyújtóként tevékenykedik, mint az 1949. évi Genfi Egyezmények őrzője, míg az IFRCRC a természeti csapások utáni rehabilitációban és a fejlesztési programokban jár az élen.
A Vöröskereszt az egyetlen olyan sajátos nemzetközi és nemzeti nem kormányzati szervezet, amely mind nemzetközi szinten (Genfi Egyezmények, Nemzetközi Konferenciák), mind pedig nemzeti szinten a kormányokkal a humanitárius jogban meghatározott módon és területeken együttműködik.
A Vöröskereszt és a Vörös Félhold akcióit irányító hét alapelvet 1965-ben, a Bécsben megtartott XX. Nemzetközi Konferencián fogadták el, majd az 1986. évi XXV. Konferencián immár véglegesített változatát a Mozgalom Alapszabályába is átvették. Ezek a következők: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és egyetemesség. A Mozgalom belső felépítésére és szervezetére vonatkozó alapelveket leszámítva a többi elv a humanitárius akciók lebonyolításában is hivatkozási alap.
A Mozgalom legfőbb tanácskozó szerve a négyévente ülésező nemzetközi konferencia, amelyen külön küldöttségekkel részt vesznek az 1949. évi Genfi Egyezmények részes államai, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége, valamint a Vöröskereszt és Vörös Félhold Nemzeti Társaságok. Ezeken a konferenciákon ajánlásokat fogalmaznak meg a nemzetközi humanitárius joggal összefüggő kérdésekről, és megválasztják a héttagú Állandó Bizottságot, amely a két konferencia közötti időben látja el a Mozgalom képviseletét.
Henri Dunant, a Vöröskereszt alapító atyjának törekvéseit 1901-ben béke Nobel-díjjal honorálták, miközben a világ más részein is hasonló betegápoló egyesületek alakultak; ilyen volt például a közel-keleti Vörös Félhold, vagy a Vörös Oroszlán is. 1919 óta ezek a szervezetek összehangolják működésüket, és napjainkban mintegy 97 millió önkéntest foglalkoztatnak a háborútól sújtott országokban.
Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
