A Watergate-botrány az amerikai történelem egyik legsúlyosabb belpolitikai-erkölcsi válságát okozta, ami mélyen megrengette az amerikai társadalom saját választott vezetőibe vetett bizalmát. Van azonban egy szorosan ide fűződő magyar ügy is, ami a Watergate-botrány után kapta nevét: cikkemben igyekszem lefedni a Dunagate-botrány főbb csomópontjait, és hogy mi is történt 1990 januárjában.
A Watergate-ügy
1972.június 17-én éjszaka a washingtoni Watergate irodaházban öt személyt értek tetten a rendőrök, akik – mint később kiderült – a Demokrata Párt főhadiszállásán, Larry O’Brian pártelnök irodájában éppen lehallgató berendezéseket szereltek fel. Másnap a The Washington Post napilap kis, mínuszos hírként tudósított az eseményről, amellyel az Egyesült Államok 20. századi történetének legnagyobbra dagadt belpolitikai botrányát robbantotta ki.
A Watergate-ügy néven elhíresült lehallgatási botrány miatt börtönbe került a Nixon-adminisztráció igazságügyi minisztere, a főügyész, több elnöki tanácsadó és Nixon kabinetfőnöke is. Az elnök csak úgy úszta meg az elmozdítását és a felelősségre vonását, hogy lemondott a hivataláról.
A Washingtonban, a Potomac-folyó partján álló Watergate irodaház biztonsági szolgálata 1972. június 17-én az esti órákban rutinszerű ellenőrzést tartott a munkaidő lejárta után már kiürült épületben. Az előállított személyek közül az egyikről kiderült, hogy az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA volt ügynöke, ám mivel nem tulajdonítottak el semmit, a rendőrség alacsony prioritású esetként kezelte az ügyet. A Washington Post két oknyomozó újságírója azonban ráállt az ügyre. A két újságírót elsősorban az érdekelte, hogy vajon ki, illetve kik bérelhették fel a CIA ex-ügynököt és társait a demokraták főhadiszállására való betörésre, illetve – mint később kiderült – lehallgatókészülékek illegális telepítésének a megkísérlésére.
Lehull a lepel…
Kutakodásuknak köszönhetően sikerült is egy nagyon jól tájékozott informátort találniuk, akitől megtudták, hogy a lebukott ex-ügynök szoros kapcsolatban áll a Republikánus Párttal, sőt magával az elnökkel is. A később „Mély Torokként” emlegetett informátor számos, később perdöntőnek bizonyult tényt osztott meg az újságírókkal. A bomba akkor robbant igazán hatalmasat, amikor kiderült, hogy az öt lefülelt betörő milyen célból, illetve kinek a megbízásából hatolt be a Demokrata Párt főhadiszállására. A csoportot John Mitchell akkori igazságügy miniszter bízta meg azzal a feladattal, hogy helyezzenek el „poloskákat”, vagyis titkos lehallgatókészülékeket Larry O’Brian demokrata pártvezető irodájában.
A mélyrepülés tovább folytatódott: 1974. március elsején az egyik washingtoni esküdtszék előtt vádat emeltek a Watergate-ügy felderítést akadályozó összeesküvés miatt az elnök hét közvetlen munkatársa ellen, akik a „Watergate-i hetekként” híresültek el később. A Watergate-ügyre egyébként nem lett volna semmi szükség, hiszen az 1972-es kampányban Richard Nixon végig meggyőző többséggel vezetett ellenfele, George McGovern demokrata elnökjelölttel szemben
A „magyar Watergate”
1989.október 23-án kikiáltották a köztársaságot és hatályba lépett a demokratikus alkotmány. Miközben a Belügyminisztérium (BM) illetékesei hónapok óta próbálták megnyugtatni a közvéleményt, hogy az általuk felügyelt titkosszolgálatok nem azonosak az egykori ÁVH-val és az ellenzéki pártok és csoportok csak önös érdekeik miatt firtatják az iratmegsemmisítést és esetleges megfigyelések folytatását. 1990. január 5-én az SZDSZ és a Fidesz sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat az egykori Bányász Moziba. A találkozó célját nem közölték, csak ott derült ki, bizonyítani tudják, hogy az állambiztonság alkotmányellenesen gyűjt adatokat az ellenzéki politikusokról és semmisít meg iratokat.
Ekkor robbant ki a „magyar Watergate-ügy”, a Dunagate néven elhíresült botrány. Főszereplője Végvári József, a III/III-as csoportfőnökség őrnagya. Ebben az ellentmondásos helyzetben döntött úgy – hosszas vívódás után – az őrnagy, hogy az 1989. október 23-a óta immár törvénytelenül működő információgyűjtésről, valamint a nagyarányú iratmegsemmisítésről értesíti az ellenzéket, és segít bizonyítékokat szerezni az alkotmánysértés megállapításához. Alapos előkészületek, konspiráció, majd ellenzéki személyek bevonása után megszervezte a „Céghez” történő behatolást. Még 1989. december 24-én a Hősök terén tartott ökumenikus istentisztelet alkalmával kapcsolatba lépett Roszik Gábor lelkésszel és általa a Fekete Doboz munkatársával, Lovas Zoltánnal. 1989. december 25-én Lovas Zoltán és egy operatőr kamerával felszerelkezve, Végvári őrnagy utasításait követve bejutott az állambiztonsági szolgálat szigorúan őrzött objektumába. Itt sikeres felvételeket készítettek az információszerzést bizonyító dokumentumokról és az alagsorban már bezsákolt, bezúzott, megsemmisített iratmaradványokról. Az ekkor épp látható zsákok számát közel ezerre becsülték.
A mai napig akadnak kérdések…
A sikeres akció után nem sokkal, 1990. január 5-én a Fidesz és az SZDSZ képviselői feljelentést tettek hivatali visszaélés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészségen. A feljelentés után nem sokkal a két szervezet képviselői sajtótájékoztatót tartottak a Graffiti moziban, ahol a „Cégtől” kihozott dokumentumok mellett a Fekete Doboz filmjét is bemutatták. Nyilvánosságra került, hogy az állambiztonsági szolgálat a köztársaság kikiáltása után is tovább folytatja az immár alkotmányellenessé vált tevékenységét, az ellenzéki személyek és szervezetek (pártok, mozgalmak) titkosszolgálati eszközökkel történt megfigyelését, valamint folyamatosan semmisíti meg az addig felhalmozódott iratokat. Kirobbant tehát a botrány. A napilapok célkeresztjébe került a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szolgálatának III/III-as csoportfőnöksége és a csoportfőnök Horváth József is.
A botrány elején még a regnáló belügyminiszter, Horváth István felállíttatott egy belső, belügyminisztériumi ad hoc bizottságot, amely szakértők bevonásával vizsgálta az ügyet, s titkos jelentésben foglalta össze tapasztalatait. A parlament ezzel párhuzamosan létrehozott egy másik vizsgálóbizottságot, amely viszont nyilvánosságra hozta jelentését. 1990. január 13-án, a Fidesz és az SZDSZ feljelentése után nem sokkal a Katonai Főügyészség lefoglalta a csoportfőnökség még megmaradt iratanyagát, majd január 18-án elfogadta az Országgyűlés az 1990. évi X. törvényt, amely jogutód nélkül megszüntette a III/III-as csoportfőnökséget. Másnap adta le Végvári József utolsó szolgálatát, s fedte fel kilétét a Graffiti moziban, majd a Napzárta késő éjszakába nyúló műsorában. Ezzel egy időben meg is indították ellene az eljárást államtitoksértés bűntettének gyanúja miatt.
A belügyi szennyes kiteregetése nem hozta meg az elvárt eredményeket. Nagyjából kiderült ugyan, kik kapták meg a titkos információkat és kik adták ki vagy „tartották életben” azokat a parancsokat, amelyek mentén a III-as főcsoportfőnökség még az október 23-i alkotmánymódosítás ellenére is ellavírozhatott, de felelősségük megállapítása szóba sem került. Pedig már a korabeli lapokból megtudhattuk, hogy a jelentések általában 14 példányban készültek.
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
