Amikor egy államon belül a lakosság egy része az országtól való elszakadást és függetlenedést látja problémáinak megoldásaként, sokszor hosszú, kegyetlen és véres háborúk, megtorlások és népirtások kísérik a mozgalom útját az önállóság felé. Sajnos nem ritka az sem, amikor ezek az akciók kudarcba fulladnak, mások nem ismerik el őket vagy egyszerűen a helyzetük rosszabb lesz még annál is, amilyen azelőtt volt. Mindig van azonban kivétel, ami bizonyítja, hogy igenis meg lehet állapodni a szemben álló feleknek és békében is szét lehet válni egymástól. Ezen cikkemben egy ilyen pozitív példát szeretnék bemutatni Bougainville-szigeteinek történetével.
A szigetek története
Bougainville a mai Pápua Új-Guineában található autonóm régió, amit valójában nem csupán egyetlen, hanem több, kisebb sziget alkot, nevét a Bougainville-szigetről kapta, amely a legnagyobb mind közül. A térséget napjainkban körülbelül 300 ezer ember lakja, területét tekintve pedig akkora lehet, mint Baranya és Somogy vármegye területe együttesen. Ezen viszonylag kis vidék már évezredek óta lakott a melanézok által. 1768-ban haladtak el mellette először közvetlenül az európai hajók, melyeknek egyik vezetője a francia tengernagy, Louis Antoine de Bougainville volt (értelemszerűen róla kapta a nevét a sziget). A térséget azonban ezek után nem a franciák hódították meg, hanem először 1886-ban a németek vetették meg a lábukat, ekkor térítették át a lakosságot a katolikus hitre. Fennhatóságuk alatt Bouganville területét az Új-Guineai gyarmatukhoz csatolták, ezen állapot pedig egészen az I. világháborúig fennmaradt, amikor az ausztrálok üldözték ki onnan a németeket. A térség ezután még mindig nem talált állandó gazdára, mivel 1942-ben a japánok vették át a vezetést, majd őket egészen hamar, 1945-ben ki is üldözték és újra visszatértek az ausztrálok. A függetlenedett Pápua Új-Guineával 1975-ben egyesültek, ami rengeteg problémát és nehézséget okozott Bougainville lakosainak.
A függetlenséghez vezető út
A feszültséget elsősorban az 1960-as években kialakított Panguna bánya okozta, ami akkoriban a világ legnagyobb külszíni fejtésű rézbányája volt. Az 1972-ben megnyílt bánya Pápua Új-Guinea exportjából származó bevételének körülbelül a felét tette ki, így jelentősége igen nagynak mutatkozott. A lakosságnak azonban a bánya csupán kellemetlenségeket okozott, mivel a munkaerőt külföldről pótolták, így rengeteg bevándorló öntötte el a régiót, akiket az ottlakók vörös bőrűeknek hívtak. Emellett a bánya működése nagy jelentőségű természeti károkkal és környezetszennyezéssel járt, ami a helyi mezőgazdaságot lerontotta és megnehezítette. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a bevételnek szinte teljes egésze elhagyta Bougainville-t. Ez tovább feszítette a húrt, hogy a helyieknek semmi jó nem származott ebből a teherből. Az emberekben a feszültség egyre gyűlt, ami először zavargásokban, majd 1988-ban polgárháborúban öltött testet. A harcok a Bougainville Revolutionary Army (BRA) vezetésével folytak és egészen 10 évig tartottak, azaz csak 1998-ban értek véget, így sajnos az sem mondható el teljesen, hogy a függetlenedés ebben az esetben nem követelt egyetlen emberi életet sem. A pápuai kormány külső segítséget, zsoldosokat is fel akart fogadni a háború megnyerése érdekében, ám ezt nemzetközi szinten nem támogatták, ezért elállt ötletétől. 2001-ben írták alá végül a békeszerződést, amiben megállapodtak a katonák leszereléséről, a terület nagyobb autonómiájáról és egy népszavazás kiírásáról, ami a függetlenedéssel lesz kapcsolatos. A szavazást végül 2019-ben írták ki, ami nagy sikert aratott, ugyanis 87%-os részvétel mellett 98% voksolt az elszakadás mellett.
A Panguna bánya
Bougainville napjainkban
A népszavazás egy igazán nagy eseménynek számított, szinte népünnepként kezelték és hatalmas támogatás és lelkesedés övezte. A kormányt semmilyen megállapodás nem kötötte a népszavazás eredményéhez, 2021-ben mégis megindultak a tárgyalások a két fél között. Port Moresby városában viszont inkább aggasztónak tartották a függetlenedéshez elindult folyamatokat, mivel attól tartottak, a térség többi része is élni szeretne majd az elszakadás lehetőségével, ha látja, hogy megvalósítható akár békés úton is és ezáltal az ország destabilizálódna. Pápua Új-Guinea miniszterelnöke, James Marape a következőképpen nyilatkozott: „a munkám az, hogy biztosítsam az ország többi részének egyben maradását”.
James Marape
A miniszterelnök szándéka érthető, ám Bougainville akaratát a megállapodás szerint nem veti meg és figyelembe veszi, így 2021. július 7-én be is jelentette Bougainville autonóm régiójának elnökével együtt (Ishmael Toroama), hogy a térség 2027-ben önálló országgá válik. A bejelentést követő évben, 2022-ben el is fogadták a Era Kone Covenant keretmunkát, amivel megtervezték a 2025 és 2027 közötti függetlenedés folyamatát és lépéseit. Egy bizottság már fel is esküdött az új alkotmány elkészítésére, már csak az hiányzik, hogy a pápuai parlament ratifikálja a szavazás eredményét és Bougainville függetlenségét, amit még idén teljesíteniük kell, ám a cikk elkészültének időpontjában ez még nem történt meg. Segíti a haladást, hogy az elszakadást nemzetközileg is többen támogatják, mint például az USA, Ausztrália vagy Kína. Kína már egy ajánlattal is szolgált a Bougainville-i lakosok számára, miszerint szívesen látná őket a Selyemút projektben.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
