Kortól és nemtől függetlenül biztosan mindenkinek van olyan könyv a polcán, amire évek múltán visszatekintve is eszébe jut az az érzés, amit az a mű nyújtott neki. Vannak, akik nem szeretnek egy könyvet több alkalommal elolvasni, mert szerintük az már nem mutathat újat, ismerik már a történetet. Mégis számos olyan irodalmi alkotás létezik, amelyek megkövetelik az időközönkénti újraolvasást, mivel mondanivalójuk más és más értékre világíthat rá, és az idő múlásából kifolyólag másmilyen értelmezést nyerhet. Pont ilyen darab Edith Eva Eger: A döntés című nagysikerű könyve is.
A holokauszt–témájú könyvek sokak számára nyomasztóak lehetnek, az olvasó feszélyezve érezheti magát, ami egy teljesen érthető reakció. Sötét folt a történelemben, eddig nem látott pusztítással, kegyetlenséggel és áldozatokkal. Nehéz róla tanulni, nehéz róla filmet nézni, de talán még nehezebb róla olvasni – akár egy gyerekkönyv formájában (mint például A csíkos pizsamás fiú), akár egy memoárként. Paradox módon A döntés – annak ellenére, hogy ez a könyv is ezt a témát dolgozza fel – meglepően kellemes utóérzetet hagy maga után. Fájdalmas olvasni, mégis felszabadító. Elkeserítő, mindemellett inspiráló.
„Nem azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és aztán azt mondják: »Az én szenvedésem kevésbé jelentős.« Azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és azt mondják: »Ha ő meg tudja tenni, akkor én is meg tudom!«”
A könyv négy részből áll – Börtön, Szökés, Gyógyulás és Szabadság –, minden rész konkrét és átvitt értelemben is az írónő életútját követi időrendi sorrendben. A könyv csupán első harmada, a Börtön című rész szól Edith fiatalkoráról, a haláltáborról, és magáról a holokauszt okozta keserű élményekről. Zsidó származása miatt családjával együtt 1944-ben hurcolták el, és rövid idő leforgása alatt Auschwitzban találták magukat. Érkezésükkor szüleit gázkamrákba küldték, a továbbiakban a nővérére volt utalva. Kétségkívül ez a legnehezebb része a műnek, rendkívül részletesen számol be minden tapasztalt, átérzett és látott embertelenségről. Életszerű mesélése miatt lehet annyira tisztán átérezni az írónő szinte minden emócióját: a fájdalmát, a kétségbeesettségét és a magányosságát. Elmeséli, hogyan és kik által menekült meg: meddig tartott felépülnie fizikailag, és meddig lelkileg. Hogyan és milyen körülmények között lett vége gyerekkorának (hiszen 16 évesen került be a haláltáborba), hogyan kellett felnőnie egy szempillantás alatt. Idővel új életet próbált kezdeni, és új kihívásokat keresett: a mai napig klinikai pszichológusként dolgozik Kaliforniában, valamint oktató a Kaliforniai Egyetemen is. Ország- és világszerte rengeteg előadást tart, amik folyamatos sikernek és hatalmas látogatottságnak örvendenek – hiszen ki tudná hitelesebben bemutatni a megbocsájtás és egy trauma feldolgozásának jelenségét, ha nem Ő? A könyv során rengeteg melléktörténetbe kaphatunk betekintést, rendszerint olyan páciensek esetébe, akiknek helyzete nagyban befolyásolta magának az írónőnek az életét és lelkivilágát. Egy-egy kezelt személy sajátos élethelyzete ráébresztette olyan dolgokra, amikről nem is gondolta volna, hogy az Ő életében is jelen vannak.
Teljesen új értelmet nyer az áldozati szerep, a gyász és a megbocsájtás fogalma. Ez a könyv jóval több, mint más holokauszt-témájú visszaemlékezés. Túlmutat a háborún és a náci haláltáborok szörnyűségein, és egy túlélő lélektani fejlődését mutatja be; hogyan volt képes feldolgozni az Őt ért megaláztatásokat, bűntetteket és traumákat. Minden megkülönböztetést, ami élete során érte. Hogyan tudott új életet kezdeni, életcélt találni, és megbocsájtani… A történelemnek, a múltnak, de legfőképpen önmagának. A bűntudat, ami éveken át emésztette belülről… Miért pont Ő? Miért Ő maradt életben, és miért nem más? Az emberi elme hihetetlen módon képes olyan falakat felhúzni, amiket nehézkes és időigényes lebontani. Mondhatni börtönt épít maga köré, óvja magát a megmagyarázhatatlantól. Tagadd, ha úgy tetszik. Mégis hogyan lehet ilyen múlttal továbblépni, amikor ekkora teher nyomja valaki vállát? És vajon miként lehet megint szabad?
„Nem tudod megváltoztatni, ami történt, nem tudod megváltoztatni azt, amit tettél, vagy amit tettek veled. De eldöntheted azt, hogyan élsz most.
,,Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel.” – Ezekkel a sorokkal zárja könyvét az írónő. Ez az általa megalkotott és alkalmazott döntéspszichológia sokakat ráébreszt olyan általuk nem megfogalmazható dolgokra, amiknek felismerése után kétségkívül megváltozik az élethez való hozzáállásuk. A döntés egyszerre egy csodálatos gyógyulástörténet és egy útmutató: azt már mindenki maga dönti el, miként használja fel a megszerzett tudást.
Sziasztok, Soltész Evelin vagyok, A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója. Középiskolában döntöttem el, hogy az egyetem mellett szeretnék írással is foglalkozni, amire tökéletes megoldásnak bizonyult a Media Iuris. Szeretek új kapcsolatokat kialakítani, az interjú készítés nagyon közel áll hozzám. Szinte minden témában otthonosan érzem magam, ezért sokféle cikket fogtok tőlem olvasni; a közélettől kezdve, a gasztronómián át egészen a tudományos cikkekig.
