A jogászi hivatás az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező, sokak által elismert professzió nemcsak hazánkban, hanem a Föld többi országában is. Azonban a jogi diploma megszerzéséig vezető út olykor igen göröngyös, nem beszélve arról, hogy komolyan próbára teszi az ember kitartását és munkabírását, hiszen már első évtől arra treníroznak bennünket, hogy képesek legyünk nagy mennyiségű tananyagot viszonylag rövid időn belül elsajátítani és nyomás alatt is tudjunk jól, valamint hatékonyan teljesíteni. Ezek ugyan általános érvényű követelmények lehetnek egy jó jogász számára, ám véleményem szerint fontos hangsúlyozni, hogy ezek tanulható tulajdonságok. A szakmában elismert, képzett és jártas személyek közül senki sem Btk-val a kezében (Büntető Törvénykönyv) bújt ki az anyaméhből, vagy mantrázott római jogi maximákat első szavak gyanánt. Mindenki indult valahonnan, méghozzá az iskolapadból, és ha a különböző államok jogi oktatási módszereit vesszük górcső alá, bizony érdekes eltéréseket fedezhetünk fel. Mostani cikkemben két igencsak eltérő nagyhatalom jogi oktatási modelljét hoztam egyfajta bemutatói célzattal.
Amerikai Egyesült Államok
Nem túlzás azt állítani, hogy a világ legjobb jogi oktatást biztosító egyetemei közül jó pár az Egyesült Államokban található, ahol a jogászképzés kicsivel több, mint 200 évre tekint vissza. A jogi oktatás ugyanis a függetlenségi háború után (1775-1783) Thomas Jeffersonnak köszönhetően honosodott meg, és noha a jogi végzettség sokáig kifejezetten ritkaságnak számított, napjainkban több mint 200 intézményben oktatnak jogot az USA-ban. Feltehetően a felvételi rendszer lehet a legfurcsább a mi metódusunkhoz képest. Itt ugyanis a leendő hallgatóknak le kell tenniük az úgynevezett LSAT (Law School Admission Test) nevű tesztet, amely hasonló súlyú, mint nálunk az érettségi, azonban a feladattípusokban jelentős eltérés figyelhető meg, továbbá ki kell hangsúlyozni, hogy az LSAT a jelentkezésnek csupán az egyik feltétele. Maga az LSAT egy 4 órán át tartó, 101 kérdésből álló feleletválasztós tesztsor, ami az értő olvasást, logikus és kritikai gondolkodást, érvelési képességet hivatott lemérni, ennek megoldásához pedig nem szükséges jogi szaktudás. Azonban az amerikai hallgatók velünk ellentétben a középiskolából kikerülve még nem kezdhetik meg egyből jogi tanulmányaikat, azt megelőzően ugyanis egy 4 éves college programon kell részt venniük, amely sikeres abszolválása esetén egy akkreditált nemzetközi diplomát kapnak. Az így megszerzett bacherlor’s degree (alapfokú diploma) és a sikeres LSAT vizsga után a jelentkezőknek egy felvételi elbeszélgetésen kell részt vennie, ahol leginkább személyes motivációikra kíváncsiak a bizottság tagjai.
A felvételt nyert diákok egy hároméves J.D. (Juris Doctor – jogi doktor) képzésen vesznek részt, így a hallgatók összeadva jó esetben 7 évet ülnek az iskolapadban. Ezért cserébe azonban az egyesült államokbeli jogi oktatás sokkal kevésbé strukturált és formalizált, mint mondjuk hazánkban. Elenyésző a kötelező tárgyak száma, a képzés pedig sokkal inkább individualizált, tehát személyre szabott. Mivel a nagy előadások száma is csekély, sokkal inkább kiscsoportos szemináriumokban folyik az oktatás, amelynek során a hallgatókat logikai-kritikai gondolkodásra serkentik. Az első évben olyan alapozó tárgyakat ismernek meg, mint például a jogi retorika, érvelés, alkotmányjog, kártérítési vagy büntetőjog, római jogot viszont nem tanulnak az itteni hallgatók. Másod- és harmadévben viszont szinte teljes szabadságot kapnak a tan- és órarendjük összeállításában.
Kína
Az ázsiai országok, elsősorban Kína és Japán tekintetében az egyik legszembetűnőbb közös jellemvonás, hogy számukra a jog elsősorban a büntetőjoggal egyenértékű tartalmat hordoz. Így abban az esetben, ha egyéni érdekérvényesítésre kerül a sor, finoman szólva is tartózkodnak a különböző jogi eszközök igénybevételétől. Azokhoz pusztán a legvégső esetben fordulnak, addig különféle alternatív vitarendezési módokat, például a mediációt alkalmazzák. Az első jogi tanszék 1904-ben alakult meg Pekingben, és sokáig nem is létesült önálló jogi kar. Mivel a klasszikus kínai jogban a jogi képviselet ismeretlen, sőt szankcionálható magatartás volt, a jogi tanulmányok folytatói hagyományosan közigazgatási munkára számíthattak, amivel magyarázható az ügyvédi réteg késői kifejlődése. Az egyetemeket a kulturális forradalom ideje alatt bezárták és csak Mao Ce-tung halálát követően nyitották meg újra kapuikat. Az oktatás területén a központi kormányzat által engedélyezett egyetemek mellett a helyi kormányzati igazgatási szervek jogi osztályai is tarthatnak órákat alkalmazottak részére. A kínai jogászképzés vett át elemeket többek között az amerikai és európai államoktól is, persze vegyítve azokat saját hagyományos megoldásaikkal. Kínában a jogi oktatást főként a lexikális tanítás hatja át, az esetjogi, elemző gondolkodásmód és a jogászi etika oktatása ezzel szemben igencsak foghíjas. A fentiek alapján megállapítható, hogy lenne helye a modernizálásnak a kínai jogrendszerben, azonban a jogalkotás és jogalkalmazás megreformálása nem tud olyan egyszerűen több évezredes társadalmi beidegződéseken áthidalni, így nem véletlen, hogy az állampolgárok, ahogy azt már korábban is említettem, bizalmatlanok a joggal szemben és abban csupán az állam akaratérvényesítésének lehetséges módját látják, többet nem igazán.
A két állam egymással merőben eltérő megítélése a jogi hivatással szemben nem véletlen. Kína és az Egyesült Államok egyébként sem felhőtlen viszonya, folyamatos versengése a gazdaság és kereskedelem terén, a társadalmi berendezkedés és a történelmi hagyományok mind-mind olyan tényezők, amik szükségszerűen eredményezik ezen tudományterület meghasonlását.
Források: 1, 2, 3, Badó Attila: A jogrendszerek világa – Jogi alapismeretek
Sziasztok! Szládovics Fanni vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Első éves korom óta tevékenykedem a Media Iuris egyik szerkesztőjeként, hiszen az írás mindig is érdekelt és közel állt hozzám. Igyekszem változatos, különféle témákat feldolgozó, elsősorban ismeretterjesztő, kulturális, közéleti és szakmai cikkekel színesebbé tenni az egyetemi lapot.
