[metaslider id="9331"]

Pénztárcabarát ételek

Egyetemistaként illetve kollégistaként megtanulja az ember, hogy hogyan ossza be a pénzét valamint azt, hogy hogyan jöjjön ki minden helyzetben a legjobban anyagilag. Mindig az akciókat lessük, azért, hogy tudjunk spórolni és minél több mindenre jusson a zsebpénzünkből/fizetésünkből. Ebben a cikkemben összeszedtem pár olyan ételnek a receptjét, ami teljes mértékben pénztárcabarát, és természetesen nem csak kollégistáknak, egyetemistáknak ajánlom, hanem bárkinek, aki szeretne egy finomat enni úgy, hogy nem költ el sok pénzt.

 

Fehérjedús sajtos pogácsa:

Az első recept egy sajtos pogácsa lesz, ami azon kívül, hogy jó árban készíthető el (darabja 40 Ft), fehérjében gazdag, így az egészséges kategóriába lehet sorolni.

Hozzávalók: 

  • 500 g tehéntúró 
  • 6 evőkanál zabpehelyliszt vagy darált zabpehely
  • 6 evőkanál zabpehely (lehetőleg aprószemű)
  • 4 db tojás
  • 1 teáskanál só és bors (ettől a mennyiségtől azonban el lehet térni, attól függ, milyen az ízlésed)

Elkészítés:

A túrót egy tálba öntjük, majd kicsit szétnyomkodjuk, hogy minél kevésbé legyen darabos. Ezután hozzáadjuk a zabpehelylisztet, a zabpelyhet és a tojásokat is. Az ízlésünknek megfelelően sózzuk, borsozzuk, majd szépen összedolgozzuk a hozzávalókat. Ezután kicsit pihentetjük, hogy a zab meg tudja szívni magát, így könnyebben formázhatóvá válik. Gombócokat gyúrunk belőlük és egy sütőpapírral vagy vajjal bélelt tepsibe tesszük őket, a tetejükre pedig szórunk egy kis reszelt sajtot. Majd 180 fokos sütőben körülbelül 20 percig sütjük, míg a pogácsáink aranybarnák nem lesznek. 

pénz

Tejszínes csirkemell:

A következő fogás tökéletes lehet egy ebédre vagy vacsorára, az előzővel ellentétben, hiszen az inkább egy is nasinak vagy uzsonnának felel meg. Na de nézzük is hogyan kell elkészíteni ezt az ételt, ami biztosan laktató lesz mindenki számára.

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell
  • olaj
  • só, bors, őrölt pirospaprika, fokhagyma granulátum (ízlés szerint)
  • gomba
  • 40 g vaj
  • 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma
  • egy csokor petrezselyem
  • 400 ml tejszín

Elkészítés:

A csirkemellet felkockázzuk, fűszerezzük és egy serpenyőben jól megpirítjuk. Ha ez készen van, akkor a csirkét kicsit félretesszük és felszeleteljük a gombát. A gombát vajon fonnyasztjuk, amihez hozzáadunk egy fej vöröshagymát és 3 gerezd fokhagymát, majd egy pici vizet. Míg egy kicsit fő, addig feldarabolunk egy csokor petrezselymet és azt is hozzáadjuk. Ezután mehet rá a 400 ml tejszín is és a petrezselyem is. Ha szükséges utó fűszerezzük, majd pedig hozzáadjuk a korábban már elkészült csirkemellet is. 

pénz

Chilis bab:

Jöjjön egy igazán klasszikus étel, amit olcsó is és egyszerű is elkészíteni.

Hozzávalók: 

  • 2 fej hagyma
  • 1 db paprika
  • 500 g darálthús
  • só, bors, egy csipet római kömény, cayenne bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kukorica konzerv, 2 babkonzerv
  • 500 g paradicsompüré

Elkészítés:

A vöröshagymákat feldaraboljuk, majd elkezdjük dínsztelni. Mielőtt még teljesen megpuhulna, rádobunk egy felkockázott paprikát, majd pedig elkezdjük együtt párolni őket. Mikor már jól megpuhultak, akkor mehet is rá a darálthús. A húst fehéredésig pároljuk, majd pedig mehet rá ízlés szerint a só, a bors és az egy csipetnyi római kömény. Ezután feldaraboljuk a fokhagymát és azt is hozzáadjuk. A húst pirulásig kevergetjük, majd pedig beletesszük a cayenne borsot is. Miután összekevertük beletehetjük a konzerv kukoricát és a babkonzerveket is. (Ha valaki szereti, ha sok kukorica van benne, akkor egy helyett, két konzervet is beletehet.) Ezután beleöntjük a paradicsompürénket is. Ezt az egészet jól összekeverjük és már el is készült a chilis babunk.

pénz

Mindenmentes, egyszerű palacsinta:

A végére egy édeset választottam, ami reggelinek is tökéletes lehet, de akár ebéd után desszertnek is megfelel, hogy lefojtsuk a sósat. 

Hozzávalók:

  • 2 db banán (lehetőleg minél érettebb)
  • 2 db tojás
  • 1,2 dl tej
  • zabpehelyliszt vagy darált zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • fahéj

Elkészítés:

A banánokat beledaraboljuk egy turmixgépbe, majd pedig rátörjük a tojásokat. Hozzáadjuk a tejet, valamint a zabpehely lisztet is. Megszórjuk sütőporral, illetve fahéjjal. (Aki esetleg nagyon édesszájú, az nyugodtan tehet bele cukrot is még.) Ezután összeturmixoljuk őket, addig, míg egy krémes állagot nem kapunk. Majd nincs más teendőnk, mint egy serpenyőben kisütni a palacsintákat, a végén találani s elfogyasztani őket. 

pénz

A fent említett ételek közül, volt olyan, amit már én is megcsináltam és azt kell mondanom, hogy valóban pénztárcabarát és isteni finom volt. Ha valamelyik elnyerte a tetszéseteket, akkor mindenképpen készítsétek el őket, a siker garantált! Jó étvágyat!

 

Forrás: 1

Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3,

EnglishGermanHungarian