[metaslider id="9331"]
Hoover-könyvek

A Colleen Hoover jelenség

Colleen Hoover amerikai írónő könyvei manapság hatalmas népszerűségnek örvendenek, köszönhető ez egyfelől természetesen az írónő tehetségének, azonban szerepet játszott ebben az is, hogy a TikTok alkalmazás valóságos trenddé tette ezeknek a regényeknek az olvasását. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinél voltak napok, mikor az algoritmus szinte kizárólag az írónő könyveiről készült videókat dobta be. Ha még nem olvastál az írónőtől és kíváncsi vagy, melyik könyvével kezdd, cikkem a segítségedre lehet, hiszen a továbbiakban Hoover négy művét mutatom be röviden.

It ends with us – Velünk ér véget

Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat.

It-ends-with-us

Talán ez a regény számít Colleen Hoover legnépszerűbb könyvének, nyáron nem kevés könyvesboltba kellett betérni ahhoz, hogy az olvasni vágyó megkaparintsa ezt a kötetet. A történet középpontjában Lily áll, aki minden nehézség ellenére igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy olyan életet teremtsen magának, amilyenre mindig is vágyott. Éppen ezért elköltözött a kisvárosból, ahol eddigi mindennapjait töltötte. Bostonban talált új otthonra, ahol saját vállalkozásba kezdett. Lily időközben megismerkedik Ryle-lal, a helyes idegsebésszel, és hirtelen minden tökéletesnek tűnik, azonban a fiú irtózik a kapcsolatoktól, ami azért felvet bizonyos kérdéseket. Azonban Lily szívében nem csak Ryle kap helyet, hiszen a lány nem tud elszakadni régi szerelmétől sem, aki a múltjához köti. A volt barát újbóli feltűnése pedig veszélybe sodorhat mindent. 

A könyv olvasók általi értékelése a molyon: 94%

Verity

Vannak szerencsés családok, akikkel soha semmi rossz nem történik. Másoknál viszont futószalagon érkeznek a bajok. Ami elromolhat, az el is romlik, és a széria egyre csak folytatódik.

Verity

A mű főszereplője Lowen Ashleigh író, aki az anyagi csőd szélén áll. Egyik nap rendkívüli ajánlatot kap, felkeresi Jeremy Crawford, aki nem más, mint a bestseller szerző Verity Crawford férje, hogy fejezze be Verity elkezdett  könyvsorozatát, mivel felesége autóbalesetet szenvedett. Lowen az ajánlatot elfogadva megérkezik a Crawford házba, ahol kutatómunkába kezd, átnézi Verity összes jegyzetét és vázlatát, amelyek segíthetik a befejező kötetek megírásában. Az irodában azonban megtalálja a nő önéletrajzát is, amit Verity teljes titokban írt. Az önéletrajz tele van megdöbbentő, dermesztő vallomásokkal, éppen emiatt Lowen eleinte arra az elhatározásra jut, hogy nem mutatja meg Jeremynek. Idővel azonban Lowent egyre erősebb érzelmek fűzik Jeremyhez, ami miatt talán mégis fel kell fednie Verity titkait.

A könyv olvasók általi értékelése a molyon: 92%

Ugly ​Love – Csúf szerelem

A szerelem nem mindig szép, Tate. Van, hogy egész idő alatt abban reménykedünk, hogy a dolgok előbb-utóbb megváltoznak. Hogy minden jobb lesz. Aztán egyszer csak azok kapjuk magunkat, hogy megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk, és útközben valahol elhagytuk a szívünket.

Ugly-Love

A könyv Tate Collins és Miles Archer között kibontakozó kapcsolatról szól. Amikor Tate találkozik Miles Archerrel, a pilótával, tisztában van azzal, hogy ez se nem szerelem első látásra, se nem nevezhető barátságnak. Az egyetlen, ami összeköti őket, a fizikai vonzalom, amit egyikük sem tud letagadni. Kapcsolatuk ennek ellenére ideig-óráig jól működik. Tate-nek „csupán” Miles két szabályát kell betartania: „Ne kérdezz a múltról!” és „Ne várj semmit a jövőtől!”. A két főszereplő végül rádöbben, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint ők azt gondolták, megszegik a szabályokat, így a szerelem csúfos fordulatot vesz.

A könyv olvasók általi értékelése a molyon: 90%

All ​Your Perfects – Minden tökéletesed

Vannak, akik azt hiszik, hogy a tökéletes napokra kell összpontosítani egy házasságban. Úgy szeretik egymást, ahogy csak bírják, amikor minden rendben. De ha valaki teljes hőfokkal ég a jobb időkben, és reméli, hogy rosszabb napok soha nem jönnek, talán nem marad elég erőforrása és energiája, hogy átvészelje azokat az ötös erősségű pillanatokat.

Quinn és Graham szerelme tökéletes, azonban ezt a szerelmet veszélybe sodorja tökéletlen házasságuk. A hosszú évek alatt összegyűlt titkok, hibák kezdik egyre távolabbra sodorni őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket. Ez a felkavaró szerelmi történet tökéletesen mutatja be egy válságba került házaspár küzdelmét.

A könyv olvasók általi értékelése a molyon: 94%

All-your-perfects

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Képek forrásai: kiemelt, 1, 2, 3, 4

EnglishGermanHungarian