A banda vezetője egy kifejezetten szép, fiatal nő, aki ráadásul még énekelni is tud. Kim Dzsongun elvtárs nem bevallottan Spice Girls rajongó lehetett, mert „barátnője” köré hasonló paraméterekkel rendelkező énekesnőket szervezett. Az élvezetek halmozásaképpen pedig a lányok köré tucatnál is népesebb lányzenekart álmodott meg. A kommunista diktátornak nem volt nehéz dolga, hiszen törvényeinek köszönhetően sorkatonai szolgálatra minden rendes (és rendetlen) 18. életévét betöltött észak-koreainak be kell vonulnia, nemre való tekintet nélkül. Van tehát merítési lehetőség, ha a több mint egy évtizede fennálló, körülbelül 20 fős csapat elhasználódott tagságát pótolni kellene. A méltán híres együttes alapítása az Úr (Kim Dzsongun) 2012. esztendőjében történt. A formáció neve nem más, mint: Moranbong Band.
Megjelenésük
Aki jól fésült, műszempillával, feltöltött ajkakkal vonagló nőket képzel el, az jobb, ha gyorsan elengedi ezen vízióját. Az elvtársnők mozgása olyan, mintha egy borosüveg lenne a fejükön és nem foghatnák meg azt a kezükkel. Állványos mikrofonjaik valószínűsítik helyüket a színpadon, amit néha azért apró léptekkel körbesétálnak, aztán újra felveszik az alap pozíciót. Térdeiket ritmusra hajlítják, kezeikkel mutogatnak, de semmiképp sem kihívóan.
Ami viszont meglepő, hogy szoknyájuk meglehetősen kurtának számít. Ez valójában azt jelenti, hogy kissé a térdük fölé ér. Leginkább stewardessnek vagy egy pályakezdő pedagógusnak nézné őket az ember, aki az első évzáró ünnepségén vesz részt. Sapkájukon arany kerettel ellátott, fehér mezőben virító, ötágú vörös csillag található. Emellett egy-két fontos kitüntetés, rangjelzés a vállpánton, de semmi túlzás. Ruhájuk színe egyébként tört fehér, a cipőé úgyszintén.
A dalok és a közönség
„Egyedülállóak vagyunk a világon, szocialista hazánkkal büszkén hagyjuk hátra a többieket” – hirdetik egyik legnagyobb slágerükben. „Marsallunk vezet minket büszkén, ragyogjunk fölülről a többiekre!” – folytatják aztán. Egy másik remekművükben pedig így vélekednek hazájukról: „A tudomány az erő kincse, tudományunk és technológiánk virágzik. Dicsőséget adunk Kim Dzsongun tábornoknak, tisztelettel adunk dicsőséget, ő adta az igazságosság és a béke kardját, felnézünk a nemzet jótevőjére, kegyéért éneklünk, mert hálásak vagyunk.”
Számtalan szerzeményüket dugig megtelt csarnokokban, zeneakadémián, színházakban adják elő, sokszor a népi énekegyüttes, férfi és női kórusok, sőt filharmonikusok kíséretével. A lényeg a monumentalitás, a pénz csak másodlagos. Kézilabda pályányi színpadon koncerteznek ledfalak és lézerkorbácsok társaságában. A kommunista luxus diszkrét bája van jelen. A nézők vörösre tapsolják a kezüket, a boldogság kiül az arcokra, pedig kilépve a koncertteremből a szomorú valóság vár szinte minden jelenlévőre.
A szomorú valóság
Amíg a Moranbong Band az egyre szebb életről, a végeláthatatlan lehetőségekről dalol, addig az ország nemzeti össztermékének nagy részét fegyverkezésre, a grandiózus hadsereg fenntartására költi. Nagyarányú a gyermekmunka, már az iskolában is dolgoztatják a tanulókat.
A dél-koreai emberek méretéhez képest körülbelül 5 centiméter az északiak lemaradása az állandó éhezés miatt, pedig tulajdonképpen egy népről beszélünk. Az úthálózat 97 százaléka nincs ellátva szilárd burkolattal. A férfiaknak csak egy fajta frizurát nyírhat a fodrász: ugyanolyat, mint amilyet a nagyvezér visel. Ha ő egyszer kopaszodni kezd – ami valljuk be, nem elképzelhetetlen –, bajban lesz öreg és fiatal egyaránt. A nőknél szignifikánsan jobb a helyzet, ők tizenpár típus közül választhatnak.
Mindezek felett az ország tele van katonákkal, úton-útfélen beléjük botlik az ember. Fényképezni, videózni azonban szigorúan tilos őket. Ha valaki megszegi a szabályt, már készülhet is a börtönbüntetésre.
Az észak-koreai állampolgároknak tilos külföldiekkel szóba állniuk. Aki például arra vetemedik, hogy egy újságírónak nyilatkozik, azt akár ki is végezhetik. Az ország nem tud annyi élelmiszert termelni, ami elég lenne a népnek, az élelmiszercsempészetet pedig a Covid-19 óta szinte teljesen felszámolták. Egy munkás férfi egy napi béréből még egy kiló rizst sem tud venni.
Rengetegen egy esetleges amerikai támadástól várják, hogy jobb legyen az életük, amely talán elsöpri a regnáló zsarnoki hatalmat. A határon átszökni szinte lehetetlen, bár volt már rá példa a történelem során. Ha a sikertelen menekülés elkövetőjét nem lövik le az őrök szökés közben, akkor utána sokszor kivégzés vár rá.
Jó élet leginkább csak a nagyszámú pártfunkcionáriusoknak, állami vezetőknek és azok rokonságának, baráti, ismeretségi köreinek adatik meg. Ők tényleg elhiszik a Moranbong Band dalainak minden szavát és biztosak benne, hogy jobb helyen nem is lehetnének, mint Kim Irszen unokájának, Kim Dzsongil fiának, vagyis Kim Dzsongun vezérnek szárnyai alatt.
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
