[metaslider id="9331"]
scriptura

Megjelent a Scriptura legújabb száma! – interjú Dr. Mohay Ágostonnal

A Scriptura az ÓNSZ (Óriás Nándor Szakkollégium) tudományos folyóirata, amely izgalmasabbnál izgalmasabb és színvonalasabbnál színvonalasabb irományokat publikál. Nemrégiben jelent meg a legújabb száma, amely ismételten nagyon érdekes témákat boncolgat.

Ebben a cikkemben egy interjút olvashattok, amit Dr. Mohay Ágoston tanár úrral készítettem, aki az ÓNSZ elnöke, illetve a Scriptura főszerkesztője. Tanár Úr a folyóirattal kapcsolatos kérdéseimre válaszolt, s természetesen szót ejtett a legújabb számról is! Ha kíváncsiak  vagytok a Scipturára, valamint a legújabb megjelent számára, akkor olvassatok tovább!

 

Mióta tölti be a Scriptura főszerkesztői pozícióját? Saját maga jelentkezett rá vagy felkérték?

scripturaDr. Mohay Ágoston: A Scriptura online szakfolyóirat az Óriás Nándor Szakkollégium lapja, amely 2014 óta jelenik meg. A folyóiratot szűk egy évvel az ÓNSZ alapítása után adtuk ki először, a lap alapításának ötletét az ÓNSZ akkori mentorai és elnökként én fogalmaztuk meg. Ebben az értelemben tehát alapító főszerkesztőként bábáskodtam a lap megszületése mellett, és azóta folyamatosan végzem ezt a feladatot.  A folyóirat létrehozásával az elsődleges célunk az volt, hogy egy olyan tudományos-szakmai fórum jöjjön létre, ahol publikálni tudjuk a szakkollégisták írásait és meg tudjuk örökíteni a fontosabb momentumokat az ÓNSZ életében is (utóbbira szolgál különösen a Krónika rovat). A Scripturába ugyanakkor nem csak a szakkollégistáink írnak: a lap nyitott, bárkitől fogad jogtudományi szakcikket. Nagyon örülünk neki, hogy a folyóiratba írtak már bírák, oktatók, doktoranduszok és más egyetemek hallgatói is, tehát a lap a magyar tudományos diskurzus részesévé tudott válni.

 

Hogyan alakul a folyóirat szerkesztőinek köre?

Dr. Mohay Ágoston: A Scriptura szerkesztősége az ÓNSZ elnökéből, oktató mentoraiból és titkárából áll. A tartalmi szerkesztés az ő vállukon nyugszik, azzal ugyanakkor, hogy a szerkesztőség munkáját egy nemzetközi összetételű szerkesztőbizottság segíti. A lap szerkesztésében továbbá hathatósan közreműködnek az ÓNSZ mindenkori alelnökei.

 

Mi alapján választják ki a cikkek témáit? Mindenki felvethet ötleteket és abból válogatnak?

Dr. Mohay Ágoston: A folyóirat állandó Krónika rovatától eltekintve a cikkek témáját alapvetően a szerzők választják meg: mindenki arról ír, amiről szeretne. Tudni kell ugyanakkor, hogy minden egyes szakcikk anonim lektoráláson esik át, ahol a cikkeket tartalmi és formai kontrollnak egyaránt alávetjük. Ez azt is jelenti, hogy természetesen nem minden leadott kézirat jelenik meg a lapban, csak a megfelelő színvonalúak. Persze egy szakcikket megírni – különösen először – kihívást jelenthet egy joghallgatónak. Éppen ezért az ÓNSZ négy tagozatában mentor kollégáim azon dolgoznak, hogy megismertessék a hallgatókat a tudományos publikálás alapvető elvárásaival. Jelenleg fut egy projektünk, amelyet a Nemzeti Tehetség Program támogat, ennek keretében is foglalkozunk a kutatás és a publikálás módszertanával az ÓNSZ-ben. Ezen túlmenően előfordul, hogy egyes szakcikkek témája az ÓNSZ vagy valamely tagozata aktuális kutatási projektjéhez kötődik, de itt is a szerzők határozzák meg az írásuk konkrét témáját. 

 

Ha valamelyik ÓNSZ tag írni szeretne a Scripturába, arra felkérik/ajánlják neki vagy neki kell jelentkeznie?

Dr. Mohay Ágoston: Ahogy említettem, az ÓNSZ-be bárki küldhet közlésre szánt kéziratot. A szakkollégistáinknak persze folyamatosan javasoljuk, hogy éljenek a publikálás lehetőségével – szerencsére többnyire nem szorulnak noszogatásra. A szerzőinknek szóló útmutató itt érhető el: http://onszak.pte.hu/userfiles/Scriptura/Szerzoi_utmutato.pdf

 

Nemrégiben jelent meg a 2021./II. száma a Scripturának. Röviden elmondaná, hogy milyen témákkal találkozhatunk ezekben az írásokban?

Dr. Mohay Ágoston: A témakörök meglehetősen vegyesek és izgalmasak. Hogy a teljesség igénye nélkül csak párat említsek: szó esik a jelenlegi afganisztáni pénzügyi helyzetről, az üzletszerű kéjelgés szabályozásának történetéről éppúgy, mint a harmadik országbeli állampolgárok által Magyarországon igénybe vehető egészségügyi ellátásokról. Érdemes tehát fellapozni a legutóbbi számot – és persze a régebbieket is. 

 

Ezúton is szeretném megköszönni Tanár Úrnak, hogy válaszolt a feltett kérdéseimre és segítségével megvalósulhatott ez az interjú!  A Scriptura folyóirat cikkeit pedig ezen a linken tudjátok elérni: https://onszak.pte.hu/public/folyoirat

Ha felkeltette érdeklődésedet a Scriptura folyóirat és szeretnél művelődve szórakozni, valamint naprakészen lenni a mai világban zajló eseményekről, témákról, akik látogass el az újság oldalára, s ahogyan a Tanár Úr is említette a legújabb publikáció mellett olvassátok el a régebbieket is, hiszen a kikapcsolódás mellett lehetőségetek nyílik arra is, hogy növeljétek a műveltségeteket és tisztában legyetek azokról a dologokról, amelyek éppen zajlanak országunkban és az egész világon. 

scriptura

 

Képek: kiemelt kép, kép1, kép2

EnglishGermanHungarian