mosolymano-egyetemistak-magazinja-1024x576

Mosolymanó – hogy minden gyermek mosolyogjon!

Beköszöntött az augusztus. Gyermekek és szülők készülnek izgatottan az iskolára, ha minden jól megy, szeptembertől újra hangosak a folyósok, megtelnek az iskolapadok. Ez az időszak nem mindenki számára a boldog várakozás időszaka, sokan éjszakákat törik a fejüket azon, hogy miből finanszírozzák gyermekeik beiskolázását. Az ingyenes tankönyvek mellett, több szervezet ilyenkor gyűjtést szervez a rászorulók részére. Az adományozást fontosnak tartom, így én is bevásárolok egy-egy gyermeknek, ezzel megkönnyítve egy család életét. Megkeresem lakóhelyem egyik civil szervezetét, a Mosoly Manót, akik segítenek abban, hogy kinek és hogyan tudom eljuttatni az adományomat. Vezetőjüket, Vörösné Deák Andreát munkásságukról, tevékenységükről kérdeztem.

Mosoly Manó. Honnan jött a névötlet? Mikor alakultatok?

vorosne-andrea-mosolymano-egyetemistak-magazinjaVörösné Deák Andrea: Elsősorban kisgyermekes családok az alapító tagok. Egy Játszótéren alakultunk 2009-ben. Az egyik apuka ötlete volt, hogy ez legyen a név, s mindenkinek nagyon tetszett.

Nagyon sok programot szerveztek. Mi elsősorban a szervezetetek célja? Mik a tevékenységeitek közül, ami prioritást élvez?

Vörösné Deák Andrea: Először szűkebb környezetünk, a Kertváros problémáival jelentkeztek szülők, nagyszülők. Jelenleg Baranya megyéből keresnek minket, illetve az egész országból is rendszeresen. Főbb irányvonalaink, a játszóterek, közterületek, közösségi tervezésen alapuló fejlesztése. Ehhez évekkel ezelőtt egy képzést is elvégeztem. Nagyon hiszek abban, hogy a helyieknek kell megmondania, mit szeretnének, valamint a megvalósításban is aktív szerepet kell kapniuk. Így fogják magukénak érezni a teret. Pécsett nagyon kevés ilyen jellegű kezdeményezés van, tudomásom szerint. A másik irányvonal a közösségépítés, melyhez kulturális és sportfoglalkozásokat tartunk órarend szerint, illetve ingyenes játszóházat biztosítunk, két kertvárosi közösségi terünkben. Ehhez kapcsolódik a hagyományőrzés, pl. farsang, Márton-nap, szüreti időszak. A szívem csücske a néptánc. Volt korábban óvodás néptánc csoportunk, de az oktatók egyetemisták lettek, így nem tudtuk folytatni. Továbbá tevékenységükhöz hozzátartozik, a jótékonyság, amely teljesen önkéntes alapon szerveződik. A regisztrációs rendszer saját fejlesztésünk. Rengeteg területen tudunk segíteni, a lakhatási problémáktól, az iskolakezdésig, a születésnapi tortáktól a 2 hetenkénti ruhaosztásig. Rengeteg munka van benne, amely az időm nagy részét lefoglalja. Jelenleg részt veszünk a lakhatási és oktatási kerekasztalban, hogy tapasztalatainkkal segítsük a városi rendszer újragondolását, a családok és a város érdekei között egyensúlyt keresve.

Ezeken felül foglalkozunk az állatok, illetve a helyi értékek védelmével, lakóhelyünk közterületeinek felújításával, környezetvédelemmel. Utoljára pedig egyik legfontosabb célunkat említeném, a gyermekes családok segítése, életszínvonaluk javítása.

Kik segítik a munkádat? Hány fős a csapat?

Vörösné Deák Andrea: Több tagunk van, akik ötleteikkel, javaslataikkal adják meg a közhasznú egyesület tevékenységének irányait. Mellette vannak kollégáim, akik közfoglalkoztatás keretében dolgoznak nálunk. Legtöbbjük korábban önkéntes volt a Mosoly Manónál, vagy járt valamilyen foglalkozásra. Rengeteg segítőnk van, itt említeném például a Baranyai Mosoly Manó oldal kezelőit. Mindenki segít, aki beszél a tevékenységünkről, megoszt egy-egy posztot.

Nem csak segélyszervezet vagytok. Rendkívül sok programot szerveztek. Milyen lehetőségek közül választhatnak az érdeklődők? Ki a célcsoportotok?

Vörösné Deák Andrea: Foglalkozásaink szerteágazóak, minden korosztály számára igyekszünk programokat szervezni. Babatorna, melyet egyik tagunk, egy védőnő tart, aki sokéves pályán töltött tapasztalatára építve, ortopédus és gyermekorvos jóváhagyásával dolgozott ki. A foglalkozáson 6 hetes és kb. 7-8 hónapos babákat tornáztat az édesanyjuk, ez elősegíti a mozgásfejlődést és megalapozza a harmonikus gyermek-szülő kapcsolatot. Működik várandós tornánk, anyuka torna és asszonytorna is. Egy másik tagunk, aki gyermekorvos, ő babahordozási, szoptatási, és mosható pelenka tanácsadással foglalkozik elsősorban, a Kertvárosi Babahordozó Klub keretein belül.  A 3-10 éves korosztály számára, TSMT fejlesztő tornafoglalkozásokat tartunk, heti 2 alkalommal. Jelenleg nyári szünet van, de egyébként logopédiai foglalkozásokra is van lehetőség, illetve iskola előkészítőre, felzárkóztatásra. Ezek egy része ingyenes, de van ami fizetős, utóbbinál a helyszínt mi biztosítjuk. Az ifjúsági korosztály számára kreatív foglalkozásokat tartunk például iskolai szünetekben, szerveztünk már a helyi iskolások, óvodások számára madáretető gyártós napot, kefir készítést házi tejből, kenyérsütést, varázsóra foglalkozást ingyenesen, felnőtteknek jógafoglalkozást is tartunk. Az idősebbek számára Senior Ping-Pong Klubunkban van lehetőségük kikapcsolódni.

Az iskolakezdés igen megterhelő anyagilag, pláne a nehezebb sorsú családoknál. Miben tudtok a jelen helyzetben segíteni? Hogyan zajlik az adományozás folyamata?

Vörösné Deák Andrea: Hetedik éve segítjük iskolakezdéskor a nehéz sorsú családjainkat. Idén 122 gyermek számára kértek segítséget, ebből 83 általános iskolás, a többi óvodás, bölcsődés, középiskolás és van egy egyetemista is. A konkrét kéréseket a Mosoly Manó Jótékonysági Központ Facebook oldalon lehet olvasni.

#NehézAzIskolatáska hashtagre keresve, 53 Családról olvashatnak. Segíteni többféleképpen lehet: ha valaki, egy konkrét családnak szeretne, személyesen, akkor megadjuk a szülő telefonszámát és utána megbeszélik a részleteket, vagy az adományozó behozza hozzánk, amivel készült és megjelöli, melyik sorszámú családnak szánja. A másik lehetőség, hogy központunkba elhozza az adományt és ránk bízza, kinek adjuk. Ha valaki nem tudja személyesen átadni nekünk, akkor van opció az elektronikus úton történő utalásra is, akkor a közleménybe írja bele, hogy mely családnak szánja az összeget.

mosolymano-egyetemistak-magazinja

Önkéntesek jelentkezését várjátok? Milyen adományok a legszükségesebbek jelenleg?

Vörösné Deák Andrea: Önkéntesek mindig minden helyzetben jól jönnek, szerencsére ebben nem szenvedünk hiányt. Közösségi szolgálatos diákok bármikor tudnak jönni, segíteni az adományokat válogatni, csomagokat összekészíteni, ha tudjuk előre, hogy jönnek, akár a közösségi kertünkben is tudnak segíteni, de játszóterek festése, takarítása, különböző eseményeken való segédkezés is szóba jöhet. Sokszor cégek, baráti társaságok is szoktak jelentkezni. Ott egyéni megbeszélés alapján, általában egy fajta termékből hoznak többet. Az adományról tudunk igazolást adni, mert közhasznú szervezet vagyunk. Jelenleg amikre szükségünk lenne, hiszen mint feljebb említettem sok család kér a beiskolázáshoz kapcsolódóan segítséget. Amit tudunk fogadni: jó állapotban lévő (fizikai és esztétikai hibáktól mentes, tiszta) iskolatáska, tolltartó, füzet, ceruza, színes, radír, hegyező, vonalzó, körző, számológép, toll, mappa. Bontatlan gyurma, ecset, festék (víz és tempera), bontatlan rajzlapcsomag, lefűző nylon, színes papír, A4-es papír, olló, ragasztó, hajszárító, úszósapka, fürdőruha, törölköző, papucs, tornazsák, fehér talpú sportcipő, rövidnadrág, fehér póló, uzsonnás doboz, kulacs. Mindent örömmel fogadunk, ami az iskolába szükséges. Óvodásoknak: fogkefe, fogkrém, folyékony szappan, kis törölköző, műanyag pohár, wc papír, 100 darabos papírzsebkendő csomag, pizsama, hálóing, ovis ágynemű, kisebb pléd, bölcsődéseknek pelenka, törlőkendő. Az adományok leadhatók hétköznap 8-17 óra között, Pécsett a Várkonyi Nándor utca 7. szám alatt.

Munkátokhoz kaptok-e magánszemélyeken kívül máshonnan is támogatást, vagy csak a pályázatokon nyert források jöhetnek szóba?

Vörösné Deák Andrea: Jelenleg az Önkormányzat 500.000 Forintos támogatást szavazott meg számunkra.  Ezt a rezsiköltségek kifizetéséhez használjuk. Ehhez jön még a vírus miatt, minden közművelődési megállapodással rendelkező szervezetnek adott 500.000 Ft, a két helyszín fűtésszámlája jön ki kb. ebből a támogatásból.  Folyamatban van egy 10 milliós pályázatunk, amit októberben befejezünk. A nagy bajt az okozza, hogy ennek a támogatásnak csak az előlege érkezett meg tavaly nyár elején. Az elszámolásokat, beszámolókat újra és újra visszadobják. A szomorú az, hogy a pályázati minimumhoz képest többet vállaltunk, és ahhoz képest is többszörösét teljesítettük. Lelkileg ez a huzavona is megvisel. Anyagilag is, hiszen csak úgy tudjuk fenntartani a pályázatot, hogy tagi kölcsönt adok rendszeresen az Egyesületnek. Mivel bevételünk nagyon minimális (programjaink nagy részénél a bevétel a foglalkozást vezetőé), ezért nemrég az áramot is kikötötték. Az önkormányzati támogatás megérkezését követően tudtam kifizetni a tartozást, így újra lett áram épületünkben. Az esőzések során beáztunk, sajnos ideiglenesen megint le kellett azt kapcsolni, amíg kiszáradt a fal. A megítélt önkormányzati támogatás folyósítása után, a több százezres tartozást a Pétáv felé rendeztem. A pályázatokat magam írom, mert nincs anyagi forrásunk azok elkészíttetésére. A tavalyi évben az épület felújítására nyújtottunk be 2 pályázatot, amik sajnos nem nyertek, a beadáshoz szükséges, hogy az épület terveit elkészítsük és több energetikai tanúsítvány is, ami szintén több százezer forintba került.  Általában olyan pályázatokat írok, amiből pl. a közterületre kerül ki játék, vagy a rászorulók kapnak pl. 200.000 Ft értékben áramfeltöltést, amit rengeteg önkéntes munkával végzek.

Az idei évben a Covid-19 vírus hatásai miatt nagyon feszültek és kétségbeesettek lettek az emberek. Sok támadás ért Téged, általában van mutogatás, ha az egyik kap, másik miért nem? Ezeket hogyan kezeled? Mik a jövőbeni terveitek?

Vörösné Deák Andrea: Támadások mindig voltak, előfordul, aminek politikai háttere van, de sokszor az irigység jelenik meg. A legjobban az fáj, amikor egy család azt mondja, hogy nem segítünk semmit nekik és követelőznek. Eddig elkezdtem magyarázni, hogy csak azt tudjuk adni, amit az adományozók adnak, hogy nem vagyunk állami intézmény, összegyűjtöttem, hogy az illető család milyen plusz segítséget kapott az elmúlt kb. 2 hónapban.  Lehet, hogy csökkenni fog azok száma, akiknek segítünk, de aki marad, azokkal könnyen össze tudunk dolgozni. Nem szeretném olyanok problémáival tölteni az időm, akik nem becsülik meg a segítséget. Sok újdonság van a rendszerünkben, űrlapokkal kezdtünk dolgozni, hogy a családok kérését, hatékonyabban tudjuk kezelni. A ruha,- és az élelmiszerosztásokra külön időpontra érkeznek a rászorulók, melyet a Covid miatt fejlesztettünk ki, de megtartjuk, mert nem tapossák le egymást az emberek, mindenkinek van ideje a válogatásra. Kéthetenkénti ruhaosztásunkra korábban akár 100 fő is érkezett 1-2 óra alatt, most egész nap tudnak jönni, de maximum 35 Család. Idén először volt nyaralási támogatásunk, kb. 140.000 Ft-ot adtunk át táborra, nyaralásra családjaiknak. Az önkormányzati lakbértartozással rendelkező családjaink részére, 1 hét alatt, kb. 440.000 Ft adomány érkezett. Ebből azokat támogatjuk, akik maguk is be tudnak szállni tartozásuk rendezésébe. Éves szinten ennél többel segítettük eddig is családjainkat a bérleti díjak, rezsi kifizetésében, de nem gyűjtöttük külön, ki az, aki önkormányzati lakásban lakik. Rózsadombi műhely néven, egymástól tanulunk különböző technikákat, módszereket, recepteket. A cél a szemléletformálás: környezetbarát háztartási tisztítószerek készítése, házi tészta, kenyérkészítés, újrahasznosítási technikák területén. A résztvevők élelmiszer csomagot kapnak. Terveink között szerepel, a közösségi kert fejlesztése, néptánc csoportunk újraindítása, ifjúsági klub alakítása, az új, kertvárosi nagy játszótérnél is szeretnénk aktívan jelen lenni, hiszen a kezdetektől segítettük a munkát.

Sok embert érünk el, nem csak online. Sok önkéntes segítőnk, szimpatizánsunk van, akik bíznak a szervezetben és segítik akár ötleteikkel működésünket. Nagyon hálás vagyok nekik, szerintem ez a legfőbb motivációm.  Köszönöm szépen előre is, ha szervezetünket támogatják!

A Pécsi Egyetemisták Magazinjának nevében köszönöm az interjút! Ha szeretnétek nekik segíteni, akkor a fent említett lehetőségek közül tudtok választani, illetve a Facebook oldalukon tájékozódhattok.

 

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian