[metaslider id="9331"]

Filmajánló: Hachiko története

Japán nemzeti hősévé vált Hachiko, a kutya, akinek hűsége a gazdájához ténylegesen örökké tartott. A szívmelengető történet bejárta a világot, illetve számtalan érzelmes film alapjául szolgált, sőt, még bronz szobrot is állítottak neki Tokióban, a Shibuya vasútállomáson.

hachikoAz eredeti történet alapján Eizaburo Ueno professzor a Tokiói egyetem mezőgazdaságtudományi karán oktató tanár nagyon szeretett volna egy fajtiszta japán akita kutyát. Régóta kereste a tökéletes kis kölyköt, amíg az egyik tanítványa nem ajánlotta a figyelmébe Hachikot, Odate városából, akit a professzor örökbe is fogadott. Hamar legjobb barátok lettek, majd elválaszthatatlanok, sőt, a professzor, úgy viselkedett a kutyájával, mintha a saját fia lenne. Ahogy Hachi egyre nőtt, elkezdte gazdáját munkába kísérni, a Shibuya vasútállomásig, mivel a professzor minden nap vonattal járt munkába. Majd délután, mikor munka után hazafelé tartott, ő megint csak ott várta őt. Mindennapos rutinná vált mindkettőjük számára. Május 21-én 1925-ben viszont valami megváltozott, hiszen Hachiko hiába várta gazdáját a megszokott helyen, ő nem érkezett meg. A professzor a munkahelyén agyvérzést kapott a és rögtön meghalt, ekkor a kutya még csak két éves volt. Hachikot ezután befogadta a néhai gazdájának a kertésze, viszont minden egyes alkalommal elszökött új otthonából és útja a Shibuya vasútállomásra vezetett. Minden nap tíz éven keresztül Hachiko abban az időpontban várta gazdáját, amikor a vonatja eredetileg befutott volna. Egy nagy japán újság lehozta a cikket a hűséges bajtársról, ekkor szerzett magának országos hírnevet. Az emberek elkezdték látogatni őt, ételt, italt és jutalomfalatokat biztosítva neki. Annyira megérintette az embereket, hogy rögtön nemzeti hős és híresség lett belőle. Még életében bronz szobrot készítettek róla szokásos helyén, ahol gazdájára várt minden nap, a nagy sztárvendég maga Hachiko volt a szobor bemutatásánál. Hachi hűséges szolgálata 1935. március 8-án ért véget, amikor csendben és békességben eltávozott szeretett gazdája oldalára. Tíz éven keresztül várta haza őt rendületlenül, majd azon a helyen is távozott el. A kutya testét kitömték és a mai napig a Nemzeti Tudományos Múzeumban áll, Tokióban. Hachikonak emellett még egy sírkövet is állítottak gazdája sírja mellett, így örökre együtt nyugodhatnak az idők végezetéig. A történet alapján készült film pedig a Hacsi, a leghűségesebb barát címet kapta. 2009-ben mutatták be az amerikai filmdrámát, mely feldolgozásban Parker Wilson nevű tanárt Richard Gere játszik, eltérések vannak az eredeti történet, illetve a feldolgozás között, de összességében egy nagyon érzelmes és szívmelengető családi filmről van szó.

EnglishGermanHungarian