Hogyan néz ki egy bűnöző? Milyen magas? Milyen színű a szeme és a haja? Hogyan ismerjük fel a tömegben? Máshogyan néznek ki, mint a többi ember? Másabbak egyáltalán? Ezekre a kérdésekre mindenki tudni szeretné a választ, ami nem egy újdonság. Az emberiség folyamatosan küzd a bűn ellen, keresi a megoldást arra, hogyan lehetne felszámolni, és hogy egyáltalán miért alakul ki. Több gondolat is megszületett az évek során, amíg eljutottunk a jelenlegi állásponthoz. Ezen hosszú folyamat egyik „résztvevője” a kriminálantropológiai iskola volt, ami úgy kezdte el vizsgálni a bűnözést, hogy megpróbálták megfejteni, hogyan is nézhet ki egy bűnöző, hogyan ismerhetjük fel a közösségben. Ezt szeretném most pár mondatban bemutatni.
A kriminálantropológiai iskola kialakulása, jelentése
Először is érdemes lefektetni az alapokat, miszerint hogyan, miért, mikor és kinek a közreműködése által alakult ki ez az irányzat, ugyanis hiába hívják ezt iskolának, valójában itt nem egy konkrét épületre kell gondolni, amelynek falai között tanárok és diákok sürögtek-forogtak. Ez egyfajta gondolkodási mód, egy elmélet, ami több követővel rendelkezett; amiben sokan hittek, aminek keretein belül többen és sokat kutattak. A kriminálantropológiai iskola az első, klasszikus iskola gondolkodóit követte a sorban. Az irányzat a 19. század második felében alakult ki, nevezetesen Cesare Lombroso torinói orvos gondolatai alapján, melyeket könyvében fejtett ki (A bűntettes ember-L’uomo deliquente) 1876-ban. Az irányzat neve valójában azt jelenti, hogy bűnügyi embertan, ami arra is utal, hogy kialakulásához nagy szükség volt a természettudományi ismeretek, azon belül is az orvostudomány és lélektan fejlődésére, hiszen itt azt vizsgálták, élettanilag, hogyan néz ki egy bűnöző; meg lehet-e állapítani az emberek személyiségét a külsejük alapján.
Cesare Lombroso elmélete
Cesare Lombroso a bűnözés okát olyan formában kutatta, hogy az az embereken kívülről hogyan nyilvánulhat meg, vannak-e ennélfogva úgynevezett született bűnözők. Szerinte nem magát a bűncselekményt kell vizsgálni, hanem magát a tettest, hiszen ahogyan szakmájából adódóan látta, az orvos sem a betegséget vizsgálja, hanem a beteget. Munkája inkább gyakorlatias volt mintsem elméleti, mivel rengeteg bűnelkövetőt megvizsgált és azokra alapította eredményeit. Azt állapította meg a kutatások alapján, hogy a bűnöző emberek testileg és lelkileg is különböznek a többiektől. Ezeket a különbségeket ő rendellenességeknek tekintette, rendszerezte őket és általános megállapításokat tett, amikkel leírta, hogyan ismerhető fel egy bűnelkövető. Ám ez sem volt csak fekete vagy csak fehér, hiszen a bűnözőket több csoportba is osztotta azok szerint, miért is teszik/tették azt, amit, és ezekhez a csoportokhoz különböző ismérveket is társított. Erre azért volt szükség, mivel nem mindenki ugyanabból az okból vált bűnözővé Lombroso szerint. Ezt ugyanis az ember vagy örökölhette, vagy pedig valamilyen betegség során szerezhette meg.
A bűnelkövetők öt csoportja
Az első ilyen csoport a született vagy ösztönszerű bűnösök csoportja. Rajtuk több külső jegyben is megmutatkozott a bűnözésre való hajlam Lombroso szerint. Ezek a tulajdonságok nem mások, mint a keskeny homlok, kiszögellő szemöldökív, erős állkapocs, kis térfogatú koponya és az elálló fülek. Ezekhez azonban belső tulajdonságokat is társított. Ide tartozott az, hogy a bűnöző mindkét kezét ügyesen tudta használni, személyiségét tekintve pedig erkölcstelen, érzéketlen, kegyetlen és durva. Róluk úgy vélekedett a torinói orvos, hogy teljesen javíthatatlanok és ki kell őket írtani, vagy legalább száműzni a társadalomból.
A következő csoportba a szokásos bűnözők tartoznak, akik azért követnek el bűncselekményt, mert ahhoz már hozzászoktak. Ez leginkább vagyon elleni bűncselekmény, mint például a lopás. Ezekhez az emberekhez a hazudozást, alkoholizmust és prostitúciót köti Lombroso.
Harmadik csoportot alkotják az alkalmi bűnelkövetők. Kevés ellenállást tanúsítanak külső tényezőkkel szemben, illetve egészen gyenge erkölcsi érzékük.
A negyedik csoportban vannak azok, akik az alkalmi bűnelkövetők egyik külön ágát jelentik: ők azok, akik szenvedélyből váltak bűnelkövetőkké. Rájuk az jellemző, hogy valamely erős érzelem miatt váltak bűnössé; ilyen például a harag, a féltékenység, a felindulás vagy a gyűlölet. Számukra nem ítél nagy büntetést Lombroso, mivel szerinte ez a réteg megbánja tettét, majd képes visszailleszkedni a társadalomban és folytatni régi, úgymond normális életét. Ha jobban belegondolunk, ezekből egyes eseteket a mai büntetőjog is enyhébben bírál el körülményektől függően: ilyen például az erős felindulás.
Az utolsó csoportot alkotják azok, akik azért követtek el valamilyen bűncselekményt, mert őrültek. Velük Lombroso szerint az lett volna a teendő, hogy elszigetelik őket, bűnügyi tébolydákat hoznak létre számukra . Mai viszonylatokban is lehet hasonló eset, hiszen a kóros elmeállapotú személyeket egyszerűen nem lehet felelősségre vonni.
Összegezve
A kriminálantropológiai iskola tanai nagy hatással voltak a saját és a későbbi korokra is, mivel ezzel olyan eszközt adtak a büntetőjog kezébe, ami pontatlansága miatt rengeteg lehetőséget adott a visszaélésekre. Ebből is adódott az, hogy sok embert emiatt úgy zártak be, hogy csupán a külsejére alapozták, hogy bűnöző. A huszadik századi diktatúrák ideológusai is erre az elméletre alapoztak, ami egy igazán veszélyes dolog volt. Emellett a későbbiekben végeztek egy kutatást is, amiben az derült ki, hogy a megvizsgált bűnelkövetők 40%-ra volt igaz Lombroso elmélete, 20%-ra félig-meddig, 30% nem felelt meg az elméletnek, 10%-ról pedig nem lehetett pontosan meghatározni, ami alapján tiszán látszik, hogy a kutatások nem voltak igazán pontosak, sőt, rengeteg kivétel volt benne; szinte több, mint a fele. Érdemes vigyázni az ilyesfajta külsőségekkel való általánosításokkal, hiszen biztosan senkinek nem lenne szebb napja attól, ha pusztán kinézete miatt ítélnék őt több éves börtönbüntetésre.
Források: kiemelt kép, 1, 2, 3, 4, Balogh Ágnes, Tóth Mihály- Magyar büntetőjog (Általános rész)
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
