1957 februárjában kezdődött meg Tóth Ilona, a fiatal orvostanhallgató lány pere. Azzal vádolták, hogy orvosi hivatásával visszaélve, „ponyvaregénybe illő brutalitással” megölt egy embert a Domonkos utcai szükségkórházban, melynek élére őt nevezték ki a forradalom napjaiban. Tóth Ilona és társai ügye a rendszerváltás után szakmai viták tárgya lett; egyrészt, hogy volt-e igazságalapja a vádnak, másrészt, hogy a beismerő vallomások ellenére egy fortélyos koncepciós eljárás során ítélték-e halálra a vádlottakat?
A vád és a vádlottak
A vád szerint november 18-án egy ÁVH-snak vélt fiatalember a Domonkos utcában egy illegális nyomda után nyomozott, amikor is Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc a lebukástól való félelmükben megölték az ismeretlen férfit. Az áldozatot halála előtt brutálisan megverték, ezután Tóth Ilona – a vád szerint – különféle módszerekkel próbálta előidézni a halálát. Először megpróbálta túlaltatni, majd benzint és levegőinjekciót fecskendezett a nyakába, karjába, szívébe. Azonban miután egyik gyilkossági kísérlet sem volt sikeres, bevonszolták a férfit egy mosdóba és szíven szúrták egy bicskával. Később a hivatalos verzióból kiderült, hogy Kollárnak (áldozat) a halálát egy ruhacsere okozta, mivel ő „valójában” egy egyszerű rakodómunkás volt, csak felvette sógora egyenruháját. Tóth Ilona tehát egy megalapozatlan gyanú alapján ölt meg egy ártatlan embert, pusztán azért, mert az Államvédelmi Hatóság tagjának hitte. A perben a vádlottak padjára került Tóth Ilonáék mellett Obersovszky Gyula és Gáli József, akik a Kollár-gyilkosság idején jelentek meg a Domonkos utcai kórházban, hogy illegális lapjuk, az Életünk kiadásához egy új helyszínt keressenek. A per idején két kirívó vélemény született az ügy megítélése kapcsán. Az egyik szerint a Tóth Ilonával szembeni vádakat nem lehet kétségbe vonni, hiszen az ellenállás egyre nagyobb kockázatot jelentett, ráadásul az árulások és besúgók miatt egyre esélyesebb volt a legbukás, amiért az ellenállók közegeikben elkezdték felkutatni a besúgókat. Ebben a kételyes, bizalmatlan légkörben és a lebukástól való félelemben a fiatal orvostanhallgató megölte a besúgónak vélt ártatlan embert. Eszerint tehát Tóth Ilona ölt, de motívumai érthetők, hiszen társait próbálta megvédeni a lelepleződéstől. Akik ezt az álláspontot fogadják el, legfőképp a beismerő vallomásokat tartják megdönthetetlen bizonyítéknak, melyet a per során a vádlottak egyszer sem vontak vissza. A másik álláspont véleménye, hogy a lány nem követte el az emberölést, csupán egy koncepciós perrel állunk szemben, melynek célja a vádlottakon keresztül a forradalmi ifjúság lejáratása volt.
A bizonyítékok – holttest, bicska
A vád olyan terhelő tanúkat sorakoztatott fel, hogy rögtön eszünkbe jut róluk a koncepciós perek tömkelege. „Perdöntőnek szánt bizonyíték” a halotti jegyzőkönyv, illetve a felmutatott kés volt. Valójában a beismerő vallomáson kívül nem volt olyan bizonyíték, mely egyértelművé tenné az emberölést; minden más bizonyíték bizonyító ereje tehát erősen megkérdőjelezhető. Az első kétes tény a halott személyazonosságával és az ezt rögzítő jegyzőkönyvvel kapcsolatban merül fel. Tóth Ilona december 4-én ismerte be a bűncselekményt, azonban a holttest exhumálására és „azonosítására” jóval később került sor. A tárgyalások során a családtagok tanúként azt mondták, azonosították a halottat, azonban az eredeti jegyzőkönyv által bizonyítható, hogy az áldozatot a családból senki sem látta, pusztán fényképek által ismertek rá Kollár Istvánra. Fontos momentumként említendő, hogy Kollár unokatestvére azt állította, hogy „felismertem a hullát, ugyanis a bal mutatóujja hegyét levágta, ez volt az ismertetőjele”. Ezzel szemben igencsak meglepő volt az igazságügyi orvosszakértők boncolásról készült jegyzőkönyve. Ebben nem említik Kollár ismertetőjelét, pedig az irat igen részletesnek bizonyult, és azt tartalmazza, hogy „körmök rövidre nyírottak, ápolatlanok. A jobb kéz hüvelykujjának és mutatóujjának az első percén az egymás felé fordított oldalon a bőr barnásan elszínezett.” Továbbá a szakvélemény azt is tartalmazta, hogy a testen nem találtak semmiféle szúrást sem a karon, sem a nyakon sem pedig a szívben. Megvizsgálták azt is, hogy az áldozat szervezetében található-e altatószer, benzin vagy morfium. A laboratóriumi eredmények szerint a testben nem volt sem altatószer, sem pedig benzin, csupán 1,6 ezrelék etil alkoholt mutatott ki, mely kis mennyiségű alkohol elfogyasztására utal. Ahhoz, hogy a vád megszilárduljon kellett a gyilkos fegyver, amelyet Tóth Ilona – a vád szerint – a WC-be dobott. A nyomozók azonban csak a beismerő vallomás után, pár nappal a tárgyalás előtt indultak el a bicska felkeresésére. Ezután a tárgyaláson felmutatták, és Tóth Ilona azt fel is ismerte. Nem sokkal később a bíróság megkapta az orvosszakértői leletet, amelyben kiderült, hogy a késen nem lehetett kimutatni vért. A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint a tárgyaláson nem ismertették az eredményt, sőt maga a védelem sem értesült a negatív eredményről. Számos homályos bizonyíték ellenére a per valamennyi vádlottját halálra ítélték.
A per számos kérdést felvet, például, hogy miért tett Tóth Ilona beismerő vallomást, vagy hogy mi volt a hatalom motivációja a perrel. Előbbi megfejtésére vajmi kevés esélyünk van, azonban az utóbbit meg tudjuk állapítani, hiszen azt a másodfokú bíróság az ítélet indokolásában maga is megadta; a per lehetőséget nyújtott a forradalom kegyetlenségének bemutatására, emlékének besározására. Ezzel bizonyították, hogy nemcsak a harcokban ontottak vért, hanem „ponyvaregénybe illő” brutalitással is gyilkoltak a forradalmárok. A Legfelsőbb Bíróság 1990-ben Tóth Ilona testvérének a kérésére felülvizsgálta az ügyet, azonban semmissé csak 2001-ben nyilvánították a 2000. évi CXXX. törvény értelmében.
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
